Az én Uram....! elvitt engem randira. Nem szokott ilyet csinálni, hogy ő maga szervezi meg a gyerekvigyázást, így nekem már ez is nagy csoda volt. Szuper jól éreztük magunkat és minden olyan nagyon jól sikerült. Az idő is szép volt és a jó Isten olyan jó programokat súgott nekünk, hogy már régen éreztük magunkat ilyen jól. Margit szigeten sétálgattunk, ahol külön csodaként az egyik kedvenc előadónk lépett fel a színpadon, és habár jegyünk nem volt, az egész sziget tőlük zengett, így romantikusan sétálgathattunk lágy zenei aláfestésben. Mikor odaértünk a szigetre, akkor kezdődött el a szökőkút játéka (érdemes mindenkinek legalább egyszer megnéznie), ami meseszép volt. Csoda, csoda, csoda.

 

 Tegnap óta motoszkál bennem, hogy megosztom veletek azt, amit ezekben a napokban csodaként élek meg. Egész pontosan azóta, hogy anatómia vizsgára (is) készülök.

 Elnézést attól, aki irtózik a biológiától - most arról lesz szó :-) 

 A lelkesedésem határtalan, de azért megpróbálom határok közé szorítani és érthetően és nem (túl) megterhelően átadni. Az agy felépítését, működését tanulom. Egészen döbbenetes számomra a működésünk. Nem is értem, hogy létezhetnek olyan agykutatók, akik nem hisznek Istenben, mert a mögött a csoda, munka mögött, amit az agyunk minden egyes pillanatban, hiba nélkül elvégez, Istennek kell lennie. (Arról nem is beszélve, hogy szép az agyunk, de komolyan!). Az anyag önmagától ezt nem tudta volna létrehozni (Feri atya hittankönyve után szabadon :-) ).

 Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az agyunk egy viszonylag kis részének, az agytörzsünknek köszönhetjük azt, hogy lélegzünk, hogy dobog a szívünk és még rengeteg minden mást is (pl. a reflexműködéseket). Ezek teljesen természetesek a számunkra - de hihetetlen munka, szervezettség áll mögötte. Az is természetes számunkra, hogy abban a pillanatban, hogy ránézünk egy könyvre, tudjuk, hogy az egy könyv, és ehhez nem kell érzékelhető időnek eltelnie. Vagy meg akarjuk mozdítani a kezünket és már mozdul is. Döbbenetes, hogy milyen háttérapparátus van egy-egy mozdulatunk, gondolatunk, szavunk mögött, milyen hihetetlen munkát végez az egész agyunk (többnyire hibátlanul).

Pl.: 1 szó kimondása mögött 6 mezőnek van az észrevehetetlen, villámgyors munkája, ami a vegetatív központok (bocsi) SOK MILLIÁRD sejtjének együttműködésével jön létre. El tudjátok ezt képzelni? Döbbenetes, nem? Sok milliárd sejt működik együtt - hibátlanul - meghatározhatatlanul kevés idő alatt. 

Vagy, hogy van egy rész az agyban, ami azért felelős, hogy tudjunk egy dologra koncentrálni, vagy tudjunk aludni és ne őrüljünk meg attól az információ/ingermennyiségtől, ami minden pillanatban ránk zúdul. Ki tudja választani azt az egyet, ami fontos és az összes többit legátolja. És ez is egy viszonylag kis része az agynak, ami hihetetlen munkát végez a nap minden percében. 

 Vagy a tanulás folyamata, ahogy képesek vagyunk megjegyezni dolgokat, az emlékezet, hogy az agyunk mindig képes fejlődni, az idegsejtek új kapcsolatokat kiépíteni. Végtelen számú kapcsolódásra képesek az idegsejtjeink, bármit megtanulhatunk, bármikor! Nem telik be az agyunk! :-) Előfordulnak hibák - de milyen kevés ahhoz képest, mint lehetne. Gondoljatok bele! 

