Sajnos a dadus nénimet megműtötték, így már egy hete egyedül vagyok. Múlt héten kiesett a konyhás néni is. Erre ma reggel arra mentem be, hogy a maradék 1 dadus néni (most kiscsoportos a lánya) éppen a kolleganőmet hívja telefonon, mert a kislánya rosszul lett. Hajnalban ott álltam egyedül az oviban, reggeli és minden nélkül úgy, hogy mára sütést terveztem a gyerekekkel a szülőknek ajándékba. Nem volt mit tenni beálltam a konyhába és átvettem a dajka szerepet is. Reggelit készítettem.

Majd következett az újabb fordulat, a kolleganőm a másik csoportból kiszaladt, hogy a szállítóktól átvegye az ebédet. Mit tehettem? Kint álltam a folyóson előttem a két csoport nyitott ajtaja. A gyerekeket mind a két csoportban asztalhoz ültettem ugyanakkor néztem a mosdóban tartózkodó gyerekeket is, hiszen nekem kellett felügyelnem egyedül az egész óvodára. Így voltam egyszerre 3 helyen egy időben.

Mit mondjak... Nem egyszerű egy óvónő élete.

 

Urunk, Jézus Krisztus!

Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk.

Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében.

Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk.

Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja.

Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!  

Mióta elkezdtem újra dolgozni, azon gondolkodom, jó döntés volt-e, itt-e a helyem. Nagyon sok a nehézség, úgy érzem, mélyvízbe ugrottam. Ugyanakkor rengeteg ajándékot kapok: a kicsik mosolyát, ölelését, a kollegák segítőkészségét, a közös szálak felfedezését …

Az egyik nehézség az, hogy a sok program miatt sokszor reggeltől estig bent vagyok és férjemnek kell vinni otthon a dolgokat. Ez mindannyiunk életében hatalmas változás.

Szóval tegnap is azon őrlődtem, hogy ez-e az én utam.

 A mai evangélium választ adott: 

„Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.”

Ez az evangélium részlet nekem azt mondta, hogy csak az eddigi csodákra kell gondolnom, hiszen már annyit jót művelt velem/velünk az Úr.

Jézus így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”

Megértettem, hogy rajtam keresztül is szól/hat az Isten, a gyerekekhez, a kollegákhoz.

Aztán észrevettem más hétköznapi csodát is: ma "véletlenül" gyalogolnom kellett azon a szakaszon, amit kocsival szoktam megtenni és felfedeztem, hogy az út amin megyek a Mária Út.

 

Isten veled óvoda!