9. fejezet:   „Boldog békeidők” a dualizmus korában

dubraviczai Dubraviczky Mária:

Bécsbe visszatérve Erzsébet gyakran váltott levelet, híreket Andrássyval Ferenczy Idán keresztül, aki állandóan táplálta a királynéban a magyar nemzet iránti szeretetét. Nem volt politikus alkat, csupán a kor szellemének, a nemesi körök szokásainak megfelelő lelkes honleány, aki élni tudott szerencsés helyzetével, hogy megteremtse és a királyné haláláig ápolja Erzsébet és a kiegyezést szorgalmazó magyar politikusok közötti kapcsolatot.
A magyarokkal való kiegyezés érdekében Erzsébet latba vetette minden diplomáciai és női eszközét Ferenc Józsefnél. Életében ez volt az egyetlen, amikor politikai kérdésben kinyilvánította akaratát. Lépésének nem csak érzelmi indítékai voltak. A poroszokkal szembeni katasztrofális vereség után 1866-ban nem látott más megoldást a birodalom egybetartására. Meg akarta őrizni a birodalmat fia számára is. Ferenc József is tudta ezt – és ezért engedett. Ebben a dologban nem a magyargyűlölő anyjának, hanem Erzsébetnek adott igazat. A kiegyezés és 1867. június 8-án a Mátyás-templomban fényes külsőségek között lezajlott koronázás után a magyarok még inkább szerették és tisztelték királynőjüket.
Erzsébet egy 1869. július 19-én Garatshausenből Ferenczy Idának írt levelében az érzés kölcsönösségéről így írt:
 „Kedves Idám! …Egy ma vett levél által a barátunk (gr. Andrássy Gyula) tudtomra adta, hogy e hó 26 és 28-dik közt Münchenbe, és persze ide is kijön (Garatshausen). Ez egyszer még jobban örülök neki mint máskor, mert bévallom, hogy kellemes családi öröm daczára iszonyú magyar honvágyam van.”
 A levél további része utal anyósával való viszonyára is, de arra is, hogy akkorra Erzsébet magabiztosabb lett, s az 1868-ban Budán született Mária Valéria nevelését már nem engedte át Zsófiának, a magyarok iránti szimpátiáját bátrabban vállalta.
 „…Az este a növérem (Mária nápolyi királyné) jó tanácsokat adott az új hölgynek az öreg föhercegnöre (Zsófia) nézve, ki holnapután jön (szemtelen jószág) magyar érzéseimet illetöleg, melyekkel ha velem ki akar jönni, soha nem szabad szembe szállnia… Azt is mondta, hogy már hallotta s az újságokban is olvasta, hogy meghasonlás van az udvarnál magyar irányom miatt…”
Ferenczy Ida boldogan olvassa ezt, hiszen a pillanattól kezdve, hogy a királyné őt választotta, hogy Erzsébet bizalmába fogadta, nem is volt életének egyéni célja. Egy szent ügynek lett hűséges és hősies katonája. Elindult Kecskemétről, azzal a fogadalommal, hogyha bent maradhat a bécsi udvarban, minden erejével, képességével hazájáért, a magyarság sorsáért dolgozik.
És mindnyájan tudjuk, hogyan teljesítette Ferenczy Ida fogadalmát.
Deák Ferenc a legnagyobb dicsérettel, elismeréssel beszél Ferenczy Ida okosságáról, hűségé­ről. Több levelében említi, miként tudta ez a kiváló, nemeslelkű leány Erzsébetnek irántuk való szeretetét erősíteni és a megfelelő célok szolgálatába állítani.
Andrássy Gyula ezt mondja Ferenczy Idáról:
 „A magyar nemzet örök hálával tartozik ennek a kiváló nönek, aki csöndesen, titokban, saját személyét szinte eltüntetve, de fáradha­tatlanul dolgozott a kibékülés és megértés munkáján.”
Ferenczy Ida szerény származása miatt nem lehetett udvarhölgy, nem kísérhette el nyilvános megjelenéseire Erzsébetet. A királyné leveleiben számolt be Idának a történtekről, gondolatairól. Mindig a „Kedves Idám!” közvetlen, baráti megszólítást használta leveleiben. Sokszor írt arról, hogy hiányolja a távollétét.
1869. július 9-én pl. írt Garatshausenból
„Kedves Idám! … Igen nélkülözöm a mi kedves hosszú beszélgetésünket a lila szobákban, de jól mulattunk, most más időket élünk! Te csodálkoznál! De hisz, te legjobban tudod, hogy nem vagy itt. Most már senki aki engem elaltatna, s valóban nehezen is bírok este elaludni.”
Erzsébet sokszor szenvedett álmatlanságban, ilyenkor Ida az ágya szélén ült és szóval tartotta úrnőjét. Kellemes, lágy hangján elmondta gondolatait, ifjúkori emlékeit, tréfás adomákat mesélt, míg úrnője lelke meg nem nyugodt – írta Karafiáth doktor.

