9. fejezet - Egy év gyári munka

Míg én éltem kamaszcsínyekkel, és kemény tanulással telő életem Pannonhal­mán, Márika húgom is gimnáziumba került, a debreceni Svetits-be. Miki bátyám már dolgozott, Feri pedig – hívatását követ­ve – az egri szemi­ná­rium pap­növendéke lett. Miklóst nem vették fel elsőre a Közgaz­dasági Egyetem­re, így elvégzett egy tanfolya­mot, ami utóbb termelőszövetkezeti könyvelő állást hozott neki. Ennek ajánlásával már sikerült bejutnia a „Közgáz”-ra. 

A felvétel elutasítása miatt én se búsultam, hiszen biztos voltam abban, hogy jeles pannonhalmi érettségivel könnyen találok munkát a gyengeáramú iparban, vagy kereskedelemben. Ahogy múlt a nyár, ahogy kurtán-furcsán elutasítottak számos helyen, egyre nőtt bennem a csalódás. Végül Édesapa banki főnökének felesége ajánlott be a Finommechanikai Vállalathoz (FMV). Jelentkezésemkor kiderült, korábban volt felvétel az elektronikai üzemrészbe, de most már csak a festő üzembe mehetek. Egy életre hálás lehetek az üzem vezetőjének, hogy csak néhány hónapig kellett vizes vödörbe mártogatott smirglivel alapozás utáni csiszolóként dolgoznom aztán átkerülhettem a vágyott villamos üzemrészbe.

Kemény év volt az. Reggel hétre kellett a pesti gyárba beérnem Aszódról. Fürdőszobánk nem volt, a fűtetlen konyhában mosakodtam. Télen be kellett gyorsan fűteni a sparherdet, hogy az este odakészített lavórba befagyott vizet kiolvasszuk. Négy órakor keltem, hogy elérjem az 5 óra 10-kor induló vonatot a kb 3 km-re lévő bagi vasútállomáson (ez közelebb volt, mint az aszódi). Drága Édesanyám, mindig velem kelt, csinált reggelit, sőt olyan is előfordult, hogy későn kelve biciklivel mentem az állomásra és Anya loholt utánam gyalog, hogy hazavigye a biciklit. A Sátoraljaújhelyről érkező vonat többnyire tömve volt. Gyakran előfordult, hogy a nyitott lépcsőn álltam Gödöllőig, ahonnan már a sokkal kényelmesebb HÉV-vel utazhattam tovább. A hét há­rom napján munka után egyetemi elő­ké­szítőre mentem. Ilyenkor csak este ½ 12 körül értem haza. Ezt nehezen bír­tam, így gyakran kér­tem meg Nagy­ma­­mát, hogy nála alhassak a Szinnyei Merse utcában. Ezek igazán izgalmas esték voltak. Piculi és Vali néni kedvesen megvendégelt, Gyurka és Kiki unokabátyáim pedig „felnőttszámba” vettek és jókat beszélgettünk, Nagymama meg csodálatos szeretetével dédelgetett.

Volt más vidám oldala is ennek az időszaknak. Sokat voltam együtt Váradi Szabó unokatestvé­reimmel. Jó volt meglátogatni Rikát Olga néni igen barátságos Veres Pálné  utcai la­ká­sá­ban. Akkortájt ismerte meg ké­sőb­bi férjét, Pétert mikor segí­tettem neki a matema­tika tanulás­ban, érettségi készület­ben. Olykor Filor unokabátyám hí­vott meg barátaihoz, kikkel éjszakán át iszogat­tunk, énekeltünk tábor­tűz és gitár­kísé­ret mellett. Más­kor öccsé­nél Gábor­nál tölthettem az estét.

 Édesapám keresztlánya Biri (Farkas Tamásné Lónyai Borbála)  mindig örült látogatásomnak, sőt hamarosan már rám bízta kisbaba lányuk Kriszti őrzését, míg férjével, Tamással moziba mentek.

Csütörtök esténként náluk voltam „gyerekcsősz”. Bíztattak, hogy hívjam meg hozzájuk ilyenkor a barátaimat is. Így alakult ki a „Biriék társasága”. Jókat beszélgettünk, bridzseltünk, táncoltunk. Később az egyetemi évek alatt Jóska öcsém, Márika húgom (ki az érettségi után már Pesten dolgozott),volt osztálytársaim s az ő barátaik, egyes évfolyam­társaim, kollégista barátaim is jártak ide, így mintegy 20-25 főssé nőtt a társaság. Olykor – Biriék hazatérte után – még órákig sétáltunk és beszélget­tünk, bár másnap reggel várt az egyetem vagy a munka.

Mikor átkerültem az FMV festő üzeméből a mikrohullámú távolságmérőt összeszerelő bemérőkhöz, gyakran mentünk terepjáró autóval geodéziai ellenőrző méréseket végezni a Kissvábhegyre. Megszerettem ezt a csendes dombtetőt, ahonnan belátni szinte az egész fővárost . Azt persze nem tudhattam, hogy néhány év múlva pár száz méterre onnan találom majd meg a szerelmet, életem párját és ott építjük majd fel családi házunkat.

A munkahelyi természetjáró csoporttal szívesen jártam több napos kirándulásokra. Ezüst jelvényt nyerve elvégeztem a túravezetői tanfolyamot majd a Vasas Sc. tájékozódási versenyzője lettem. Szép emlékeim fűződnek a tájékozódási futóversenyekhez ( volt köztük 30 km hosszú is) az ország legszebb tájain. Ezek között is az igazi kihívást az éjszakai versenyek jelentették.

  Munkatársaim, főnökeim megszerettek olyannyira, hogy néhány hónap után megtettek a forrasztónők csoportvezetőjének és nemcsak jó ajánlást, hanem még tanulmányi ösztöndíjat is kijártak nekem a gyár vezetésénél.