A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉNEK MÉLY MONDANIVALÓJA

 

 

 

A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉNEK MÉLY MONDANIVALÓJA

(Részletek Dr. Tomka Ferenc egyetemi tanár „Házasság, papság és Eucharisztia” c. - az MKPK házában 2019. IV. 25-én tartott – előadásából.

 

 

………..”

Lássuk először a Házasság és Eukarisztia kapcsolatát.

Az utóbbi években többször elmélyülve a házasság szentségének titkában, meg kell vallanom, hogy ez egy új mélységben jelent meg előttem is. És ez még tovább mélyült a jelen témát elmélkedve, illetve az után kutatva.

A házasság szentségének mély mondanivalóját nemcsak a házaspárok, a családok nem ismerik a maga teljességében, hanem gyakran a lelkipásztorok sem. Annak talán lényegi oka, hogy szentség mélyebb titkai kevéssé tudták átjárni egyházunk szemléletét, hogy ez mélyen hívő és az egyházban elkötelezett párokat tételez fel (legalábbis a jegyesoktatásban). Márpedig a templomi házasságra készülő párok többsége a házasság előtt együtt él, csekély hit-csírákkal rendelkezik; többen nem azért kérnek templomi esküvőt, mert teljességgel el akarnak köteleződni az egyházban…………….

a) A szentségi házasság titkának több dimenziója

Egyházunk, illetve a szentírás több dimenzióban mutatja be a szentségi házasság valóságát, mert az valóban egy sokdimenziós isteni misztérium; és ebben kapcsolódik szorosan az Eukarisztia titkához. Lássuk az egyháznak és AL-nak legfontosabb tanításait a házasság szentségével kapcsolatban.

 (A Szeretet Öröme (Amoris Laetitia=AL) Ferenc pápa apostoli buzdítása, mely össze foglalja a Szent II. János Pál pápa idejében zajlott első  családszinódus (1980), a püspöki szinódust összefoglaló pápai buzdítás, a Familiaris Consortio (FC) és a 2013-2015-ös család szinódusok anyagát.)

A házasság jele annak a szeretetnek, amellyel Krisztus szereti egyházát (Ef 5,21-32)

Szent Pál szavai világítják meg a házasság mélységes titkát: „Férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus szerette az egyházat, és föláldozta magát érte… Így szeresse a férj is feleségét, mint saját testét (és az asszony tisztelje férjét). Nagy ez a titok, és én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,25-33)

E szavak első olvasásra szimbolikusnak tűnhetnek. Nyilvánvalóan azt akarják mondani, hogy a házastársak olyan kapcsolatban legyenek egymással, amilyen kapcsolatban Krisztus áll az egyházzal, Krisztus pedig életét adta (adja) egyházáért.

A hasonlat érthetőbbé válik, ha eszünkbe idézzük, előbb az Ószövetséget, melyben már sokszor megjelenik a kép, hogy Isten úgy szereti népet, mint egy vőlegény a menyasszonyát (Iz 62,4-5; vö. Én, Oz 1,2; Ez 16 és 23; Én). A nép vagy a hívő méltó válasza pedig Isten szeretetére csak az, hogy ő is úgy szereti Istent, mint a menyasszony a vőlegényét. Az Újszövetség ugyancsak sokszor hasonlítja Krisztusnak és az egyháznak kapcsolatát a jegyesi vagy házastársi kapcsolathoz. A jelenések könyvében az Egyház úgy jelenik meg, mint „a vőlegényének fölékesített mennyasszony” (21,3), Majd az angyal megmutatja a szerzőnek „a mennyasszonyt, aki a Bárány jegyese” (21,9). Itt is látjuk tehát az Egyházat, a menyasszonyt, akiért a Bárány, a vőlegény, életét adta. Itt jelenik meg a beteljesülése annak, amiről Szent Pál beszél: hogy a férfi (vőlegény) úgy szeresse feleségét, amint Krisztus szerette és szereti menyasszonyát, az egyházat.

A katolikus teológia tehát a Páli szavakra is alapozza látását a házasság szentségéről. A házasok arra kapnak kegyelmet a szentségben, hogy egy életen át úgy szeressék egymást, ahogy Krisztus szerette egyházát. – Ebben a házastársi szeretetben titokzatos módon megjelenik Krisztusnak az egyház iránti szeretete. S ez az a szeretet, amely az eukarisztiában megjelenik, írja II. János Pál pápa (Mulieris dignitatem 26), majd Benedek pápa is az eukarisztiáról szóló zsinati levelében (SC 27)

b) A házasság és a család „szentségi valóság”

Az egyház nemcsak a házasságot nevezi szentségnek, hanem az eggyé vált házastársakat és a családot is szentségi valóságnak tartja!