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

Dániel János és Kiss Auguszta fiatalabb fia, Béla követte hős nagyapját a katonai pályán. Tehetséges ember lehetett, mert az 1866-os háborúban elért sikereiért 22 évesen már századosi rangot kapott.

Az 1860-as évek elejétől a poroszok egyre nyíltabban léptek fel osztrák szövetségesük „nagynémet” törekvései ellen. Azonban a német államok többsége Ausztria oldalán foglalt állást, ezért Bismarck gondosan előkészítette a háborút. Oroszországot lekötelezte a lengyel felkelőkkel szembeni segítséggel, III. Napóleonnak pedig  területi engedményeket helyezett kilátásba és az olasz egységre törekvőkkel nyílt osztrákellenes szövetségre lépett.
 A háború közvetlen oka végül Holstein tartomány annexiója volt, ahonnan az osztrákok Csehországba húzódtak vissza. Közben Poroszország megszállta Szászországot, és Olaszországgal együtt hadat üzent az Osztrák Császárságnak. A háborúban szinte valamennyi akkori német állam részt vett. Poroszország oldalán 13, míg Ausztria oldalán 11.
1866 júniusában az olasz fronton az osztrákok Habsburg–Tescheni Albert főherceg vezetésével a második custozzai csatában gyors győzelmet arattak II. Viktor Emánuel seregei fölött. Wilhelm von Tegetthoff admirális vezetésével pedig Lissa szigeténél győzték le az olasz flottát, mely az első nagyobb páncélos gőzhajócsataként vonult be a történelembe.
Az osztrákok és a szászok azonban a Königgrätzi csatában döntő vereséget szenvedtek a rosszul megválasztott taktika alkalmazása és a porosz haditechnika fejlettsége folytán. A szerencsés körülményeknek köszönhetően azonban az osztrák seregek nem semmisültek meg teljesen és Bécs illetve Olmütz irányába vonultak vissza. A vereség azonban demoralizálta a hadsereget, valamint kolera is pusztított.
A Königgrätznél az osztrák-szász hadak felett aratott győzelem után a porosz hadsereg az Ausztriával szövetséges német államok számbelileg kisebb és még az osztrákokénál is rosszabb állapotú haderejét könnyűszerrel térdre kényszerítette.
Albert főherceg megkezdte a felkészülést a háború folytatására, de a helyzet arra késztette Ferenc Józsefet, hogy kapituláljon a poroszok előtt és fegyverszünetet kérjen. Augusztus 23-án megkötötték a prágai békeszerződést.

A Cseh-Morvaországi visszavonulás idején ismerkedett meg a fiatal és jó kiállású huszárszázados az Urhau (Ořechov) környékéről – arisz­tokrata ősöktől – származó Tammel Valescával, kivel – két év mátkaság után - házasságra lépett. A fiatal német asz­­szonynak nem lehe­tett könnyű élete. Az osztrák-magyar mon­ar­chia katonatisztjeit – a birodalom érde­keinek megfelelően – gyakran más garni­zonba helyezték és ilyenkor persze a családnak is költözni kellett. E vándorélet közepette született két gyermekük Margit és Ferenc.

