2015. október 4. és 25. között a Vatikánban, A család hivatása és küldetése az egyházban és a mai világban témában tartják a XIV. Rendes Püspöki Szinódust.
Ferenc pápa felszólította a hívőket szerte a világon, hogy javaslataikkal segítsék a sinodusnak, azaz a világ különböző vidékeiről kiválasztott püspökök gyűlésének a munkáját. Mi az alábbi levelet juttattuk el a Vatikánba.
Tisztelt General Secretariat of the Synod,
Felbátorodva a felhíváson az alábbiakban szeretnék néhány javaslatot tenni az „Instrumentum laboris”-hoz.
Felvetéseim a Lineamenta II/18, 21 és III/23, 26 30 42 kérdésekhez kapcsolódnak.
Az évezredek során kialakult és jól működött család intézményének hagyományos módon történő népszerűsítése, netán erőltetése valószínűleg hiábavaló. A társadalom jelentős (talán nagyobb) része már szétszaggatott, egyáltalán létre sem jött, vagy sokadik összetételű „család”-ban él. Ez a tényhelyzet a családi élet népszerűsítésének csak olyan megközelítését teszi lehetővé, mely nem marasztalja el a jelen párkapcsolatokat, és mégis megmutatja, hogy a boldog és tartalmas élet a családi kapcsolatban valósítható meg.. "Éppen ezért – anélkül hogy csökkentenénk az evangéliumi eszmény értékét – irgalommal és türelemmel kell vezetni azon személyek növekedésének a szakaszait, akik napról napra építik önmagukat.” (Evangelii Gaudium, 44)
A párkapcsolatokra vonatkozó közgondolkodást úgy kellene – nekünk keresztényeknek - a családi élet felé terelni, mint amikor színes és érzékletes úti beszámolókkal mutatnak be egy nyaralóhelyet. Erről a helyről mindenki sokat hallott már (jót és kevésbé jót is), de ha olyan - előnyöket és hátrányokat is bemutató - tárgyilagos beszámoló üti meg a fülét, mely felkelti az érdeklődését, akkor nagyobb az esélye annak, hogy maga is meg akar próbálkozni vele. Úgy gondolom a papságnak elkötelezett, civil, családcentrikus „szakértőkre” tanúságtevőkre van szüksége, kik különböző aspektusokból képesek hitet tenni a családi élet előnyei mellett, kik „előhívják a család iránti vágyat”.(Lineamenta I/6)
A család, mint a civil közösség alapja.
Prédikációkban, etika tantárgyban, osztályfőnöki órákon, , internetes fórumokon stb. kellene rámutatni arra, hogy mi emberek, mint társas lények, mint a társadalom tagjai nemcsak egymásra vagyunk utalva, de együtt (ma szeretik úgy mondani „team”-ben) sokkal többre vagyunk képesek. Az alkalmi közösség is hasznos, de mennyivel nagyobb dolgokra képesek az életre szóló közösségek a családok, ahol két-három generáció és oldalági rokonság is bekapcsolódik a közös célok megvalósításába.
A család, mint a generációk összetartó közege.
A családok és élettárs kapcsolatok problémái nem magánügyek hiszen az egész társadalmat, (azaz mindannyiunkat személyesen is) terhelik a következményei (öregotthonok, árvaházak, javítóintézetek stb.) Beszélni, írni, tanítani kell arról: „Apádat és anyádat tiszteljed, hogy hosszú életű légy a földön”, hogy ők is hosszú életűek legyenek a földön…A nevelésben az oktatásban hangsúlyosabbá kell tenni a felelősséget felmenőinkért és gyermekeinkért, már csak azért is mert mi is megöregszünk egyszer és gyermekeinkre szorulhatunk.
A család, mint gazdasági egység
Az a gyermek, kinek tartásdíj, egyedül nevelő anyuka, apa barátnője, mostani apukám gyereke stb. fogalmakból kell összeraknia az együttműködésre és gazdálkodásra vonatkozó ismereteit, akinek ingáznia kell anya és apa lakása között, aki már nem is tudja melyik „apukától” kapta a játékát, az szinte kivédhetetlenül önzővé válik és többnyire egyedül kell megküzdenie a felnőtt világ kihívásaival (munkahely, lakás stb.).
Többet és részletesebben kell szólni a világi és egyházi oktatásban, a médiákban, az interneten, a civil összejöveteleken és fórumokon a családi összefogás, a családi gazdálkodás előnyeiről. Világgá kell kiáltanunk, hogy egészen másként fejlődik annak a gyermeknek ismerete az értékről, munkáról, pénzről, vagyonról, ki azt látja, hogy anyu, apu, nagymamák és nagypapák energiái és pénze egy közösséget éltetnek, melyből mindenki szükséglete szerint kap. Aki úgy nő fel, hogy számtalan eszközt, bútort közösen használnak, tehát csak egy kell belőle. Ebben az érdekhajhászó világban fel kell mutatnunk, hogy a család kiváló helye az „egyet fizet sokat kap” lehetőségnek?
A család, mint az „önmegvalósítás” legjobb terepe
„A keresztény közösség hatékonyan megéli-e a szolidaritást és a szubszidiaritást? Milyen módon? Elég bátor-e jó megoldások felvetésében társadalompolitikai szinten? (Lineamenta III/42) Végre komoly tájékoztató munkával, tanúságtételekkel el kell tüntetni a buta kérdést: „Dolgozol vagy otthon vagy?” Az akárhány gyermekkel otthon-maradó édesanyák többnyire sokkal többet dolgoznak, mint egyes ”dolgozó nők”, kik közül sokan aztán az óvodán, iskolán kérik számon, amit maguk elmulasztottak.
A házassághoz, a családhoz is merni kell és nagyot lehet nyerni. Döbbenetes, hogy ezt mennyien nem értik. A felnőtté váláshoz tanulni kell, akkor is ha „utálom az egyik tanító nénit”… A sportolók elfogadják az edző„gyilkos”gyakorlatait, mert elsők akarnak lenni… Az emberiség zöme beosztottként dolgozik és elviseli a főnők időnkénti zsarnokságát, mert meg akarja tartani az állását, mert magasabb beosztást, jobb fizetést, tartalmasabb életet akar... Meg kell értetnünk a párkapcsolat mai divatja után futó emberrel: lehet kitérni a házasság elől, lehet feladni szerelmet és ígéreteket, ez talán pillanatnyi „sikert” jelent…de tele van a világ a hozzá hasonló vesztesekkel, kik nem mertek semmit vállalni, hogy nyerjenek.
Ez az a terület, ahol még inkább szükség van a tanúságtevő, világiakra. Számtalan példát láthat, hallhat mindenki szép karriereknél, hogy család a legmegbízhatóbb segítség a munkamegosztáshoz, hogy a siker a házastárs támogatásának köszönhető.
Budapest, 2015. Nagyszombat Tomka Emil és felesége
(9 gyermek, 30 unoka)
Mi hát a megoldás? Mit tehetnek Magyarországon a 21. században a szülők ha biztosítani akarják a maguk és gyermekük boldog jövőjét.
emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk..., mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben..., az emlékek színes szoborként egy életre belénk vésődnek, apró, csillogó színű szilánkokból, amelyek némelyike ugyan haloványabb, sőt néha egészen elhalványul, olyannyira, hogy már-már elfelejtjük..., ám teljesen sohasem merülnek feledésbe. Ez az a hely, ahol elkezdődik az életünk, és ott szeretnénk, ha véget érne."