Egy szösszenet.

  Sok fájó kérdést kaptam mostanában. Lesajnálót. Elszomorodtam... rosszul csináljuk amit csinálunk? Pedig csak a jószándék vezérel bennünket...

  Aztán jön egy ima felkérés a Szűzanyától. Minden este éjszakába nyúlóan ima a békéért. És ez mindent megváltoztat. Lehull a lepel és az igazi értékek oly tisztán látszanak, mint a kristálytiszta áttetsző víz tükre.

  Nem csináljuk rosszul, csak másként. Elegendő csak kinyitni a szememet és körbenézni.Gyönyörű csalàd. Csodaszép otthon, kert, fával, virágokkal, veteményessel, àllatokkal.Amikor a fű le van nyírva, olyan mint egy park.

 Csoda! 

  Szabadság.

 S a gyerekeink... mindegyik imádkozott velünk valemelyik nap, sőt... A legnagyobb is végig, minden este. Jött és kitartott, pedig előérettségire készült.

 Gazdagok vagyunk!

  Aztán jön valami. Veszekedés. Komoly... Félelem és harag van bennem, de valami megszólal odabent. ''Csak imádkozzatok, hagyd a haragot!'' Hallgatok a hangra és közben morcosan mosolygok. ''Add a kezed, imàdkozzunk!'' és ő adja a kezét, durcàssan,de adja s abban a pillanatban, hogy befejezzük az imát előttünk a messzeségben egy szívárvány tűnik fel a semmiből. 

 Mi ez, ha nem gazdagság. Megfoghatatlan, de mégis felemelő. Érezni Isten jelenlétét. Megélni azt, hogy bennem, bennünk él a kegyelem, hogy hiszünk, hogy hihetünk s hogy ennyire erős a hitünk.

 Viccesen csak annyit szoktam mondani felfelé a jó Istennek, hogy '''Rendben, semmi gond, hogy gödörbe kerültünk, de most ki kellene húznod.''

CSODÁLATOS!

 S ilyenkor már csak nevetek más ember külsőségein, azon ahogyan lesajnàlva néz engem a ballagáson, vagy éppen mikor beszélek vele. Az legyen az ő gondja, mert nekem itt van a leggazdagabb kincsem, a végtelenbe való hitem.

 Ma este hosszú gyomlàlás, akácmetszés után, végignéztem a kertünkön és azt mondtam... ez igen. Igaz sok munka van mögötte, de csodás gyönyörködni benne, mert volt/van erőnk és hitünk dolgozni ezért.

 Mentem, hogy megitassam a jószágokat, s míg a kacsákat fürdettem, hallom ám a kecskék keserves sírását. Ezzel jelzik, hogy várják a vacsorát... majd csend...Sokáig fel sem tűnik, csak jólesik a magam gondolataiban lenni. Aztán feleszmélek. Mi ez a csend?Nem fogjátok elhinni. A kecskéknél bent felejtettem a lezárt vödröt amiben a takarmányukat tároljuk. Ezek a huncutok... kinyitották a vödröt. Csavaros tetőt... csak éppen nem fért bele a fejük a szarvuktól. Kis lükék...éppen azon ügyeskedtek hogyan lehetne felfordítani a vödröt.

 Olyam jót kacagtam a dolgon. Nem érdekelt az ujjamba vájt akáctüske okozta éktelen fájdalom és a vér amely màr-màr a csuklómon folyt végig, csak kacagtam a két édes jószágon, akikre gyerek korom óta sóvárogtam.

 

Majd megjelent Foltos kutya is, akit  ma nyírtunk meg. Szegénykém olyan csúnya lett, de legalább nincs melege. Ott állt és nézett rám kérdőn, miért kacagok oly jóízűen. Leguggoltam hozzá és megsimogattam. Mire ő... nyalogatni kezdte a sebemet. Alázat... és szeretet amit az állatok önzetlenül nyújtanak felénk. Megható.

A másik vicces dolog. Ismét kotlik egy tyúkunk.

Én csak azt kértem Istentől, hogy jó lenne, ha végre kotlana egy tyúk, mert nem tartom igazságosnak, hogy neveljük őket és nincs utánpótlás.

 No... Isten humora végtelen. Màr a 3.tyúkunk kotlik.

 Hogy a többi békén hagyja, elzártam. Eddig kalodában volt,de az nem volt praktikus, így àttettem egy hordozható nyúl ketrecbe amelyiknek praktikusan fent, a tetején van az ajtaja.

 Új volt a tyúkanyónak a helyzet, tetszett neki, de nem értette hogyan tud onnan kijönni. Segítettem neki. Boldogan ment enni, inni, porfürdőzni... majd jött volna vissza, de hogyan. Kintről figyeltem. Ő is, akárcsak a többi tyúk,  álltak és néztek befelé àcsingózva a fészekre és benne a tojásokra. Nem adta ki az ész nekik, hogy fel kellene repülni a tetejére és onnan megközelíteni a fészket. Segítettem és betettem a tyúkanyót. Majd ő... nagy páváskodva, mintha még kacagott is volna a többi tyúkra, megemelte a szoknyáját és előkelően és büszkén ráült a tojásokra  

Vicces látvány volt.                 .