„Azután történt szegény édesapám szerencsétlen bukása lóval 1872-ben. Rendkívüli lovas hírében állott, sok hihetetlenül huszáros lovas bravúrjáról maradt fenn emlék. A mondott időben Zsombolyán volt századával; ott valaki felkérte, hogy egy lovat lovagoljon be neki. Szerette az ilyen munkát és mert a ló rendkívül izgékony és vad volt, a zárt lovardában tartotta lovaglásait. Ez a lovarda gróf Csekonics Endre tulajdona volt, gyönyörűen meg volt építve, és köröskörül tükrök ékítették. A ló már megszokta ezeket a tükröket, a melyektől eleinte nagyon félt, és már az idomítás befejezéséhez közeledett a mikor szokatlan időben, váratlanul megnyílt az ajtó és egy piros sipkás önkéntes lépett be rajta. A ló megijedt, hátravetette magát és ráesett édesatyámra. Az egész pillanatok műve volt. Édesapámnak betörtek a bordái. Ma nem csinálnának belőle az orvosok esetet, de az akkori felfogás szerint gipszbe rakták szegény 27 éves atyámat, a ki vérmes, erős ember volt. 6 hétig kellett gipszben feküdnie és mikor a kötést eltávolították édes apám beteg ember volt. Megártott neki a hosszú mozdulatlan fekvés, és cukorbajt kapott. – Rövidre reá kinevezték József főherceg mellé szárnysegédnek, felköltözött tehát Budára a várba, a későbbi Majláth grófi palotába. Ott már folytonos orvosi kezelésre szorult, míg végre ’75-ben a baj annyira elhatalmasodott rajta, hogy szabadságra menni volt kénytelen. Nagyon sajnálva tette, mert a föherceg nagyon kedvelte. Ennek évek múltán kifejezést is adott a mikor valamilyen politikai esemény alkalmával le jött Bescskerekre. Négyesfogat várta Becskereken az állomáson; rögtön föltünt neki a négyesfogat és kérdezte kié? Megmondották, hogy Dániel Jánosé. Mikor a vármegyeházán nagyapámat is bemutatták neki:
„Nekem volt egy kedves szárnysegédem, rokona volt talán” – kérdezte.
„A fiam volt felség” felelte nagyapa mélyen meghatva ettől az emlékezéstől.
Később egy másik alkalommal el is látogatott Elemérre nagyszüleimhez. Szóval mikor édes apám kénytelen volt szabadságra menni, családjával hazautazott Elemérre. És itt történt vele, a mit most elmondani akarok. Egyik reggel elbeszélte édeanyjának, hogy az éjjel nála volt a fehér asszony, látta az arcát és beszélt vele; ő megmondotta, hogy kicsoda. Minden további kérdésre megtagadta a választ azzal, hogy többet mondani neki nem szabad, annyit is csak azért mondott el, mert értésükre akarta adni, hogy ez a szellem csakugyan létezik. Ezután tehát hittek létezésében. Itt meg kell jegyeznem, hogy édes apám kemény, háborút viselt katona volt, a ki nem ijedt meg egyhamar, a mellett az akkori időkhöz szokatlanul vallásos volt. Nagymama nem egyszer beszélte, hogy édesapám szigorúan megtartotta vallása szabályait és például reggeli és esti imáját élete végéig, a míg a gyengeség ágynak nem döntötte, térdepelve végezte el. Gyermekeit is ő tanította meg imádkozni, és míg tehette velünk ő imádkozott mindig.

Dániel Béla és felesége tragikusan rövid közös életét a bajokon túl még titkok és megmagyarázhatatlan jelen­ségek is övezték. Emlékeze­tes, hogy – a fáma szerint – Szentgyörgyi Horváth Anna súlyos átokkal az ajkán halt meg és azért nem lel nyugalmat és jár éjszakánként a kastély termeiben.

„Nagymama viszont sziklaszilárdan hitt az átokban, amilyen szilárdan édesanyám viszont hitt édesapám álmában. Mind a kettőt leírom itt mert mind a kettőt az élet bizonyította igaznak.
Az átok úgy szólt, hogy miután ő olyan szerencsétlen lett Eleméren, nem legyen többé a kastélyban boldog egy fiatal asszony sem. – És mit mutatott a jövő? Nagymama és Róza néni már nem voltak fiatal asszonyok mikor Elemérre visszakerültek, 46 éves volt nagymama, Róza néni, aki évekkel később költözött oda, annyival idősebb. Ellenben fiatal asszonyai a kastélynak voltak: édesanyám, aki már mint fiatal özvegy telepedett le ott velünk, szegénynek az élete kálváriajárás volt. Róza néni két fia katonatiszt volt – Gyula gyalogsági, Géza huszár. Gyulának a felesége teljesen vagyontalan szép és kedves asszony, négy gyermekkel ott élt az anyósának kiszolgáltatva, rettenetes szerencsétlen volt, elbetegesedett és férjét, akinek még egy csomó törvénytelen gyermeke is volt, megelőzte  a halálban. Géza korán halt meg külföldről hozott haza nagyon szép asszonyt, aki még Eleméren volt, osztozott sógornője minden szerencsétlenségében, viszont férje szomorú halála után visszautazott hazájába, másodszor is férjhez ment és nagyon boldog asszonyként magas korban halt meg. Fiatal asszonyok Eleméren voltak még: ifjú Bobor Gyuláné, Dániel Tiborné és Farkas Gézáné – boldognak szegények közül egyik sem volt nevezhető. –
 És édesapám álma: nászéjszkáján egy sima fehér asztalt látott álmában, azon hét fekete golyó gurult össze-vissza, míg egy keresztet formálva megálltak egy kicsit, azután újra szétszaladtak és újra keresztet alakítva álltak meg – és az egész asztal eltűnt. Szüleim esküvője 1869-ben volt, édesapám halála 1876-ban és édesanyám halála 1883-ban. A három szám között 7-7 teljes év. – ”

