Amikor fiamért  mentem az iskolába azzal fogadott, hogy megharapta egy cica. Simogatta és beleharapott, pedig máskor hagyta magát.

 Arra jutottam, hogy megmutatom a doktornőnknek. Ő azonnal azt mondta, hogy oltani kell, mert nem tudjuk, kié a cica és azt sem, veszett-e. Már ez is elég megpróbáltatás lett volna, mert a gyerek elég érzékeny, de kiderült, hogy az ÁNTSZ-nél kell beszerezni az oltóanyagot. A doktornő nem volt túl bőbeszédű, csak foszlányos információkat adott át, melyből azért kiszűrtem, hogy sietni kell. Hála Istennek az asszisztens megígérte, hogy ha 6-ig meglesz az anyag, ő beadja.

 1. csoda: fiam kis barátja (orvosgyerek:-)) már jól ráijesztett, hogy akár a kezét is levághatják emiatt., szóval a szuri ehhez képest smafu.

 2. Mivel férjemnek sürgős munkája volt, én mentem kocsival a városba, ami egy kihívás.

 3. Sikerült gyorsan és ingyen parkolni.

 4. Bár az ÁNTSz nem ott volt, ahol a Googlemaps-on írták, a portás először rám ijesztett, hogy mindjárt 4 óra és bezár a hivatal. De amikor mondtam, mi járatban vagyok, bíztatott, hogy biztos van ügyelet , siessek.

 5. Olyan gyors voltam, hogy csak na.

 6. Az ÁNTSZ-nél ugyan már tényleg hazamentek, a portás a kedvemért felszaladt az emeletre és kerített egy embert.

 7. Az ember igen gyors és kedves volt, nem tett szemrehányást, hogy most jövök.

 8. A csúcs ellenére hamar hazaértem.

 9. És a legnagyobb: kisfiam egy HŐS, bátran viselte a két szurit.

 Mindenkinek nyugis éjszakát kívánunk!

 

 

Sok-sok évvel ezelőtt, mikor Ausztriában -talán Voralbergben - nagyobb  testvérem vezetésével  elmentünk a közeli erdőbe kirándulni. Szerintem 8-10 évesnél nem lehettem több. Gyalogoltunk, tobozt gyűjtöttünk, , gondtalanul bogarásztunk. Egy idő után eltévedtünk és kétségbeesve kérdeztük egymást merre kell visszajutni, mert a nagy beszélgetésben, menetelésben nem kijelölt úton mentünk, csak úgy "szél iránynak".. nedves volt az erdő,csak falevelek mindenütt, utat nem láttunk sehol... erre Kriszti egyszer csak felkiáltott, hogy megvan az út, tudja hogyan jutunk vissza: „ezt az utat a Szűzanya tette oda nekünk”.

 És valóban visszataláltunkAkkor kissé furán néztem, mert ezt nem igazán tudtam elhinni és értelmezni, hogy hogyan tette volna oda a Szűzanya??? Tegnap a prédikációban ezt mondta az atya, hogy hitünk mélysége abban van, hogy nem tudunk emberi aggyal minden részletet megérteni, megmagyarázni.

 Szóval köszönöm Testvér, hogy te keresed és észre is veszed ezeket a  csodálatos jeleket és segítesz nekünk is belesni a Mennyország kapuján!

-----------------------------

          Dejtén voltunk Szlovákiában. mert olvastam,hogy itt is megjelenik a Szűzanya velünk korú "fiataloknak" a 90-es évektől kezdve napjainkig.  Nagyon kíváncsivá tett a hír és mikor mondtam férjemnek kitalálta, hogy jöjjünk el a szülinapomon. Nem is tudom leírni,hogy milyen szép hely ez... . Kár, hogy kevesen tudnak róla  Igazából szerettem volna nyitott szívvel kételkedés nélkül menni, de azért félve kértem a Szűzanyát, ha úgy gondolja, adjon valami jelet, hogy itt van talán egy kis rózsaillatta,vagy ilyesmivel...