Vagy az az agyterület, ami a magatartásszabályozást végzi (na jó, ez nem olyan kicsi), de milyen fontos. Eddig tapasztalatból tudtam, hogy a gyerekek 7-10 éves kor között egyszer csak megváltoznak. Egy csomó olyan dolgot kezdenek el produkálni, amit 7-10 éve tanítunk nekik, elvárunk tőlük - olykor bosszankodunk, hogy miért nem tudja, hiszen már 100-szor megmondtuk... Empatikusabbak lesznek, jobban képessé válnak kontrollálni a magatartásukat, felfedeznek/megértenek összefüggéseket, tudnak döntést hozni, felelősen megszervezni a napjukat... És ez annak köszönhető (a nevelés nélkülözhetetlen), hogy ebben a korban fejeződik be az ezt irányító régió érése. (Ez érik a leglassabban - szóval türelem, kitartás és következetesség! :-))

És ez csak az agyunk, dióhéjban összefoglalva (mondjuk egy mikroszkópikus dióhéjban). 

 Arra csodálkoztam rá (újfent), hogy milyen fantasztikusan vagyunk megteremtve, mennyire túlmutat mindez a tudományon, tudáson, minden földi dolgon.  Az elején húztam a számat, hogy ilyen sokat kell tanulni, de most hálás vagyok érte, mert annyira csodálatos ez az egész, lenyűgöző!

Köszi mindenkinek, aki végigolvasta a lelkesedésem :-)

 

Este misére mentünk és eszembe jutott egy 4 évvel ezelőtti történet. 
Halottak napjára utaztunk le temetőt látogatni. Akkor ott nagyon magam alatt voltam, mert már régen vártunk  babára és csak nem jött. Ott az a szokás, hogy az esti Szentmisén mindenki kap egy kis mécsest, amit elől a húsvéti gyertyánál meggyújthat a halottai emlékére és egy nagy kiállított keresztre (amin polcok vannak) sorba leteszik.
Ez  kereszt szemben állt a hívekkel a szentélyben. Tudom, hogy nagyon gyerekesen hangzik, de én akkor annyira vágytam arra, hogy a jó Isten adjon nekem valami jelet, hogy nem hiába imádkozunk és hogy hallja a könyörgéseinket. Én azt találtam kérni, hogy ha komolyan szeret engem, az én mécsesem ne olyan egyenletesen lobogjon, hanem kicsit nagyobb lánggal és akkor tudni fogom, hogy minden rendben. Kitettem a mécsest a keresztre a soron következő helyre, majd férjem is a sajátját és szépen visszaültük a helyünkre.  Figyeltem a mécsest, ahogy lobogott, sokkal nagyobb lánggal, mint a többi, majd az uramé is csatlakozott hozzá. Óriási fénnyel, egyre magasabbra csaptak a lángok, közben a hívek énekelték a szép énekeket és mindenki figyelt, mert lassan-lassan egyre több gyertya kezdett óriás lánggal lobogni, mígnem meggyulladt a fölötte levő polc.  A szentélyben ülő ministránsok is észlelték a tüzet. Az egyik gyorsan hozott szenteltvizet, amit rálocsolt, minek következtében még nagyobb fénnyel, még nagyobb lángokkal égett az egész kereszt. Ekkor már a teljes asszisztencia próbálta oltani,  én meg magamban mosolyogva gondoltam, hogy nem csoda, hogy nem sikerül, hát ÍGY szeret minket az Isten... Valami ronggyal végül sikerült megállítani a tüzet, mellette persze semmi nem égett meg, semmi nem sérült. Mondta az atya, hogy ilyen még soha nem történt... Este aztán elmeséltem otthon, hogy miattam volt az a nagy tűz. Ez egy életre elég lecke volt nekem, tudom, hogy nem kételkedhetem Isten szeretetében.

.Azt meg álmodni se mertem, hogy 4 év múlva 3 fiúval térünk vissza..

.

Elszaladtam vért adni a kör-email felhívás alapján, és míg regisztráltak, érkezett más is, aki szintén irányított véradó volt.Egyre többen lettünk és megható volt megtudni, hogy a kismamát nem ismerjük, de "ismeretlen ismerőssé" váltunk itt az Országos Vérellátóban!Az irányítópultnál már kapásból tudták, hogy ki a beteg, aki miatt érkeztünk  majd az egyik nővér mondta, hogy nagyon sokan jöttek el, emiatt a valaki miatt és milyen jó, mert így több embernek való vér is összegyűlik.