Szamosújvárnémeti Dániel Margit és Dániel Ferenc tehát 6 ill. 4 éves volt, mikor elvesztették édesapjukat. Édesanyjuk halála is még gyermekként érte őket, így esett, hogy nagyszüleik nevelték fel a két árvát.

dubraviczai Dubraviczky Mária:

Ferenczy Ida életéből, Erszébet királynéhoz fűződő kapcsolatáról, levelezéséről számos dokumentum, maradt fenn, melyek nagyobb része Ferenczy Ida Mária testvérének leszármazottaihoz került. (Mária, Farkas János felesége lett. Unokájuk balatoni Farkas Mária Kiss Huberthez ment nőül. Az ő gyermekük Tolnayné Kiss Mária , ki az 1980-as évektől –több könyvben - a nagyközönség számára is ismertté tette e dokumentumok nagy részét). Kiss Mária (Marcsi) a királynő és társalkodónője kapcsolatát mutatja be a „Kedves Idám” és „Útközben Erzsébet királynéval” c.. könyveiben. Természetszerűleg nem foglalkozik Ferenczy Ida családi kapcsolataival, pedig igazán lenyűgöző, hogy ez a császári és királyi udvar igen magas szintjére került ifjú hölgy a kezdeti időktől milyen egyszerű, közvetlen és nagy szeretetet eláruló sűrű levelezést folytatott családtagjaival. Talán úgy fogalmazhatnánk, hogy igyekezett kivételezett helyzetét megosztani szeretteivel. Mikor 1869 decemberében Erzsébet királyné Rómába utazott húga Mária nápolyi királyné szülésénél segédkezni, Idát is magával vitte, aki hosszú levélben számolt be Karolina húgának és férjének Herczeg Sándornak:

„Édes Kaloskám! …Édes Sándor!
Szíves soraidat igen köszönöm. Igazad van sok szépet láttam és látok…Róma nekem, mint város nem tetszik. Keskeny és ronda utczái vannak, néhányat kivéve. De meg lepi az embert az a temérdek elszórt palota és még jobban az a sok szép tér mint megannyi obeliszk és más mestermüvekkel, melyböl nekünk csak egy is kincs volna Pesten. Vannak továbbá sok és szép villák gyönyörü kertekkel itt már jól mulatnál, mind frissek és zöldek, óriási kaktusz fákkal.- Ház magasságú pálmák és pompás más ritka fák s temérdek narancs és czitrom fát lehet látni. – Hát a templomok, azokbul is elég volna nekünk a Laterán téren lévö Szt. Tamás templom. Istenem miért is nem lehet, ha lehetne bizony ellopnám Pestre! – Már igen sok templomban voltam, de az mind remek. A héten egy akkor képet láttam, mint a mi kapunk s azt egy más templomból falástul szállíták át abba a templomba hol most van és nem szenvedett Fresko kép, ily ügyesek az emberek. – Meg néztem a világ hírü Colosseumot, már csak rom, de milyen rom! – Az kár, hogy mindig esik csak ma nem, szinte jól esik a napot élvezni, mely oly melegen süt mint Szt. György után Kecskeméten. – Furcsa Decz. 15 tavaszi köntösben járni. – Ö Felsége jól érzi magát, jól is néz ki. Isten veled, boldog ünnepeket s azután még boldogabb új évet kíván szeretö testvéred      Ida”

