Kisfiammal ma kettesben vagyunk, ebéd előtti imát összekötöttük egy kis közös imával a betegeinkért/szeretteinkért.

Fiam azt mondta, énekeljük a "Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel, Ő felruház és táplál, rád gondot Ő visel..."- meglepő volt, hogy ezt választotta, mert nagyon-nagyon rég nem énekeltük ezt már, de  elgondolkodtam magamban, mennyi minden van ebben a kicsit gyermekdednek tűnő énekben.

Tegnap együtt ástunk az egyik rokonnal, de közben elég sok más dologra kellett figyelni, így nem haladtunk nagyon intenzíven, aztán a segítségemnek el is kellett mennie. Ekkor egyedül folytattam, de tartottam tattól, hogy továbbra is nagyon gyökeres lesz mint eddig is volt, de teljesen jól tudtam haladni, s nem tudom hogy, vagyis pontosan tudom, egyetlen gyökérrel sem találkoztam. Ez azután következett be, miután felajánlottam a munka szenvedéseit a betegeinkért.

Mikor később a rokonunknak újságoltam ezt, ő hitetlenkedett, szerinte csak egy könnyű szakasz volt, de amikor újra együtt  ástunk tovább, akkor egyáltalán nem volt olyan könnyű, mint mikor felajánlottam.

Pénteken - mivelhogy most kis szünetet beszéltünk meg a Fiamékkal házának villanyszerelésében - nekiálltam a rég óta dögledező kerti lámpa reparálásának. Előbb azon morogtam, hogy sehogy se találtam a hibát, majd az vette kedvemet, hogy az öreg kábel ment tönkre és emiatt szinte mindent szét kellett szedni, persze térden csúszva. Tekintve, hogy ezt a napot amolyan pihenőnapnak terveztem (a sok falvésés, létramászás után) boldog voltam, mikor a Feleségem segítségemre sietett és ketten hamar kijavíthattuk a hibát.

Szombaton - miután a Feleségem megint kitakarított helyettem még pénteken - rászántam magam, hogy előbb lenyírom a füvet, majd elkezdem felvágni a téli tűzifát. A templomból hazaérve kezdődött a napi csodám: Vejem és Unokám nyírták a füvet. No akkor több fát vágok - gondoltam. Alig kezdtem hozzá, jött a Vejem, hogy segítene. Hiába mondtam, hogy csinálom én...meg veszélyes... nem tágított. Ő fűrészelt a géppel, én meg hordtam a vágandó és a felvágott fát. Így aztán kétszer annyi tüzelő készült el, mint gondoltam.

Már egy ideje szerettem volna eljutni gyónni, csak mindig nehéz időt találni rá. Nem tudom, más hogy van vele, de a hétvégék mindig tele vannak zsúfolásig a teendőkkel.  Míg azon gondolkodtam, hogy melyik feladatokat is végezzük el most hétvégén,  telefonált a hugom, hogy ha van még cseresznyénk, szívesen szednének.

Nagyon megörültem, hogy megtisztelt azzal, tőlünk kér és így biztosan nem megy kárba a cseresznye. Megoldódott a dilemmám is, mert így már nem kell terveznem semmi feladat-megoldást, hiszen az Úr megszervezte utamat a gyónáshoz. Míg odavagyok legalább a férjemnek és a gyerekeknek lesz társasága.