 Rengeteg cukkinink lett. Szépek, finomak, nagyok. De túl sok van belőle. Éppenséggel el lehetne őket adni, de ezért kérjek pénzt? Milyen dolog ilyesmiért pénzt kérni. Hiszen nekünk van, másnak nincs... akkor adjunk. S adok, mindenkinek és boldog a szívem. Ezek vagyunk mi... Kicsit butuskàk? Kicsit elesettek? Kicsit gyermetegek?Nem baj, ilyeneké a Mennyek országa.                               

 Sokszor mondjuk viccesen férjemmel ha meghalunk, Isten maga elé hív bennünket s csak néz ránk hosszan, majd megkérdezi. 'Drágáim.. hogyan sikeült nektek ennyi csavart és csomót tenni az életetekbe, mikor oly egyszerű utat szántam nektek? Kis együgyű gyermekeim, pedig még egymás mellé is állítottalak titeket...' és majd kacag. Jóízűen... mert két ennyire szerencsétlen ember ritkán kerül párba. De így van ez jól.

Mert mi, akárcsak az alpesi utak, kacskaringósan menetelünk felfelé a Mennyorszàg felé. Amúgy olyan snassz lenne. Így minden utat bejárunk, s szemlélhetjük annak szépségeit. Persze sokszor nehéz is, de ugyebàr a végső cél mindenért kárpótol majd.

 Jaj..... na... nem is értem mi ütött belém. Csak gondoltam ezt kiírom magamból. S ha màr leírtam, nehogy már ne osszam meg veletek.

Annak, aki végig olvasta: Szívesen! Ugye, hogy jót nevettetek ti is.

 

 

 

 

 

 

Sziasztok!

Elődeim jó példáját követve én is leírom gyorsan egy csodánkat. Kislányom régóta jár balettre, azt mondták, hogy nagyon tehetséges. A balett tanárnő, egy csupaszív nő, azért kezdte el tanítani a gyerekeket, mert szomszédja kislányáról meghallotta, hogy alkoholista szülei vannak és a gyerek egyedül van otthon. Kitalálta, hogy foglalkozást fog tartani az iskolában. Nagyon olcsón, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a lehetőség. Úgy éreztem, hogy ő egy anonim keresztény, aki nem igazán hallott eddig Istenről, de nagyon igyekszik, hogy jó ember legyen. A balett órákból aztán komoly 1 órás előadások lettek.

 Ahogy teltek a hónapok, évek, a tánctanárnő a bizalmába fogadott, elmesélte, hogy apukája beteg, ő meg izgul, hogy egyik kisfia talán autista. Amúgy 2 kisfia van, volt egy szép családja, mígnem tavaly ősszel már nem a férje, hanem egy új férfi várta előadás után. Rövid időn belül otthagyta a férjét. Az új párja egy sátánista zenekarban "zenél"...Mivel nem tetszett a változás, amit láttunk, kislányom abbahagyta a balettot. Sajnáltam is, de jobban tartottunk attól ,hogy rossz hatással lesz rá amit lát. Imádkoztam érte, hogy rendbe jöjjön az élete...

Tegnap írt nekem egy üzenetet, hogy kitalálták az új párjával, hogy babát szeretnének. Megbeszélték, hogy nem mondják senkinek, de ő azt álmodta, hogy nekem el kell mondania. Azt írtam neki, hogy kezdjenek el imádkozni.

Bár szomorú ez a történet, mégis azért tartom csodának, mert feladatot kaptam ,(úgy gondolom hogy kik ezt olvassátok, Veletek együtt) most már nem csak a tanárnőért, hanem a környezetéért (családjáért, párjáért is imádkozni kell). Mostanában úgy tűnik megtalálnak bennünket ezek az imaszándékok..

Köszönöm, ha mondotok értük egy fohászt.

 

Amikor fiamért  mentem az iskolába azzal fogadott, hogy megharapta egy cica. Simogatta és beleharapott, pedig máskor hagyta magát.

 Arra jutottam, hogy megmutatom a doktornőnknek. Ő azonnal azt mondta, hogy oltani kell, mert nem tudjuk, kié a cica és azt sem, veszett-e. Már ez is elég megpróbáltatás lett volna, mert a gyerek elég érzékeny, de kiderült, hogy az ÁNTSZ-nél kell beszerezni az oltóanyagot. A doktornő nem volt túl bőbeszédű, csak foszlányos információkat adott át, melyből azért kiszűrtem, hogy sietni kell. Hála Istennek az asszisztens megígérte, hogy ha 6-ig meglesz az anyag, ő beadja.

 1. csoda: fiam kis barátja (orvosgyerek:-)) már jól ráijesztett, hogy akár a kezét is levághatják emiatt., szóval a szuri ehhez képest smafu.

