Napi csodák

 

Ezen az oldalon olyan villanásszerű örömökről olvashatsz, melyek bevilágítják a hétköznapok szürkeségét és eszünkbe juttatják hogy Isten szeretete mindig figyel ránk.

Mottó: Életünk minden pillanatában történnek csodák, mégis csak ritkán vesszük észre.

Programdús hétvége

Sógornőm szólt az uramnak, úgy tudja hogy bátyjuk a múltkorra ígért látogatásukat (amikor nem szóltak, hogy mégsem jönnek) most szombatra tervezik. Férjem üzent, hogy jobb lenne, ha egyeztetnének, mert én főiskolán vagyok, nagylányunk zene próbára megy, egyik fiunknak meccse van, a többiekkel - ha hazaértem - nekem misére kell menni, mert csak igy tudtuk megoldani. Mivel nem jött újabb üzenet, mi rendeztük a napjainkat.
Nagyon nagy csoda, hogy mikor mégis megérkeztek a sógorék, férjem és a gyerekek feltalálták magukat. Nagylányunk főzött, az uram meg beosztotta, hogy akkor most ki hogy mit csináljon.
Nekem pedig olyan korán lett vége a napomnak (ilyen még nem volt), hogy hazaértem misére a fiúkkal, és még nagylányunkat is el tudtam vinni zenepróbára.
Mikor hazaértünk, már csak sógornőm volt itt, ő viszont éjfél utánig. Kicsit fáradtan indultam ismét másnap reggel, de legkisebb fiunk éjjel csak  egyszer  jött az ágyunkba és a többi gyerek se ébresztett (ez is csoda), így minden gond nélkül megjártam az utat a főiskolára és vissza, míg az uram helyt állt a gyerekekkel.
Azt is meg kell írnom, hogy míg a buszpályaudvarra mentem bőrig, de tényleg bőrig áztam, még sem lett egy kis megfázáson kívül semmi bajom, hála Istennek.

Két levél

Sziasztok!
Imát szeretnék kérni egy barátnőmért. Már 6 éve várnak kistestvérre. Első gyermekük 7 éves (eredetileg sok gyereket szerettek volna) s végre úgy is néz ki, hogy babát várnak, csak azt mondta a doki lehet, hogy méhen kívüli. Holnap csinálnak egy tesztet amiből kiderül, hogy jól sejti-e...

Kérlek imádkozzatok értük,hogy minden rendbe legyen és megmaradjon a Baba, köszi!!!!!!

Sziasztok!
NAGYON KÖSZÖNÖM AZ IMÀKAT. Jó lett a barátnőm hcg eredménye, bíztatta az orvos, jövő héten kell visszamennie.

Ő egy kereső lány, nagyon önzetlen, tele van szeretettel és nagyon meghatódott, mikor mondtam neki, hogy imádkoztok érte. Hátha most így is megtapasztalja majd Isten szeretetét...Megköszönöm, ha máskor is eszetekbe jut és mondtok egy fohászt értük.

Kettőt egy csapásra

Régen szeretnénk már, hogy 5 éves fiunk megtanuljon biciklizni, de valahogy nem érdekelte a téma és mindig csak "motorozott", noha az már nem igazán az ő mérete. Nem olyan régen elkezdtem nézelődni a Vaterán, hogy nem tudunk-e valahonnan futóbiciklit beszerezni olcsón. Voltak ilyen-olyan ajánlatok, de valahogy egyik sem nyerte meg a tetszésemet. Pár napja belebotlottam egy olyan bicikli hirdetésbe, melyben külön szövegrészben közölte az eladó, hogy ha valaki 2-öt vesz, akkor 7.000 Ft-ért odaadja. Rögtön rácuppantunk a témára és pénteken el is hoztuk. A kérdés csak az volt, mit szólnak fiaink ahhoz, hogy a bringák rózsaszínek. Vasárnap adtuk oda  a két kisebb fiunknak, s azóta szinte le sem lehet őket robbantani róla. Nagyon ügyesen megy mind a kettő, noha előtte sohasem próbálták :)

A segítség jutalma

Gyorsan leírom, mert megígértem nagy lányomnak, ugyanis ő szólt, hogy vele is történt ma egy napi csoda

A hittan tanáruk cipekedett a lépcsőn s nagylányom a barátnőjével odament hozzá megkérdezni segíthetnek-e.

A nővér nagyon hálás volt nekik. Elmesélte, éppen most kérte az Urat, hogy küldjön neki segítőket, mert egyedül nem bírná a sok cipelni valót fel-le a lépcsőkön. 

Így esett, hogy láthatták a lányok az iskola padlását /oda kellett holmikat cipelniük/, ami a gyerekeknek óriási kiváltság.

Közelebb Istenhez

Kb. 1 éve tagjai vagyunk a világon talán a legjobban elterjedt házas közösségnek az Equipes Notre Dame-nak (E.N.D, Teams of Our Lady). Teljesen véletlenül került el hozzánk a közösség a plébánosunkon keresztül, de azóta is hálásak vagyunk érte. A lelkiség bemutatkozása után nagyon gyorsan létrejött kettő négy-négy fiatal házaspárt tömörítő közösség. Ebben (nem tudom miért) az országos vezetőktől nekünk rögtön vezető szerepet osztottak. Mi lettünk az egyik csoport vezetője, plusz a városfelelősök is, akik tartják a kapcsolatot a nagy egésszel és kicsit terelgetik a városban lévő csoportokat. Mi nagyon jól éreztük magunkat benne, ezért úgy gondoltam ez másoknak is segítséget jelenthet. Feleségemmel elkezdtünk szervezni egy 3. csoportot. Nagyon jó volt látni, hogy Isten vezetett minket. Ezt most már mindenképpen így gondolom, bár amikor benne voltam, akkor elszomorított amikor egy-egy házaspár visszamondta, de lelkesen továbbhaladtunk az úton. Mi gondoltunk emberekre, akikről úgy gondoltuk, hogy ilyen közösségre vágynak, de egyre másra visszakoztak. Végül összeállt egy olyan csapat, akik nagyon lelkesek, s tényleg úgy érzem, hogy Nekik ez most sokat ad. Atyát is sikerült találni, aki szintén pont hozzájuk illik, s valami elkezdődött bennük, ami reményeim szerint még közelebb viszi majd a házasfeleket egymáshoz és Istenhez. 

További cikkeink...