Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra.

 A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.

 – Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz – , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára.

 De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett.

 - Végtelenül sajnálom, doktor – jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér -, megforrósítottam a vizet, s amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó meleg vizes gumitömlőnk.

 Gyógyszertár nem létezett, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást:

 - Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közvetlen közelében, te pedig feküdj a baba meg az ajtó között, és ügyelj, hogy a kicsit huzat ne érje.

 Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a szétrepedt meleg vizes tömlőt, és elmondta, mennyire sír a kétéves testvérke, hogy az édesanyja meghalt.

 Imádkozás közben egy Nammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták:

 - Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt – de holnap már nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küldd ma délután. - Majd hozzátette: - De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti,hogy még most is szereted őt!

 Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva, nem nagyon hitte, hogy Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Hiszen hányszor énekelt erről, és mennyiszer hallotta a prédikációkban! Valóban lehetséges, hogy Isten ezzel az üggyel is foglalkozik?

 A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, még egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No, de tegyük fel, hogy valaki otthonról, Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe meleg vizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat!

 - Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő -, amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt…”

 Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem – egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt! Elsírtam magam.”

 Nammy egészen elől állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz.

 - Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte:

 - Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt?

 A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl!

 Öt hónappal korábban Isten a szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak.

 Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna.

 "Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom" (Ézs. 65:24)

 

Találtunk egy fantasztikus úszásoktatót! Hatvanegynéhány éves, irtó fiatalos, szigorú, de kedves hölgy. A többiek baba koruk óta úsztak, nem volt probléma betenni a fejüket a vízbe,  .  Az én kislányom először pár órát nagyon nehezen  viselt de igyekezett mindent megtanulni. Hihetetlen bátor és szófogadó volt, a tanárnő is csak ámult és bámult, hogy milyen gyorsan halad. Most ott tartunk, hogy alig várja a következő alkalmat.

Ezután fiam is elvittem. Nem akart beállni, de mivel muszáj volt, egy hirtelen ugrással benn termett a vízben, csak arra nem számÍtott, hogy ott már mély. Kapálózott, majdnem megfulladt. A tanárnő villámgyorsan kimentette. Ezután még kis megszakÍtással végigcsinálta az órát. Később beszéltem a tanárnővel, hogy elnézést kérjek viselkedéséért, de ő  legnagyobb meglepetésemre, azt mondta, hogy:

 1. A fiucska nem tudhatta, hogy ott mély a víz és nem szabad beleugrani,

 2. Soha nem látott ilyet. Más gyerek az eset után ordÍtva menekül és nem hajlandó bemenni a vízbe

 3. Óriási önuralma lehet a gyereknek. Ő egy kis hős, aki gyorsan meg fog tanulni úszni.

 A tanárnő kérte, hogy ezeket tolmácsoljam otthon. Képzeljétek, a  fiam eljött újra úszni és láttam, hogy kezdi jól érezni magát , esti imánál meg is köszönte, hogy jó volt az úszás. Azt hiszem, akinek az utóbbi időben meséltem a gyereknevelés küzdelmeiről, elismeri, hogy mindez csoda és tényleg Csaba testvérnek van igaza, aki azt mondja, a gyerekekből csak kiszeretni lehet a jót. Végre egy pedagógus, aki nem azt nézi, ami nem megy, hanem meglátja a pozitívumokat!

 

 

 

 

Sziasztok!

Megpróbálom csokorba szedni a csodáimat,amik akkor is követik egymást és halmozódnak,ha elfelejtem megköszönni, megosztani veletek.

 1.  Középső fiamat ikerpár osztálytársai meghívták zsúrba. Örülünk is neki, de ott a feladat, 2 ajándékot venni tehetős helyre... Hívtam férjem Müllerből, hogy parfümre gondoltam, van itt pl.NIKE, ami elég menő, de mennyiért nézzek? Mondja Ő, szerinte 2500...

Sajnos a legolcsóbb 3000...Nem baj,mondja férjem, akkor legyen annyiért. Szívtam a fogam, mert ez azért nem kis pénz, már a pénztárnál álltam sorban, mikor úgy döntöttem, megnézem a DM-ben hátha találok mást olcsóbban. Ahogy belépek,az első polcon kitéve ugyanazok a NIKE parfümök leárazva 2500Ft-ért. Hogy Isten jó a matematikában,az nem kérdés,de hogy ennyire egzakt,az mindig csoda!!!...Ezt Csaba testvértől is hallottam.

2.  Aznap azt álmodtam,hogy egy autópályán mentünk, ami hirtelen elkezdett beomlani. A gyerekek átértek, de én nem. Rámomlott az egész. Hallottam ahogy kérdezgetik egymástól: hol a Mami, mi történt? Én meg nem tudtam válaszolni,segíteni. Ijesztően valóságos és megrázó álom volt...Azóta minden pillanatban mikor ez az álom eszembe jut, hálás vagyok Istennek, hogy ott lehetek gyerekeimmel, férjemmel és segíthetek.

