Dzsindzsás

Tegnap a Pilisbe mentünk kirándulni. Csodálatos volt, attól eltekintve, hogy majd végig /12km/ hegynek fel és le apró kis muslincák (vagy mi a szöszök) repkedtek körülöttünk, de olyan szemtelenül, hogy ha az ember nem hesegetett folyamatosan akkor lenyelte vagy éppen a szemébe gyűjtögethette a nem kívánatos lényeket. Egy felnőttnek is zavaró és kényelmetlen... de a gyerekeknek borzalmas.

Az első csoda,hogy mikor már sírtak a gyerekek és elfogyott minden türelmünk... eszembe jutott, hogy imádkozzunk: Isten segítsen rajtunk és tüntesse el őket...Hàt... nem tűntek el véglegesen de képzeljétek felértünk a csúcsra, ahol gyönyörű kilátàs  fogadott minket és ott nem voltak bogarak. Így kis szusszanás után nekiindultunk legyezgetve lefelé.

Évekkel ezelőtt a gyerekek kaptak  karácsonyra egy elég profi walktalk-ot. Nem adtuk oda, mert kicsinek találtuk még őket hozzá. Most elővettük, hogy a kiránduláson a nagyok kicsit gyorsabban mehessenek és azon beszéljünk. Elég jól ment a dolog egészen az út  végéig mikoris kiderült, hogy az egyik készüléket elvesztették. Ehhez tudni kell, hogy előzőleg egy nagy dzsindzsáson keltünk át, aztán nagy magas emelkedőn, majd lefelé szinte végig gatyaféken. Férjem azt mondta hagyjuk a csudába... engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog. Elkezdtem kalkulálni s gondolkozni, hol veszíthettük el... ki is ötlöttem: a dzsindzsásban...Kicsi volt az esély rá de végül meglett. Isteni csoda.