Imákból született gyermek
Kedves Mindenki!
Köszönjük a rengeteg szeretetet és imát, amivel körülvettetek minket a Kisbabánkért való küzdelemben, majd az érkezésének hírekor, az egész várandósság alatt, a születésekor és azóta is!
Csodálatos várandósságot élhettünk meg, hála Istennek valóban megtapasztalhattuk, hogy mi is az az "áldott állapot". Még mindig csak csodáljuk a mi kicsi fiunkat és próbáljuk felfogni, hogy Őt a Jóisten hozzánk küldte.
Már régóta terveztem megírni Nektek két fontos csodáját az várakozás 8 évének. Olyan jelek voltak ezek, amikről hisszük, hogy a Mennyei Atya azért küldte, hogy kitartsunk a küzdelemben és reményt öntsön belénk.
-Az első Nagymama temetésének napján történt. (Talán nem balgaság arra következtetni, hogy Nagyika rögtön intézkedett, hisz neki is és nekünk is óriási vágyunk volt, hogy láthassa a gyerekeinket.)
A temetési szertartás előtt elmentem gyónni egy ismeretlen atyához. Máig nem értem, de gyónás után teljesen váratlanul rákérdezett: „Van gyereke?” Mikor zavartan nemmel válaszoltam, csak ennyit mondott: „Lesz gyereke, higgye el!” Nem említettem a kisbaba iránti vágyunkat az atyának, így csakis kedves jelként tudtuk ezt felfogni. Nem lehetett véletlen az atya váratlan kérdése és egyértelmű kijelentése pont aznap. Belém égett az a mondat és sokszor kapaszkodtam ebbe, mint a Mennyei Atya üzenetébe.
- A másik félreérthetetlen jel a várandósság előtt ½-1 évvel érkezett. Az alsó Krisztinavárosi templomba mentünk misére, épp egy kétségekkel teli időszakban. Mise előtt kértem Istent, hogy küldjön jelet, hogy megéri-e küzdeni, nem csüggedni... Mikor befejeztem az imát, felnéztem és egy óriási horgonyt láttam. El is csodálkoztam, hogy eddig ezt nem vettem észre, majd azonnal jött a felismerés: hiszen a horgony a remény szimbóluma!!!! Azért is volt ez nagy meglepetés, mert én úgy képzeltem, hogy mise alatt fogok jelet kapni. Boldogan újságoltam páromnak, akin láttam, hogy próbál velem örülni, de valahogy rá nem volt ez akkora hatással. Kicsit el is szomorodtam és elbizonytalanodtam, hogy ha csak én kaptam jelet, szabad-e ebbe bármit belemagyarázni…
Majd elkezdődött a mise és a kézfogásnál férjem véletlenül keresztbe fogott kezet a mögötte álló nénivel, majd a néni ránézett és jó hangosan, határozottan mosolyogva közölte vele: „keresztelő lesz!”. Akkor egymásra néztünk és tudtuk, éreztük, hogy most már az Isten mindkettőnket bebiztosította egy-egy jellel.:)
Hát ilyen mérhetetlen szeretettel halmoz el minket a Mennyei Atya!! Kisfiunk pedig olyan csodát hozott az életünkbe, hogy szavakba ki sem fejezhető.
Hála és dicsőség legyen az Istennek Érte és Értetek, akik azzal a sok imával, felajánlással, támogató kedves szóval hozzájárultatok és most is hozzájárultok a boldogságunkhoz!
Külön köszönöm Nektek azt az ima áradatot is, amit a vajúdás alatt kaptam Tőletek! Éreztem a sok közbenjáró imát és ebbe kapaszkodva tudtam, hogy biztonságban vagyunk.