 Végig nagyon erős virágillat volt, sok fa virágba van borulva, de kifejezetten rózsát nem éreztem. Mikor mentünk fel a jelenés helyére, egy erdőn keresztül, keresztutat is jártunk. Szép állomások vannak a fákra felhelyezve. Megbeszéltük, hogy mindegyik állomást más mond a családunkból. Én Cirenei Simont kezdtem mondani, mikor egy szép kék pillangó szállt körülöttem. Először el akartam hesegetni, mert majdnem az orromra szállt, aztán eszembe jutott, hogy a Mennyei csodák című filmben egy kék pillangó vezette a kislányt, mikor majdnem meghalt. Miközben mentünk tovább sok szép pillangó kísért minket, Szokatlan volt, hogy az erdőben csodaszép zöld fű nő és pillangók szállnak.A szomszédos faluban ahol szállást foglaltunk, kicsit jobban utána olvastam Dejtének, mert így már egész más, hogy láttuk is. A következőt találtam, ami nagyon megmelengette a szívemet: 

 „A gyermekeknek más élményeik is voltak a Szűzanyával. Egyszer, mikor a dombra akarta felvinni őket, a gyermekek féltek, és elmondták ezt a Szűzanyának. Bátorította őket, hogy míg felfelé mennek, nem fogják őt látni, de ott lesz velük. A jelenlétét a körülöttük repkedő pillangók fogják jelezni. A jelenés után a gyermekek hazaindultak, s eközben testük körül kb. nyolc pillangó repkedett. Egyik pillangó leszállt Marika kezére. Elkezdtek futni, s Marika le akarta rázni a kezéről a lepkét, de az nem moccant, mintha oda lett volna ragasztva. Mikor lementek a hegyről, és a faluban voltak, csak akkor szálltak fel a pillangók, és repültek vissza az erdőbe.”

Milyen szép csoda, meg se érdemlem, annyira örülök!

 

 

 

 

 

Eltelt egy fél év és ez a rovat hiába várta a  megörökített csodákat. Pedig olyan nincs, hogy nem történnek csodák, hogy senki se érezze a váratlan öröm melegét, hogy ne oldódjon meg valahol egy szorongató nehézség, bonyodalom.A nyár szinte mindenkinek a pihenés, a szabadság ígéretét jelenti. Mi is azt terveztük, hogy elmegyünk a tiroli hegyekbe kirándulni, kalandozni, gyönyörködni a zöld számtalan árnyalatát megmutató erdőkben, mezőkben. Szívni a jóízű, friss levegőt, hallgatni a kristálytiszta patakok csobogását, a fenyvesek susogását.

Már nem volt messze Tirol határa, mégsem értünk el a célhoz. Máig rejtély  mi és hogyan történt. Az autó az autópálya szilárd burkolata mellett haladt egy ideig, majd egy hangszigetelő fal beton talapzatához csapódott 100km/óra sebességgel.       Első csoda.

 Nagy nehezen kiszálltam, hogy segítsek nyöszörgő feleségemnek kikerülni a kocsiból mert a motorház már füstölt. Száguldottak el mellettünk az autók, de már égett az aljnövényzet is. Egyszer csak ott termett egy kedves házaspár, kikkel végre sikerült kiemelni és hátrébb vonszolni feleségemet. Mire sietve kidobáltam a csomagokat, hogy hozzáférjek a poroltóhoz, már jött egy segítő hatalmas poroltóval s így sikerült eloltani a tüzet. Ekkorra megérkezett a nagyon segítőkész rendőrség és a mentő is, mely a közeli kisvárosba vitte feleségem , ahonnan rögtön helikopter vitte tovább egy országos klinikára. Talán olvasva ez borzasztó, de sokkal  emlékezetesebb (mondhatom csodásabb), hogy nem haltunk meg. Hogy gyorsan jött segítség (pedig egy égő autó fel is robbanhat).. Hogy a helikopter olyan klinikára szállította feleségemet, mely az ilyen gerincsérülésekre szakosodott.       Második csoda.

