Többen tudjátok, komoly lelkiismereti kérdés számomra, hogy mi lesz az embereimmel, ha én utcára teszem Őket. Ezért tavaly március óta nem küldtem el senkit. Azért dolgozom, hogy nekik fizetést tudjak adni, ami sajnos nagyon nem könnyű, és mostanra már abszolút a végét jártam az erőmnek, kedvemnek. Belesüllyedtem ebbe a hosszan tartó covidos kilátástalanságba.

   Különös dolog történt a napokban...a sok tragédia, ami mostanában mindennapos hírré vált, mind-mind nagyon megérintett . Ezek kapcsán az egyik jótékonysági utalás után (miközben beütöttem az összeget, kicsit vacilláltam belefér-e, hogy ennyit adjunk, de aztán megszállt a Szentlélek és azt gondoltam a pénz sokkal jobb helyen lesz ott, én meg majd a többit valahogy megoldom).

   Erre másnap reggel kaptam egy értesítőt a Kormányhivataltól, hogy elfogadták a bértámogatási kérelmünket novemberig visszamenőleg és már következő nap ki is utalták az összeget. (Eddig semmi hírünk nem volt, hogy kapunk-e? Mikor és mennyit???)

   2011 óta van a cég, rengeteg áfát fizettünk be az évek alatt, de a könyvelőink sokszor azt mondták, ne igényeljük vissza, mert sok a macera ezzel és kekeckednek a bürokraták. Aznap, miután a kormányhivatal infóját megkaptam, jött egy levél a könyvelőnktől, hogy visszaigényelt nekünk ÁFA-t, számítsunk a pénzre.

Mik ezek, ha nem égi jelek? Egyet utaltam és kettőt kaptam.

Persze azonnal el is szégyelltem magamat, hogy meginogtam az utalásnál...

Egy őszi reggelen viccesnek talàltam nagymama-feleségemet , ahogy a konyhàban sapkában tüsténkedett. ( Mint mindig, akkor is egyszerre több munkát csinált: a kerti munkából rohant a konyhába, hogy megnézze, fől-e az ebéd).
Hamar csináltam egy képet s a családi listára tettem " hideg van" felirattal. (ekorra már legalább 20 fok lett, de reggel valóban hideg volt.)
Délután csengettek. Egyik lányunk jelentkezett a kaputól mondván: nem tud bejönni, mert màris kèsésben van... Itt van legkisebb fia  is....hozott egy hősugàrzót. 
 Elromlott? Javítani kell? Mindjárt nyitom a kaput....
Nem kell. Inkàbb leteszem itt a kapunál, mert nagyon sietünk...
Gyere  csak be, örülünk, hogy jöttetek.
Olvastam hogy a Mama fàzik, ezért hamar hoztam egy hősugárzót.
Ekkor értettük meg, hogy a mi csoda drága lányunk két halaszthatatlan gyerekszállítás között átautózott a fél városon, hogy elhozza hősugárzóját hogy mi ne fázzunk...
 Ő volt a mi napi csodánk.

Hat éves kisfiam mostanában bölcselkedős hangulatában van.
Múltkor valami ilyesmit mondott:
"Az a baj, hogy mindig elhatározom, hogy jó leszek, de aztán nem sikerül"”
Aztán később, ragyogó arccal odajött hozzám és azt mondta:
"Mami, rájöttem, hogy mindig előttem van a JÓ!"
Hirtelen nem is értettem, mit akar mondani, de aztán rájöttem, hogy ez
egy nagyon előrevivő életszemlélet, mert ha mindig a jót látjuk magunk
előtt, akkor az egyrészt pozitív lelkületet és lendületet  ad, másrészt
sarkall a jóra.
Egy filozófus veszett el benne...:

Ma elég zabolátlanok voltak a tanítványaim az iskolában  olyannyira, hogy már azon tanakodtam magamban, hogy biztos itt-e a helyem.

 Testvérem sürgetésére, de saját elhatározásomból végre nekifogtam a Szeretetlángos füzetkének, de Csaba testvér egyik könyvét is forgattam mostanában. Talán e könyvek is hozták a gondolatot, milyen jó lenne, ha kapnék egy jelet.

Bár ez egy állami iskola (katolikus család kevés.), mintegy 2 órával később megjött a válasz. Hihetetlen Isten időzítése és finomsága!

Az egyik harmadikos fiúcska (akit most nem is tanítok), a kezembe nyomott egy borítékot. Ráirta, hogy „Neked” és rajzolt rá egy szivecskét.

Csiksomlyóról hozott egy karkötőt ( vagy speciális rózsafüzért, mert 10x3 gyöngy) és egy szentképet a csíksomlyói Szűz Máriáról.

Szóval égi Édesanyánk tényleg velünk van, gondot visel ránk.

Bevallom, nem bírtam türtőztetni a könnyeimet, úgy meghatódtam.