A Gesztenyés kertben tartották a Hegyvidék napokat, ahová én is elígérkeztem segítőnek. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy jó lesz az idő, nagy esőket jósoltak, ez meg szabadtéri fesztivál volt, de hónapok óta erre készültünk, nem volt "B" terv. Ha elmossa az eső, akkor oda nagyon sok ember sok munkája...Én a kézműves asztalnál tanítottam a gyerekeket manóbögrét készíteni. Nemhogy nem esett az eső, de kb. kétszer annyian voltak, mint tavaly és mind a 48 db bögre elfogyott, amivel készültünk. (Ebből persze négy a mi gyerekeinké lett.:-))Még külön öröm volt, hogy testvéremék is ellátogattak kis babájukkal  a programra.

Ma meglepő dolog történt velünk.  Mélyen hívő, kedves papunk van, aki azonban nem tud az emberekkel kapcsolatot teremteni. Olyan zavarba jön, hogy szinte megnémul, ha egy-egy emberrel kell beszélnie. 

Itt minden évben van egy temető nap, amikor misét mond a pap a helyi hallottakért, mindenki rendbe szedi a családi sírt es mond ott egy imát.  Reggel mi már voltunk misén, ahol a gyerekek ministráltak, de délután is levittem őket ministrálni, mert erre a hétre ők vannak beosztva....

Hazajöttem és férjemhez csatlakoztam, a kertben dolgoztunk. Az idő repült  egyszer csak arra 'ébredtem', hogy már menni kell a gyerekekért.

Fogtam a kicsit, betettem a kocsiba, én meg úgy, ahogy voltam, melegítőben és bakancsban nekiindultam.

A templom előtt a kocsiban ülve találkoztam egy régi ismerőssel, akivel hosszan elbeszélgettünk. Ám a gyerekek csak nem akartak kijönni, pedig már mindenki elment.

Fogtam magam, megragadtam a kicsit és elindultunk gyerekkeresőbe. Találkoztam a sekrestyéssel, aki a papunk házvezetőnője is. Töle megtudtam, hogy a gyerekeim és a másik két ministráns a papnál teáznak. Engem is invitált. Ilyet még a mesében sem hallottunk....

Néztem a kicsire meg magamra, és elszégyelltem magam. De olyan kedvesen hívott a sekrestyés... Azt mondta, menjek csak, a konyhában vannak. Persze én a 14 év alatt (mióta itt lakunk) egyszer nem jártam a papunk házában, így sajnos nem tudtam, hol van a konyha.

De a nénivel együtt megtaláltuk a gyerekeket is. Totál csendben ültek. Köszönés után a papunk azt mondta, "több pap is szokott jönni erre a temető áldásra, de most nem jött senki. Gondoltam akkor meghívom a gyerekeket. Láttam, hogy a gyerekek majd szétdurrannak a nevetéstől, de csöndben maradtak. Beszélgettünk még pár percig, majd búcsút intettünk.  Alig léptünk ki az ajtón, a gyerekeket (másik két gyerek is eljött, mondván, hogy ugye hazaviszem őket), elfogta a nevetőgörcs. Állítólag már benn is kuncogtak, mert olyan komikus volt a helyzet. Igazi filmbeli terítés, porcelán csészékkel es mini szendvicsekkel, habos tortával, stb. A pap meg bármit kérdeztek, vagy meséltek a gyerekek, egy-egy szóval válaszolt, de ragaszkodott hozza, hogy maradjanak, mert hiszen ő vendégségre számított.  Tényleg olyan érzésem volt, mint a bibliai történetben, ahol a meghívottak nem jelentek meg, és akkor az utcáról hívtak be jöttment embereket. A kicsi elvesztette a zokniját a kocsiban (fél párral mentünk be, de nekem csak akkor tűnt fel, mikor leültünk), én meg a kertészkedős ruhámban... Körben a nevetős tinédzserek... Így válik a Biblia élővé... nekünk ma ez volt a napi csodánk... és reménykedem benne, hogy ez valahogy majd megtöri a papunk zárkózottságát.

Úgy éreztem, beteg szeretteinknek az imán kívül nem sokat tudunk segíteni. Aztán  eszembe jutott, hogy igenis van mivel segíteni. Az örömhírek azok, amikkel le tudjuk a gonoszt teperni. Hogy érezze, nincs hatalma felettünk és hiszünk abban, hogy Isten segíteni tud, mert végtelenül szeret minket.

Hatéves Kislányom fogalmazta meg azokat a szavakat, melyeket üzenetként éltem meg.: " Mami, csak kérni kell Istent, nézd, így: " összetette a kezét hintázás közben és felnézett az égre majd a következőket mondta: " Istenem, add kérlek, hogy Marika néni meggyógyuljon!" -majd keresztet vetett és rám nézett: "Látod, ennyi az egész!" .

Bizony elgondolkoztam azon, hogy illendő-e így imádkozni, de hamar rájöttem arra, hogy a kislányom úgy imádkozott hintázás közepette, ami számomra is példamutató. " Legyetek olyanok, mint a gyermekek!"  Hálát adok az Úrnak, amiért van hitünk és tudunk kérni.

Pénteken elmentem pelusért a MOM Parkba. Érdemes egyszerre nagyobb kiszerelést venni, mert úgy nagyobb a kedvezményünk is rá, így bevásároltam egy jókora dobozzal. Vártam a liftet és mikor végre megjött, már voltak benne, ráadásul rajtam kívül még ketten szerettek volna beszállni. Gondoltam, nem préselődök be a csomagommal, inkább magam elé engedtem a később érkezetteket, gondolván, hogy ráérek, várok egy másikat. Elment, megnyomtam megint a hívót, erre nem abban a pillanatban állt meg a másik lift teljesen üresen? Hát de!
Ahogy indultam volna a villamoshoz, elgondolkodtam, hogy hogy fogok péntek délután a tömött villamoson boldogulni, de aztán eszembe jutott, hogy most kaptam szabad liftet, akkor minek aggodalmaskodok? Megérkezett a tömött villamos, de pont ahol felszálltam, ott szabadult fel egy állóhely, a köv. megállónál meg valahogy hihetetlen módon hiába álltak egy csomóan, senki nem akart az első ajtónál felszállni, így nem állták el az "utat",majd a Délinél kényelmesen le is tudtam szállni.
Más! Tegnap este a Kisfiamnak 38,6 volt a láza, és megijedtünk egy kicsit, hogy már megint valami vírus. Felkészültem az álmatlan éjszakára (már úgyis benne vagyok, mert a Legkisebbnek kijött az első foga és az utóbbi héten nem nagyon aludtunk). Este együtt imádkoztunk, a beteg ismerőseinkért, végül Kisfiunkért, hogy gyorsan meggyógyuljon, erre átaludta az éjszakát, reggel vidáman ébredt és úgy tűnik semmi baja. Hát ez elég gyors gyógyulás volt.