 Két gyermekünk pár órával a baleset után már ott volt velünk a klinikán, 480km-re Budapesttől.  Miközben az orvosok három súlyos életmentő műtétet hajtottak végre feleségemen, gyermekeink riasztottak minden elérhető rokont, ismerőst, hívőtársat a templomból. Imahadjárat kezdődött. Az intenzív osztály rendkívül együtt érző orvosai, nővérei aggodalmas arca, a fejhez, testhez csatlakozó számtalan cső és vezeték és a duruzsoló műszerek mellett szívszorító lassan teltek az órák, majd napok. Orvos vejem azonnal kapcsolatba lépett telefonon az operáló és intenzív osztályos orvosokkal, de jósolni senki se mert. Egyre több ima, szentmise, könyörgés ostromolta az eget, a Szentcsaládot. Feleségem egy hét után hirtelen sokkal jobban lett, pár órával azután hogy az ügyeletes orvos még hosszú intenzív kezelést és végtag bénulást prognosztizált. Elméje kitisztult, tudta mozgatni végtagjait, mosolyogva beszélt velünk. Könnyezve adtunk hálát a csodás változásért. Nagyon sok jó ember imája az orvosokat is meglepően igen gyors javulást hozott. Pár nap múlva már sétáltunk a folyosón és a tizennegyedik napon  megjött a Máltai Szeretetszolgálat mentője. Hazajöhettünk. Plébánosunk prédikációjában utalt az ima csodás gyógyító erejére.                                                                                                                                           Harmadik csoda.

 Vejem megszervezte az egy hónapos gondos rehabilitációt a budapesti Irgalmas Kórházban.  Itt tudtuk meg, hogy a kiváló felszereltségű osztrák klinika egész testre vonatkozó radiológiai vizsgálata a sok baleseti sérülésen túl kimutatott egy korábbi eredetű daganatot  az orrüregben. Feleségem már hónapok óta tervezte az orrából olykor véres váladék kivizsgálását. Így amin egyre visszatérő ereje engedte felkerestük a szakorvost. Letaglózó diagnózisa szerint sürgős arcműtétre van szükség mert a daganat rákos is lehet. Bár a többszöri sebész mintavétel ugyan nem mutatott rossz indulatú daganatot, akár hatórás műtétre kellett igent mondani. A korábban összeverbuválódott számtalan  jótevő imahadjárata új erőre kapott. Az   sikeres műtét és a vérpótlás végül „csak” négy óráig tartott. Kiemelték a jóindulatú daganatot. Feleségem újra todott orrán kereszutül rendben lélegezni. Az orvos igazat adott:

”érdemes volt imádkozni, lehet hálát adni”.

 

  Eltelt egy fél év és ez a rovat hiába várta a  megörökített csodákat. Pedig olyan nincs, hogy nem történnek csodák, hogy senki se érezze a gyors segítség melegét. Ha nem vesszük észre Isten akkor is velünk van  s olykor egy jó embert küld váratlan segítésünkre,,.

 A nyár szinte mindenkinek a pihenés, a szabadság ígéretét jelenti. Mi is azt terveztük, hogy elmegyünk a tiroli hegyekbe kirándulni, kalandozni, gyönyörködni a zöld számtalan árnyalatát megmutató erdőkben, mezőkben. Szívni a jóízű, friss levegőt, hallgatni a kristálytiszta patakok csobogását, a fenyvesek susogását.

 Már nem volt messze Tirol határa, mégsem értünk el a célhoz. Máig rejtély  miért tért le az autó az autópálya szilárd burkolatáról, majd egy hangszigetelő fal beton talapzatához csapódott 100km/óra sebességgel.

 Első csoda.

