Karácsonyi lelkület

Középső Gyermekünk az elmúlt 2,5 napban cserkész rajportyán volt. Ma telefonált, hogy 2 körül ér haza a volánbusszal. Egyszer csak csörgött a telefon, kisfiam kezdett beszélni, hallottuk, hogy valami nem stimmel, de nem mondott semmit, letette, mondta, hogy majd visszahív.

Pár mp múlva csengett a telefon, a volán busz sofőrje volt. Elmondta, hogy a fiam elaludt a buszon és egy kanyarban leesett az ülésről, beütötte a fejét, úgyhogy bevitte a végállomásra  és mentőt hívott hozzá. Hozzá tette, hogy ha jön visszafelé, akkor hazahozza. De természetesen Férjem mondta, hogy elmegy érte.

Mire odaért, ott voltak a mentők, akik be akarták vinni fiunkat kórházba rtg-re és vizsgálatra, mert ez a protokoll. Férjem kérte, hogy inkább intézné ő. El is vitte, szerencsére semmi baja nincs. :-)

 A mi csodánk ebben az egészben a történetben résztvevő emberek szeretete volt. A sofőr vett Kisfiunknak csokit és amíg Férjem nem ért oda (és még azután is)  mellette volt, a mentősök rugalmasan kezelték az ügyet, kórházban dolgozó nővérem ügyeletvezetője áldását adta, hogy a fiunkat oda vigyék (nem volt náluk hivatalos gyerekügyelet, ebben az esetben a mentő csak úgy viheti oda, ha orvos visszaigazolja, hogy fogadják), a mentősök kedvessége és az, hogy végül a Férjem vihette be fiunkat. 

A hab a tortán, hogy este 7 körül a sofőr még felhívott minket, hogy hogy van a kis sérült, jobbulást kívánt neki és Boldog Karácsonyt. :-) Számomra döbbenetes és szép volt, hogy egy idegen ennyire szívén viseli gyermekünk sorsát.