 2. Mivel férjemnek sürgős munkája volt, én mentem kocsival a városba, ami egy kihívás.

 3. Sikerült gyorsan és ingyen parkolni.

 4. Bár az ÁNTSz nem ott volt, ahol a Googlemaps-on írták, a portás először rám ijesztett, hogy mindjárt 4 óra és bezár a hivatal. De amikor mondtam, mi járatban vagyok, bíztatott, hogy biztos van ügyelet , siessek.

 5. Olyan gyors voltam, hogy csak na.

 6. Az ÁNTSZ-nél ugyan már tényleg hazamentek, a portás a kedvemért felszaladt az emeletre és kerített egy embert.

 7. Az ember igen gyors és kedves volt, nem tett szemrehányást, hogy most jövök.

 8. A csúcs ellenére hamar hazaértem.

 9. És a legnagyobb: kisfiam egy HŐS, bátran viselte a két szurit.

 Mindenkinek nyugis éjszakát kívánunk!

 

 

Sok-sok évvel ezelőtt, mikor Ausztriában -talán Voralbergben - nagyobb  testvérem vezetésével  elmentünk a közeli erdőbe kirándulni. Szerintem 8-10 évesnél nem lehettem több. Gyalogoltunk, tobozt gyűjtöttünk, , gondtalanul bogarásztunk. Egy idő után eltévedtünk és kétségbeesve kérdeztük egymást merre kell visszajutni, mert a nagy beszélgetésben, menetelésben nem kijelölt úton mentünk, csak úgy "szél iránynak".. nedves volt az erdő,csak falevelek mindenütt, utat nem láttunk sehol... erre Kriszti egyszer csak felkiáltott, hogy megvan az út, tudja hogyan jutunk vissza: „ezt az utat a Szűzanya tette oda nekünk”.

 És valóban visszataláltunkAkkor kissé furán néztem, mert ezt nem igazán tudtam elhinni és értelmezni, hogy hogyan tette volna oda a Szűzanya??? Tegnap a prédikációban ezt mondta az atya, hogy hitünk mélysége abban van, hogy nem tudunk emberi aggyal minden részletet megérteni, megmagyarázni.

 Szóval köszönöm Testvér, hogy te keresed és észre is veszed ezeket a  csodálatos jeleket és segítesz nekünk is belesni a Mennyország kapuján!

-----------------------------

          Dejtén voltunk Szlovákiában. mert olvastam,hogy itt is megjelenik a Szűzanya velünk korú "fiataloknak" a 90-es évektől kezdve napjainkig.  Nagyon kíváncsivá tett a hír és mikor mondtam férjemnek kitalálta, hogy jöjjünk el a szülinapomon. Nem is tudom leírni,hogy milyen szép hely ez... . Kár, hogy kevesen tudnak róla  Igazából szerettem volna nyitott szívvel kételkedés nélkül menni, de azért félve kértem a Szűzanyát, ha úgy gondolja, adjon valami jelet, hogy itt van talán egy kis rózsaillatta,vagy ilyesmivel...

 Végig nagyon erős virágillat volt, sok fa virágba van borulva, de kifejezetten rózsát nem éreztem. Mikor mentünk fel a jelenés helyére, egy erdőn keresztül, keresztutat is jártunk. Szép állomások vannak a fákra felhelyezve. Megbeszéltük, hogy mindegyik állomást más mond a családunkból. Én Cirenei Simont kezdtem mondani, mikor egy szép kék pillangó szállt körülöttem. Először el akartam hesegetni, mert majdnem az orromra szállt, aztán eszembe jutott, hogy a Mennyei csodák című filmben egy kék pillangó vezette a kislányt, mikor majdnem meghalt. Miközben mentünk tovább sok szép pillangó kísért minket, Szokatlan volt, hogy az erdőben csodaszép zöld fű nő és pillangók szállnak.A szomszédos faluban ahol szállást foglaltunk, kicsit jobban utána olvastam Dejtének, mert így már egész más, hogy láttuk is. A következőt találtam, ami nagyon megmelengette a szívemet: 

 „A gyermekeknek más élményeik is voltak a Szűzanyával. Egyszer, mikor a dombra akarta felvinni őket, a gyermekek féltek, és elmondták ezt a Szűzanyának. Bátorította őket, hogy míg felfelé mennek, nem fogják őt látni, de ott lesz velük. A jelenlétét a körülöttük repkedő pillangók fogják jelezni. A jelenés után a gyermekek hazaindultak, s eközben testük körül kb. nyolc pillangó repkedett. Egyik pillangó leszállt Marika kezére. Elkezdtek futni, s Marika le akarta rázni a kezéről a lepkét, de az nem moccant, mintha oda lett volna ragasztva. Mikor lementek a hegyről, és a faluban voltak, csak akkor szálltak fel a pillangók, és repültek vissza az erdőbe.”

Milyen szép csoda, meg se érdemlem, annyira örülök!