Ferenczy Ida különösen sok levelet írt anyáskodó szeretettel Viktória húgának:
„Édes Vityuskám!
Leveledet e percben kaptam meg ’s mondhatom, hogy az életben még soha úgy meg nem lepett semmi, mint az, hogy Te menyasszony lettél. Úgy sírtam, de örömömbe tiszta szívemböl kívánom, hogy a jó Isten áldjon meg valódi boldogsággal és engem szeress ezután is úgy mint anyádat, mert én Téged igazán szeretlek…”
Hasonlóan meleg hangú és gondoskodó az 1876 november végi levél melyet akkor írt, mikor a Dubravtzky család első gyermekét, Arankát várta:
„Édes Vityuskám! Holnap lesz névnapod, Isten tartson meg jó egészségben, óvjon meg minden bajtól vagy szerencsétlenségtől s áldjon meg boldog élettel s engem szeress úgy, mint én Tégedet. –
Adja Isten, hogy szerencsésen megjárd nagy utadat s adjon Isten azt, mit Te magadnak kívánsz – de én piczi kis leányt jósolok.
Vityuskám! Minthogy eddig szoptatós dajkáról nem írtál, most az a félelmes gondolat lepett meg, hogy talán bizony magad akarsz szoptatni, de azt neked tenni nem szabad, s minthogy orvostokat nem ismerem, hát kötelességemnek tartom veled azt mint én tudok közölni. – A mi híres orvosaink azt állítják, hogy egy oly nőnek – ha egészséges is, kinek anyja mellbajban halt meg – gyermekét magának táplálni nem szabad, mert a mell baj olyan mint a skrofula, hogy többnyire ugrik s nem csak a gyermek – hanem az onoka örökli nagy anyja baját, azért annak kikerülésére nálunk a terhes nőnél a szülők után szokás kérdezősködni s ha azok ily féle bajban szenvedtek, hát az orvos határozottan dajkát rendel, hogy az idegen tejtáp által jó vér vegyülékre tegyenek szert a gyermeknél; Szegény Anyád, mikor Téged szült már a legnagyobb mérvben beteg volt, így neked is veszélyes volna szoptatás – de arra a kis ártatlanra határozottan káros befolyással lenne; én most ismét beszéltem orvosunkkal és így kötelességemnek ismerem veled tudatni s izenem Eleknek is, hogy azon esetben ha neked szándékod volna mit én magam sem hiszek – hát meg ne engedje, mert úgy feláldozzátok a gyermeket és Tégedet is. – Tehát Vityuskám bár mit mondjon is falusi orvostok, örvendjünk, hogy alkalmunk van tudósokkal érintkezni s az által többet tudni mint egy falusi orvos és kerüljük ki a veszélyt, mert ezt tudva szoptatni én bűnnek tartanám. A Papának én megfogom írni, hogy a dajkát Ö fizeti…..Idád”

