A napokban azon gondolkodtam, hogy mostanában nem írtam, pedig biztos történnek ugyanúgy kis csodák. Aznap sütöttem és mit gondoltok mit találtam? Hát egy 2 sárgájú tojást...Emlékeztek? Így kezdődött a napi csodák elmesélése: megtapasztaltam Isten gondoskodását az ikertojásban. Azóta nem láttam ilyet. Most megint... Ez egy finom figyelmeztetés volt, hogy Isten nem változik, szeret és gondoskodik!

Ma reggel történt, hogy szép ráérősen készülődtünk a gyerekekkel Iskolás fiunknak 1/2 8 és 3/4 8 között kell beérnie a suliba. Ma kicsit később indultunk, mint szoktunk, mert nincs se néptánc, se úszás, se kosár, gondoltam nem kell rohanni. Mikor már majdnem ott voltunk az iskolában, már láttuk az ajtót, akkor vettem észre, hogy nincs iskolatáska.
Hű, akkor rohanás haza a 4 gyerekkel, hogy még visszaérjünk. Ránéztem az órára, 7:36. Ez elég necces, de nem lehetetlen. Lakásunk az iskolától majdnem 2 km, kb.15 perc alatt lehet beérni, de ha rohanunk, akkor nyilván kevesebb. Ahogy elindultunk vissza, épp akkor parkolt le egy anyuka, aki felajánlotta, hogy a két kisebb fiút elviszi az oviba, én csak siessek az iskolással és a picivel. Na akkor száguldottunk haza. A két gyerek megvárt lent a ház aulájában, amíg én felrohantam a harmadikra a táskáért.
Közben előhalásztam a telefonomat, gondoltam, ha még nincs 3/4 8, akkor ügyesek vagyunk. 7:33! Kikapcsoltam, bekapcsoltam, tényleg 7:33-at mutatott. Gondolkodtam, hogy az előbb talán elnéztem, de a reális az a korábbi idő volt, mert eleve későn indultunk...

Mi a valószínűbb, hogy én néztem el, vagy hogy Isten csodát tett? Ez biztosan nehezen hihető, de én repestem az örömtől, hogy így beértünk 7:48-ra.

Ezután átmentem rendesen elbúcsúzni a kisebbektől és úgy jöttem ki az oviból, mint máskor, semmivel se később.. Akárhogy is vesszük, ez csoda!

Igazából minden napra jut valami szép...

 

Kèpzeljétek vasárnap mikor jöttünk haza vidèkről kb 100km-re Pesttől, megállt az autó. Az első nagy csoda, hogy akkor történt, mikor megálltunk a Lidlnèl, mert nagy lányom vendègsègbe akart menni. Oda vettem kekszet ès innivalót. A parkolóból már nem tudtunk elindulni. Telefonáltunk apósoméknak kik utánunk indultak el, hogy tudnak e vontatni. Aztán azonnal hívtuk a sógort. Nekem az ő szava a megnyugtató ès férjem is az ő tanácsában bízik. Szegènyt felèbresztettük, de azonnal elmagyarázta mi a kocsi baja. Biztonsággal elindultunk, de kivillant egy újabb lámpa, így ismèt hívtuk sógort, aki azonnal szólt álljunk félre, vontatni kell minket. Hamarosan sikerült apósomat is telefonvégre kapni: megbeszèltük hozza a vontatókötelet ès jön.

Mi a semmi közepén álltunk és vártunk.A gyerekek megettek megittak mindent de bèkèssen eltelt a majd 2 óra...

A vontatás izgalmas volt...Egyszer elszakadt a kötèl, de csoda, hogy nem egy lejtőn vagy èppen egy emelkedőn. Aztán egy kanyarban nem vettèk èszre, hogy vontatunk ès majdnem belénk jöttek...Isteni csoda, hogy nem törtènt baj. A gondviselő Isten adta nekünk sógoromat is, aki így a távolból már nem először segít nekünk olyan pontos diagnózissal, és olyan szakértelemmel ami elkèpesztő. Úgy szeretem, hogy mindig megnyugtat minket ès a profizmusa miatt a szava nekünk a teljes nyugalom. Köszönjük!

