Agyunk Isten felé mutat

 Tegnap óta motoszkál bennem, hogy megosztom veletek azt, amit ezekben a napokban csodaként élek meg. Egész pontosan azóta, hogy anatómia vizsgára (is) készülök.

 Elnézést attól, aki irtózik a biológiától - most arról lesz szó :-) 

 A lelkesedésem határtalan, de azért megpróbálom határok közé szorítani és érthetően és nem (túl) megterhelően átadni. Az agy felépítését, működését tanulom. Egészen döbbenetes számomra a működésünk. Nem is értem, hogy létezhetnek olyan agykutatók, akik nem hisznek Istenben, mert a mögött a csoda, munka mögött, amit az agyunk minden egyes pillanatban, hiba nélkül elvégez, Istennek kell lennie. (Arról nem is beszélve, hogy szép az agyunk, de komolyan!). Az anyag önmagától ezt nem tudta volna létrehozni (Feri atya hittankönyve után szabadon :-) ).

 Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az agyunk egy viszonylag kis részének, az agytörzsünknek köszönhetjük azt, hogy lélegzünk, hogy dobog a szívünk és még rengeteg minden mást is (pl. a reflexműködéseket). Ezek teljesen természetesek a számunkra - de hihetetlen munka, szervezettség áll mögötte. Az is természetes számunkra, hogy abban a pillanatban, hogy ránézünk egy könyvre, tudjuk, hogy az egy könyv, és ehhez nem kell érzékelhető időnek eltelnie. Vagy meg akarjuk mozdítani a kezünket és már mozdul is. Döbbenetes, hogy milyen háttérapparátus van egy-egy mozdulatunk, gondolatunk, szavunk mögött, milyen hihetetlen munkát végez az egész agyunk (többnyire hibátlanul).

Pl.: 1 szó kimondása mögött 6 mezőnek van az észrevehetetlen, villámgyors munkája, ami a vegetatív központok (bocsi) SOK MILLIÁRD sejtjének együttműködésével jön létre. El tudjátok ezt képzelni? Döbbenetes, nem? Sok milliárd sejt működik együtt - hibátlanul - meghatározhatatlanul kevés idő alatt. 

Vagy, hogy van egy rész az agyban, ami azért felelős, hogy tudjunk egy dologra koncentrálni, vagy tudjunk aludni és ne őrüljünk meg attól az információ/ingermennyiségtől, ami minden pillanatban ránk zúdul. Ki tudja választani azt az egyet, ami fontos és az összes többit legátolja. És ez is egy viszonylag kis része az agynak, ami hihetetlen munkát végez a nap minden percében. 

 Vagy a tanulás folyamata, ahogy képesek vagyunk megjegyezni dolgokat, az emlékezet, hogy az agyunk mindig képes fejlődni, az idegsejtek új kapcsolatokat kiépíteni. Végtelen számú kapcsolódásra képesek az idegsejtjeink, bármit megtanulhatunk, bármikor! Nem telik be az agyunk! :-) Előfordulnak hibák - de milyen kevés ahhoz képest, mint lehetne. Gondoljatok bele! 

Vagy az az agyterület, ami a magatartásszabályozást végzi (na jó, ez nem olyan kicsi), de milyen fontos. Eddig tapasztalatból tudtam, hogy a gyerekek 7-10 éves kor között egyszer csak megváltoznak. Egy csomó olyan dolgot kezdenek el produkálni, amit 7-10 éve tanítunk nekik, elvárunk tőlük - olykor bosszankodunk, hogy miért nem tudja, hiszen már 100-szor megmondtuk... Empatikusabbak lesznek, jobban képessé válnak kontrollálni a magatartásukat, felfedeznek/megértenek összefüggéseket, tudnak döntést hozni, felelősen megszervezni a napjukat... És ez annak köszönhető (a nevelés nélkülözhetetlen), hogy ebben a korban fejeződik be az ezt irányító régió érése. (Ez érik a leglassabban - szóval türelem, kitartás és következetesség! :-))

És ez csak az agyunk, dióhéjban összefoglalva (mondjuk egy mikroszkópikus dióhéjban). 

 Arra csodálkoztam rá (újfent), hogy milyen fantasztikusan vagyunk megteremtve, mennyire túlmutat mindez a tudományon, tudáson, minden földi dolgon.  Az elején húztam a számat, hogy ilyen sokat kell tanulni, de most hálás vagyok érte, mert annyira csodálatos ez az egész, lenyűgöző!

Köszi mindenkinek, aki végigolvasta a lelkesedésem :-)