3.  Csoda a sok gyerek, akiket tanítok. Úgy élvezem,mikor érdekli őket a hittan...Mikor kérdeznek...Hétfőn elvittem a nyolcadikosokat a templomba. Kértem, hogy tegyék le Jézus elé kérdéseiket, kéréseiket, és, bár a 90%-uk csak hittanon hall Istenről (nagy vicceskedő kamaszok), most mind csendben imádkoztak. Kérték, hogy menjünk máskor is.

 

 Kedves Mindenki!

 Köszönjük a múlt hónapban értünk mondott imákat. Óriási csoda volt megélni, hogy be tudtunk költözni a mi kis csoda házikónkba. Pedig volt akadály bőven... 

 Első csoda: Kezdve azzal, hogy pont aznapra, amikor segítséget szerettünk volna kérni, valahogy úgy alakult, hogy minden segítő kéznek valahol máshol kellett helytállnia. Ami persze nem csoda, hiszen mi sem sejtettük, hogy két nappal az akció előtt kérünk segítséget. Illetve nem is szerettünk volna másoknak sem a terhére lenni, sem pedig messziről a családjuk mellől hosszú időre elcibálni.  Így viszont kiderült, milyen erős a mi kis egységünk. Családilag oldottuk meg a cipekedést. Férjem egyik oldalt, fiam meg én a másikon. S amitől a leginkább féltünk, a hűtő, az ment a legkönnyebben, a mosógép és a szárító már keményebb menet volt. 

 A második csoda, hogy nem azon izgultam, hogyan vezessek, s mikor robbanok le, hanem az előttem haladó férjem néztem az utánfutóval, amint a hűtőszekrény...hát mit is mondjak... nem éppen függőlegesen állt. De megérkeztünk.                                    

 Harmadik csoda, hogy habár hajnali 3/4 5-kor kelünk, minden napnak meglátjuk a szépséget. Pedig pl. nagy lányom  naponta csak délután 1/2 6-ra érkezik haza vonattal. Hihetetlen büszkék vagyunk rá. Eleinte nem hallgatott ránk, de már rájött ő is, hogy gyorsabban s hasznosabban telik az idő, ha tanulással tölti az utazás idejét. 

 Negyedik csoda: Lassan, de biztosan haladok  a különlegesen szigorú diétára szoruló kislányom receptjeinek s ételrepertoárjának bővítésében. Végre találtunk olyan kolbászt, amit persze csak mértékkel, de meg tud enni. Ma éppen brassóit készítettünk, minden mentesen, ami nagy szó, hiszen éppen a lelke, a hagyma hiányzott belőle, de neki ízlett.

 Ötödik csoda:Vasárnap éjszaka arra keltem, hogy hiába köhögök, nem kapok levegőt. Pánikba estem és ráztam a férjem, segítsen. Azt mondta, menjek ki a kertbe sétáljak egyet. Rosszul voltam, így nem volt kérdés vettem a farmerom a meleg fölsőm, a kabátom, csizmám s usgyi mentem ki a kertbe. Gyerekek... Olyan szép volt a kertünk. Telihold volt, így bevilágította az egész udvart. Vettem a nagy levegőket, be az orron ki a szájon, s közben csodáltam, hogy milyen gyönyörű telkünk van. Eszembe jutott a légzőgyakorlat, amit a Balatonnál lakó bácsitól tanultam. Gondoltam kipróbálom. Segített.

 Hatodik csoda: Éppen indultam volna vissza, mire férjem jött utánam és együtt kimerészkedtünk a kerítésen kívülre is. Hajnali kettőkor romantikus sétára indultunk. Én bőszen alkalmaztam a légzőgyakorlatokat, miközben ő mesélt nekem. Olyan jól lettem, hogy mikor meghallottuk az egyik távoli szomszédunk kukorékoló kakasát még a könnyem is kicsordult olyan jót nevettem. 

Hetedik csoda: Elkészült idő előtt az adventi koszorúnk. Ez alapjában még nem lenne olyan nagy csoda, de ez most tyleg úgy készült el, hogy tudatosan figyeltem rá, hogy minden időre be legyen szerezve, s elő legyen készítve. Tavaly gondosan elcsomagoltam a mohás koszorú alapot, a gyertyatartókat, s a díszeket. Most csak gyertyát kellett vennem, illetve ügyelnem arra, hogy áthozzuk a költözésnél. Meghitten,  muzsikaszó mellett a két kicsivel készítettük. Szerintem nagyon szép lett.

 Most néztem vissza, hogy mennyit írtam. Nos... Lenne még mit, de nem szeretnék hosszú lenni.