– Hogy ez mit jelent, annak megértéséhez fel kell idéznünk, hogy az egyház a vatikáni zsinat óta nemcsak hét szentségről beszél, hanem többről. – A szentséget így határozzuk meg: egy Krisztustól (vagy Krisztus tanítása alapján az egyháztól) meghatározott jel, amely nemcsak jelzi a krisztusi kegyelmet, hanem valamiképp tartalmazza és közvetíti is azt, a hívő felvevő számára. Szentség (vagy „analóg” szentség, azaz a szentséghez hasonló valóság) az, amely ugyancsak egyrészt jelzi Isten kegyelmi jelenlétét, másészt meg is jeleníti a jelzett kegyelmet, magát Istent. A mondottak alapján világos, hogy a szentségi házasságban élő pár és család is „szentségi” valóság.

Mert ha Jézus az egyház minden kis csoportjának megígérte: „ahol ketten vagy hárman összejönnek (egyek) az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt,18,20), akkor ez a legsajátosabban igaz lehet ez a hívő házasra majd családra vonatkozóan. Hiszen a házasság egy külön szentséggel is megszentelte azt, hogy ők Jézus nevében „összejöttek”. – Amikor pedig szeretik egymás, és ezáltal Jézus élően jelen van köztük, akkor megvalósul életükben a másik nagy ígéret: meg fogják őket ismerni Istent arról, hogy szeretik egymás (Vö. Jn 13,35; 17,20).

Vagyis a keresztény házasok titka, hogy közöttük lehet Jézus, és a szentség által megerősített szeretetükkel jelezni tudják a világnak az Ő jelenlétét, – azt a szeretetet, amellyel Jézus szerette egyházát.

Ma az ő küldetésüknek vallja az Egyház, hogy megvalósuljon életükben a „titok”, amelyről Szent Pál beszél: hogy a szentségi kegyelem által megszentelt szeretetükben megjelenjék az a szeretet, amellyel Jézus szerette egyházát (vö. Ef 5,25-33); és így tanúi legyenek a jézusi szeretetnek, illetve magának az egyháznak. Ilyen alapon is nevezi korunkban az egyház a családot kis-egyháznak…

c) A házasság titka

Szent II. János-Pál, majd Benedek pápa arra mutat rá, hogy a házasság e titka analóg az Eukarisztia titkával: II. János Pál pápa több alkalommal is beszélt az Eucharisztia jegyesi jellegéről, és a házasság szentségével való különleges kapcsolatáról:² Benedek pápa így ír: „Az Eucharisztia különleges kapcsolatot mutat a házasságban egyesült férfi és nő szeretetével. A kölcsönös házassági odaadásnak, melyet a férj és a feleség Krisztusban egymásnak ajándékoz, s mely az életnek és a szerelemnek a közösségébe állítja őket, eucharisztikus dimenziója van. Amint Szent Pál teológiájában a házastársi szeretet a szentségi jele Krisztus Egyháza iránti szeretetének, melynek csúcspontja a kereszt (vö. Ef 5,31-32); ugyanez a valósága az Eucharisztia titkának.”³

Az Amotis Laetitia így fogalmaz: „A házasság „eukarisztikus útja” „a szentmisén való közös részvételben éri a csúcspontját, főként vasárnaponként. Jézus kopogtat a család ajtaján, hogy megossza vele az eucharisztikus vacsorát (vö. Jel 3,20). Ekkor ugyanis a házastársak mindig megpecsételhetik a húsvéti szövetséget, amely egyesítette őket, és tükrözik azt a szövetséget, amelyet Isten az emberiséggel pecsételt meg a kereszten. Az Eucharisztia az újszövetség szentsége, amelyben megjelenik Krisztus megváltó műve (vö. Lk 22,20). Így megmutatkoznak azok a mély kötelékek, amelyek összekapcsolják a házas életet és az Eucharisztiát. Az eucharisztikus táplálék erő és ösztönzés ahhoz, hogy a házassági szövetséget minden nap úgy éljék meg, mint „család-egyházat”. (AL 318)

Ez azt is jelenti, hogy a házasság, a család igazi-természetfeletti életét az Eukarisztia által, az Eukarisztiából táplálkozva, az Eukarisztia lelkületét megélve nyeri el. S ekkor lesz a család valóban kis Egyház: az Egyház titkának s egyben az Eukarisztia titkának megélője és megjelenítője a világban.