Csoda az is, hogy a gyerekek egèszen jól megvoltak, pedig nagyon meleg volt az autópálya mellett ahol semmit nem lehetett csinálni.

Puszi. Most megyek, mert a kicsi felriadt.

 

 

Elhagytam a kulcscsomómat egyik nap és napokig kerestük, raktuk össze: Ki? Mikor? Hol? használta, de nem lett meg...

Nagy lányom kulcsával a felső lépcsőházon keresztül közlekedtünk...

Aztán jött a suliban az őszi vásár,amire alkotnom kellett,így péntek reggel beszereztem a friss virágokat és siettem haza, hogy összerakjak mindent és vigyem le a suliba...

Hazaértem és akkor konstatáltam, hogy lánykám magával vitte a saját kulcsát és senki sincs a házban.

Eldöntöttem magamban, hogy akkor ennek lőttek - hiába terveztem meg a napot,nem lesz portéka!

A tehetetlenség arra késztetett nézzem át a kocsit az első ülés alatt, mert a lányzó legutoljára, mikor a kulcsomat használtuk ott utazott. P ersze 100x megnéztük már, de muszáj volt csinálnom vmit...A kulcs az ülés alatt lapult, bejutottam, elkészültem mindennel! Yupiiii

 

Ma ügyeket intéztem és babám a nappaliban a földön bogarászott...egyszer csak öklendezésre kapom fel a fejemet...és mit látok?

Kint a konyhában a földön van egy nagy vödör extra kakaós holland kakaópor, amit ajándékba kaptunk. Pici lányom levette a tetejét és markolászta ki a kakaót amit a szájába tömött...(Nem értem hogyan tudta kinyitni????)

Azonnal felkaptam, elkezdetem mosni a száját, kezét, arcát...de csak folyt ki a szinte fekete kakaó a szájából...kicsit hezitáltam,hogy a száját belül is próbáljam-e "lemosni" vagy hagyjam, nem kell szekállni...de jött egy sugallat és benyúltam, ujjal ki akartam "söpörni" ami még kakaó van bent és meg akadt az ujjam egy keményebb darabon...na mondom, ez a kakaó jól becsomósodott...

Óriási csoda, hogy sugallatot kaptam be is nyúljak a szájába!

Elkezdtem lemosni ezt a darabot, és egy üvegszilánk volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tegnap a Pilisbe mentünk kirándulni. Csodálatos volt, attól eltekintve, hogy majd végig /12km/ hegynek fel és le apró kis muslincák (vagy mi a szöszök) repkedtek körülöttünk, de olyan szemtelenül, hogy ha az ember nem hesegetett folyamatosan akkor lenyelte vagy éppen a szemébe gyűjtögethette a nem kívánatos lényeket. Egy felnőttnek is zavaró és kényelmetlen... de a gyerekeknek borzalmas.

Az első csoda,hogy mikor már sírtak a gyerekek és elfogyott minden türelmünk... eszembe jutott, hogy imádkozzunk: Isten segítsen rajtunk és tüntesse el őket...Hàt... nem tűntek el véglegesen de képzeljétek felértünk a csúcsra, ahol gyönyörű kilátàs  fogadott minket és ott nem voltak bogarak. Így kis szusszanás után nekiindultunk legyezgetve lefelé.

Évekkel ezelőtt a gyerekek kaptak  karácsonyra egy elég profi walktalk-ot. Nem adtuk oda, mert kicsinek találtuk még őket hozzá. Most elővettük, hogy a kiránduláson a nagyok kicsit gyorsabban mehessenek és azon beszéljünk. Elég jól ment a dolog egészen az út  végéig mikoris kiderült, hogy az egyik készüléket elvesztették. Ehhez tudni kell, hogy előzőleg egy nagy dzsindzsáson keltünk át, aztán nagy magas emelkedőn, majd lefelé szinte végig gatyaféken. Férjem azt mondta hagyjuk a csudába... engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog. Elkezdtem kalkulálni s gondolkozni, hol veszíthettük el... ki is ötlöttem: a dzsindzsásban...Kicsi volt az esély rá de végül meglett. Isteni csoda.