 A beszorult ajtót kifeszítve igyekeztem segíteni nyöszörgő feleségemnek kikerülni a kocsiból mert a motorház már füstölt. Száguldottak el mellettünk az autók, de már égett az aljnövényzet is. Egyszer csak ott termett egy kedves házaspár, kikkel végre sikerült kiemelni és hátrébb vonszolni feleségemet. Mire sietve kidobáltam a csomagokat, hogy hozzáférjek a poroltóhoz, már jött egy másik jó ember hatalmas poroltóval s így sikerült eloltani a tüzet. Ekkorra megérkezett a nagyon segítőkész rendőrség és a mentő is, mely a közeli kisvárosba vitte feleségem , ahonnan rögtön helikopter vitte tovább egy országos klinikára. Talán olvasva ez borzasztó, de sokkal  emlékezetesebb (mondhatom csoda), hogy nem haltunk meg. Hogy gyorsan jött segítség (nem törődve avval, hogy egy égő autó fel is robbanhat).. Hogy a helikopter olyan klinikára szállította feleségemet, mely az ilyen gerincsérülésekre szakosodott.

 Második csoda.

 Két gyermekünk pár órával a baleset után már ott volt velünk a klinikán, 480km-re Budapesttől.  Miközben az orvosok három súlyos életmentő műtétet hajtottak végre feleségemen, gyermekeink riasztottak minden elérhető rokont, ismerőst, hívőtársat a templomból. Imahadjárat kezdődött. Az intenzív osztály rendkívül együtt érző orvosai, nővérei aggodalmas arca (a fejhez, testhez csatlakozó számtalan cső és vezeték és a duruzsoló műszerek) mellett szívszorító lassan teltek az órák, majd napok. Orvos vejem azonnal kapcsolatba lépett telefonon az operáló és intenzív osztályos orvosokkal, de jósolni senki se mert. Egyre több ima, szentmise, könyörgés ostromolta az eget, a Szentcsaládot. Feleségem egy hét után hirtelen sokkal jobban lett, pár órával azután hogy az ügyeletes orvos még hosszú intenzív kezelést és végtag bénulást prognosztizált. Elméje kitisztult, tudta mozgatni végtagjait, mosolyogva beszélt velünk. Könnyezve adtunk hálát a csodás változásért. Nagyon sok jó ember imája, az orvosokat is meglepően, igen gyors javulást hozott. Pár nap múlva már járókerettel sétáltunk a folyosón és a tizennegyedik napon megjött a Máltai Szeretetszolgálat mentője. Hazajöhettünk. Plébánosunk prédikációban hívta fel a figyelmet az ima csodás gyógyító erejére.

Harmadik csoda.

Vejem megszervezte az egy hónapos gondos rehabilitációt a budapesti Irgalmas Kórházban.  Itt tudtuk meg, hogy a kiváló felszereltségű osztrák klinika egész testre vonatkozó radiológiai vizsgálata - a sok baleseti sérülésen túl - kimutatott egy korábbi eredetű daganatot  az orrüregben. Feleségem már hónapok óta tervezte az orrából olykor véres váladék kivizsgálását. Így, amint egyre inkább visszatérő ereje engedte, felkerestük a szakorvost. Letaglózó diagnózisa szerint sürgős arcműtétre van szükség mert a daganat rákos is lehet. Bár a többszöri sebész mintavétel ugyan nem mutatott rossz indulatú daganatot, akár hatórás műtétre kellett igent mondani. A korábban összeverbuválódott számtalan  jótevő imahadjárata új erőre kapott. Az   sikeres műtét és a vérpótlás végül „csak” négy óráig tartott. Kiemelték a jóindulatú daganatot. Feleségem újra tudott orrán keresztül rendben lélegezni. Az orvos is elismerte, hogy érdemes volt imádkozni, s most hálát kell adni.

 

 Valóban hatalmas csoda, hogy feleségem ennyi nagy műtét után, felépülve ünnepelhette családunkkal a Karácsonyt. Sose fogjuk felejteni azt a nagyon sok „kis csodát’ melyek ehhez hozzásegítettek.

 ISTENNEK LEGYEN HÁLA