A házasság szentsége „felszenteli” a párt

Már a II. Vatikáni zsinat így fogalmazott, hogy a házasság szentségében a pár valamiképpen hasonlóan felszentelődik küldetésére (GS 48), amint egy papjelöltet pappá szentel a püspök. Ferenc pápa családlevele így fogalmaz: „A házastársak mintegy fölszenteltetnek, és sajátos kegyelmet kapnak, hogy ezáltal építsék Krisztus testét, és ’család-egyházat’ alkossanak.” (67) A házaspár, hasonlóképpen a paphoz, rendkívüli kegyelmekben és küldetésben részesül. – „A házasság kegyelme a keresztségi kegyelemben gyökerezik” – „A keresztség valósítja meg minden személy alapvető szövetségét Krisztussal az egyházban”. A keresztségben a keresztény valamiképp felszentelődik, hogy Krisztus hordozója, tanúja legyen. A házasság szentsége új módon szenteli fel a párt, hogy ők most már ne egyenként, hanem házaspárként éljék meg a keresztségben kapott kegyelmet (73; FC 49-50).

– A házasság szentsége nem „magán-ügy”. A zsinat előtti egyházban háttérbe szorult a communio, a közösség dimenziója, inkább az individuális szempontokra került a hangsúly. Az összes szentségre inkább úgy tekintettek, mint amelyek megszentelik az egyént. Háttérbe szorult a Szentírás alapvető szemlélete, mely szerint minden szentség az egyháznak, Krisztus testének építésére szolgál.

A szentség közösségi-egyházias voltát húzza alá néhány új előírás a házassággal kapcsolatban: A latin egyház korábbi szemlélete szerint a házasság megkötésekor a szentség kiszolgáltatói maguk a házasságot kötő férfi és nő, akik Isten előtt kifejezik életre szóló önátadásukat. Mivel a keresztségben megszentelődtek, és most Isten hívására akarnak válaszolni, az Úr megáldja a házasságot kifejező szándékukat, imájukat. Házasságuk így szükség esetén pap nélkül is érvényes lehetne (KEK 1623). – Újabban azonban egyházunk – a fentiek értelmében –beszél arról, hogy a házasságkötés során a felek nemcsak egymásnak tesznek ígéretet, hanem az egyháznak is. Megígérik, hogy az egyház élő és tanúságtevő tagjai akarnak lenni: előbb, mint házaspár, majd, mint család. Ezért az egyház ma fontosnak tartja, hogy a házasságkötés ünneplésében is fejeződjék ki az egyházzal való kapcsolat. Ezért szükséges a felszentelt lelkipásztor közreműködése és áldása, és ezért vált előírássá, hogy a házasságot a templomban kell kötni⁴ (vö. 1118.c.) – és (ahogy már a Liturgikus Konstitúció előírta) ez lehetőleg szentmise keretében történjék (SC 98). Az egyházzal való egység itt szentségileg megjelenik, illetve megerősítést kap és megvalósul, ha az Eukarisztiához kapcsoltan kötik a házasságot.

………………

A házasok-családok segítésével kapcsolatban az AL megállapítja: hogy a családok pasztorációjának fő szereplői legyenek maguk a családok! Azaz ők ne pusztán a család-pasztoráció „tárgyai” legyenek, hanem váljanak ennek főszereplőivé, „alanyaivá” (AL 200). Küldetésük mindenekelőtt, hogy tudatára jussanak e kegyelemre való „felszenteltségüknek” (AL 67), és életük tanúsítsa, hogy ők, mint házaspár és család, Krisztus és az Egyház Eukarisztikus szeretetkapcsolatát, valamint ennek örömét hivatottak megjeleníteni: – Küldetésük van továbbá a többi családokhoz és házasságra készülőkhöz, valamint különösen a sérült házasságok segítésére.”

A teljes írás eredetileg a Magyar Katolikus Családegyesület https://katcsal.hu/ honlapján jelent meg.