12 jún.2016
totta, hogy nem tudtuk lefejteni. Mikor aztán láttuk hogy a kis tenyere alol vér folyik óvónő társammal együtt szinte pánikba estünk. A gyerekeķkel azonnal imádkozni kezdtünk s kérleltük a kisfiút engedje hogy segítsünk. Ő csak sírt es sikított. Közben a bajt okozó fiu is kétségbe esett így egyikünk a kis beteget apolta a másik meg a bajt okozó fiút.Csoda, hogy a gyerekek olyan fegyelmezettek voltak nem szaladtak szanaszét s mindenki igyekezett segíteni. Mikor végre elvette a kezét a kisfiú, láttuk hogy nem a szeme, csak a keze vérzik. Már itt csoda történt. Aztán újabb rémület... tényleg nem tudja kinyitni a szemét. Munkatársam ügyesen bíztatgatta de semmi. Mikor megfogtam a szemhéját es próbáltam felhúzni... hát... azt hittem sírva fakadok. Lepergett előttem hogy kész itt a vége... én többet nem leszek ovónő. Hogy fogom elmondani a szülőknek, hogy a gyerekük megvakult... Sírni nem tudtam pedig akartam, de nem lehetett. Igy csendben már csak egyedül imádkoztam tegyen csodát az Úr... és tett. Képzeljétek amint befejeztem az imát, kinyitotta a szemét. Habár még nagyon piros volt de a kezemre jól reagált. Ide-oda mozgattam az ujjamat s ő követte a szemével. Hívnom kellett a szülőket, mert mindenképpen szólni akartam. Gyorsan elmondtam egy imát a hívás előtt és gyerekek... komolyan mondom ott... mintha nem is én beszéltem volna. Már akkor is éreztem hogy csuda dolgokat mondok, de utána az anyuka is mondta hogy az orvos apuka hálás volt a nyugtató szavakért s a pontos körülírásért s ellátásért. Elvittel szemészetre: semmi de semmi baja nem lett a szemének. Istennek legyen hála ezért a kapott csodáért!!!