Isten beszél hozzánk

Évek óta tudjuk, hogy van egy nagyon jó katolikus tábor 12-18 éveseknek. Sportolnak, és zsolozsmáznak, rózsafüzért imádkoznak (pl.: Jézus Irgalmas Szeretetének imádságát), gyónnak.. Van Szentségimádás, mise. Nagy fiamat a barátja hívta, akivel évekkel ezelőtt egy lelkigyakorlaton találkozott. Először visszautasították. Újból próbálkozott…

Mikor a tábor végeztével érte mentünk, úgy szállt be a kocsiba, hogy szeretne nekünk valamit bejelenteni. Sugárzott belőle a boldogság és lelki nyugalom. Elmesélte, hogy igazán megtapasztalta Isten jelenlétét, és hogy Isten hozzá személyesen beszél. Egy évet misszióra szeretne szánni, mesélte. Azt is átgondolta, átbeszélgette ott atyákkal és fiatalokkal, hogy több helyre is lehetne menni, de ő egy helyre érzi  leginkább a meghívást. Mar aznap irt két helyre. Az első hely szinte azonnal visszajelzett. Írnia kellett egy tanúságtevő levelet eddigi hitéletéről és volt egy beszélgetés. Ezek után elfogadták jelentkezését. A másik hely ahová inkább érezte a hívást jelezte, hogy évente 20 embert vesznek fel, és már felvették a 20 embert.

 Imádkoztunk, hogy úgy legyen ahogy Isten eltervezte.  Pár nap múlva a lelkigyakorlatos ház papi vezetője kérte fiunkat, hogy irja meg miért szeretne hozzájuk menni, és töltse ki a kitöltendő papírokat. Megkönnyeztem, amit a írt. Igazán őszintén leírta mindazt a hitbeli ingadozást és kétkedést, amit mi végig éltünk vele, de csak magunk közt beszéltünk róla. Újabb pár nap múlva hívták  interjúra és ezt követően eldőlt, hogy nagy fiunk egy évet misszióban fog tölteni.

Mi ez, ha nem csoda?