Szerettünk volna házszentelőt, hogy a Jó Isten áldását ilyen formában is kérjük életünkre. Nagy szükségét éreztem ennek, mert az akkori kis házikónk bizony nagyon vizesedett, szó szerint rohadtak a falak és már az orvos is aggódott, hogy pici lányunk nehogy asztmás legyen. Meg aztán a leendő házunkra is akartam Isten áldását kérni, mert éreztük, önerőnkből nem leszünk képesek megépíteni, csak az ő kegyelméből.
Egy újszülött kisbabával nem gondoltunk nagy bulira, csak egy szerény hétköznapi estére, kis közösségünk néhány tagjával és a ferences lelki atyával. Kapóra jött, hogy közösség vezetőnk javasolta,  a szokásos év végi záró kerti partit valaki kertes háztulajdonosnál tartsuk. Felajánlottuk legyen nálunk, házszentelővel egybekötve. Mikor már minden készen állt, a sok szervezés és előkészületek minden tekintetben megtörténtek, a házszentelő napjára az atya belázasodott és lemondta. Én nagyon elszomorodtam, mert az egész nagy partit csak azért vállaltuk, hogy lehessen végre házszentelőnk, szóval részünkről a lelkiek miatt. Kértem Istent, hogy segítsen. És akkor felmerült bennünk, hogy vajon mindenképp kell-e pap a házszenteléshez és képzeljétek, kiderült, hogy nem. Csak szenteltvíz kell hozzá, meg a "szertartás" szövege. Vezetőnk örömmel elvállalta a levezénylést és beszerezte a kellékeket az atyától, így mégiscsak lehetett szép házszentelőnk és az eredeti tervekhez képest így sokkal többen imádkoztak velünk! Nagyon szép a szentelés szövege! Végül kértem a többieket, szenteljük meg a leendő ház helyét, így az is megvolt.:)

 

Az iskolában, ahol tanítok, van egy anyuka, aki fantasztikus Valaki. ő találta ki pl. hogy ki-ki ajándékozzanak a tanároknak saját receptkönyvét. A plébániának is nagyon aktív tagja. Évek óta pedagógus napra 7-8 féle különleges sütit süt a tanároknak, kidíszíti az iskola bejáratát és még sorolhatnám. 

Pénteken egy csomagot hagyott az asztalomon, melyben egy korallvirág, egy kő és egy lap volt. A lapon leírta a köszönetét és hogy azt, hogy ez a kő az angyalok köve. Ahogy jobban megnéztem, akkor vettem észre, hogy a kőnek szív alakja van.

Felhívtam, megköszöntem és megemlítettem Neki, hogy 1-2 napja egy üzletben láttam egy szív alakú követ és kacérkodtam vele, de nem vettem meg. Erre kibökte, hogy 2 napja vette nekem, előtte gondolkodott, minek is örülnék.

Jobban belegondolva rájöttem, hogy én pont aznap kacsintgattam a szívre... Mi más ez, ha nem az én napi csodám.

 

 

Keresztmamámmal elég ritkán találkozunk az utóbbi években. Kimaradt egy karácsony, meg a szülinapok is, csak telefonon köszöntöttük egymást. Régen mondogatta, hogy valami nagyon jó kis dolgot talált nekem, és nem akarja nagyon halogatni az odaadását, mert olyan praktikus...

A múlt héten sikerült olyan időpontot találni, amikor ráért és el tudott jönni. Olyan kedves volt, hogy hozott egy tortát is, mi is odaadtuk a kis csomagunkat, erre Ő egy pici dobozt húzott elő, azzal hogy nem volt ideje vásárolni, de szeretné, ha ezt magamra költeném...Képzeljétek (még bevallani is szégyellem...) 40e. Ft volt a dobozban. Csak kapkodtuk a levegőt a Férjemmel, hogy "Hűha! Te jó ég", meg "hát ezt nem szabadott volna". Az Uram még aznap vállalta, hogy vigyáz a Fiúkra, nyugodtan menjek el venni magamnak valamit. Találtam is egy nagyon szép alkalmi felsőt és este már azzal hívtam fel a keresztmamámat, hogy ezt is megköszönjem. Arra gondoltam, hogy a többi pénzt (mert ugye a nagy része megmaradt) félreteszem és majd egyszer veszünk belőle a kanapénkra egy új huzatot. Ez elég luxus, ezért amúgy nem spóroltunk volna rá, de így a potyapénzből nagyon jó ötletnek tűnt...

Aztán a héten fogorvoshoz mentem egy kis problémával, amiről kiderült, hogy nem is kicsi, meg kell koronázni a fogamat és ez ugye nem olyan dicsőséges dolog, na meg pénzbe is kerül. Mit gondoltok mennyibe? Hát 40e.Ft.-ba...Eddig szívtam a fogamat (a szó szoros, meg tágabb értelmében is), hogy oda a kanapépénz, de mára beláttam, hogy nem titkolhatom el azt, hogy a jó Isten  Keresztmamámon keresztül már előre gondoskodott a fogamról. (Még szerencse, hogy az alkalmi felsőt már megvettem.)

 

Ajánlgattam férjemnek ma reggel egy örökölt nadrágot azzal az ígérettel, hogy felhajtom. Csak itt vettem észre hogy nem olyan egyszerű, mert bélelt, műszálas anyagból van. Arra számítottam, hogy este tv-zés közben majd kézzel csinálgatom. Nahát így egy-két, akár 3 este is lett volna. 

Kitaláltam: megpróbálom géppel. Mint kocahasználó, számítottam rá, hogy ilyenkor minimum alul új cérnát kell föltekerni (a nadrág.sötétkék), úgyhogy nagy meglepi volt, amikor a gépet elővéve láttam, hogy  alul -fölül megfelelő a szín. A következő akadály, ami menetrendszerű a műanyagoknál, hogy hosszan kell kísérletezni a szálfeszítéssel, hogy egyenletes legyen az öltés és ne szakítsa az anyag a cérnát.  Hát ez is jól ment, szóval a Gondviselő segített. Sikerült cca. fél óra alatt végezni.