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

Férje kiszabadítása, apja kegyeletes eltemetése és a birtok ügyeinek rendezése után újabb embert próbáló feladatokkal kellett Dánielné Kiss Augusztának megküzdeni:
„Most már azt hitte nagymama, hogy a nyugalom és békés munka ideje elkövetkezett, de nem így lett! A Gondviselés még másként akarta, 70-ben kitört Eleméren a kolera. Még pedig olyan erővel, hogy rémület fogta el az egész falut. – Orvos, patika még nem volt. Egész nap szólt a lélekharang , és senki sem mert a betegek közelébe menni, a halottakhoz nyúlni. Egyenesen kétségbeejtő volt a helyzet. Ekkor egyszerre érezte meg nagymama a nagy felelősséget, mely a vagyonnal a birtoklással jár. Fogott egy kosarat telerakta citrommal és cukorral és egymaga elindult a falu betegeihez. Házról-házra ment és a hol beteget talált, ott vizet forralt, erős citromos limonádét készített, és azt beleöntötte a betegbe, azután forró téglákkal körülrakta párnákkal, dunyhákkal erősen betakarta, kiült, kékülö tagjaikat és azt mindaddig folytatta, a míg a beteg izzadni kezdett. Az ilyen beteg meg volt mentve, - akkor ment a következőhöz. A legtöbb beteg felgyógyult. A hol halottat talált, gondoskodott koporsóról, temetésről. És Isten megáldotta munkáját, a betegség csakhamar enyhült, majd megszünt, és ő nem kapta meg és nem kapta meg a házában senki. – És attól fogva gondoskodott erről a népről a kit ápolt és megmentett az életnek. Igazi nagyasszonya lett a környéknek is. Ha valahol tűz pusztított, ment oda a megrakott szekér mindennel amire egy családnak szüksége volt.. De rendesen segélyezéseket is vezetett be. Volt a gazdasági udvarban egy óriási 7 emelet raktár épület. Minden ősszel oda behordatta a földekről a káposztát, tököt, burgonyát, babot; azután jöhetett a ki akart. A mennyiben a plébános úrtól vagy a jegyzőtől írása volt, hogy földje nincs és falubeli, akkor kapott a mivel meleg ételt készíthetett kenyere mellé, szénát, takarmányt tehénkéjének, szalmát, kukoricaszárat, hogy legyen meleg szobája. Nem is volt Eleméren sem koldus, sem szegény ember.
És mindent, mindent nagymama személyesen osztott ki, hogy igazságtalanság, baj ne történhessen. A tejet 2 fillérért adta literét, ha disznóölés volt a szegényebbek kikapták a részüket, és ez ment addig, a míg meg nem betegedett. Ha beteg volt a faluban, a ki bármiképpen hozzá tartozott a kastélyhoz, azt látogatni kellett; később, mikor felcseperedtem, nekem is kellet mindebben részt venni, sebeket kötözni, az iskolás gyermekekkel foglalkozni. Minden esküvőre vagy keresztelőre meg volt híva és bár ő maga soha sem ment, maga helyett mindig küldött valakit, nem egyszer engemet is, és persze mindig kellő ajándékkal a menyasszony, az újszülött számára. Egyszer egy kés köszörűs tévedt a faluba, fiatal erősen másállapotú asszonyka járt házról-házra összeszedni a késeket, ollókat. A nagy kocsma istállójában, a hol megszálltak, egy reggelre megvolt a kis gyermek. Semmijük sem volt, és senki sem akarta vállalni az ilyen „jött-ment népség” gyermeke mellett a keresztanyaságot. Nagymama ezt persze rögtön megtudta és megtelt részvéttel a szerencsétlenek iránt. Azonnal vállalta a keresztanyaságot, ő küldött pelenkát, vartunk kis ingeket és minden költségükre pénzt is küldött. A kis család továbbvándorlása előtt, feljött nagymamához megköszönni mindent, de azután soha többé nem jelentkeztek. – Ő igazán mindig adott és két kézzel adott. A pénz valódi értékét soha nem tanulta meg. – Volt egy kézi kis kasszája, abba kerültek azok a 2 krajcárok, majd 2 fillérek a melyeket a tejért kapott. Voltak ennek összegyűjtésére kis zacskói és hihetetlen, hogy tudott örülni, ha ezek a zacskók teltek. Hogy mire volt szánva az a sok krajcár, elmondom később. – És éppen úgy örült, ha Weisz Sándor búza ügynök elhozta neki a termények: búza, kukorica, repce, zab ellenértékét 20 forintos körmöci aranyokban. Olyankor Weisz úr, a ki nagyon elegáns, művelt zsidó volt a nagymama előtt álló asztalt sűrűn telerakta az egymás mellé fektetett aranyokkal , néha két sorban is. Ez is pénz volt, az is; ennek is lehet örülni, de annak is. Sőt azt hiszem annak ő jobban örült, mert zek a szép aranyak mind elgurultak, adóra, rézsire, vagy elnyelte őket a takarékpénztár, míg azokat a krajcárokat ő két kézzel szórhatta és mulathatott rajta, hogy örülnek azok a kik kapták. Adni és látni a mások örömét! Betegségét is így szerezte. A léghuzatos magtárban állt födetlen fejjel napokon át és osztogatott vagy felügyelte az osztogatást. Egyszer azután meghült a feje, valami bajt kapott, a miről sohasem sikerült megtudni, hogy az voltaképpen micsoda. Az akkori leghíresebb orvosokkal tárgyalt; Elemérre orvost telepített, hogy állandó kezelés alatt álljon, minden hiába valónak bizonyult. Borzasztó fejfájásai voltak, olyankor alig hallott, feküdni volt kénytelen, nem evett, szóval mindig nagyon beteg volt. És ez az állapot eleinte mindig gyakrabban jelentkezett. Az állandó mozgáshoz és tevékenységhez szokott szervezete a nagy mozdulatlanságot nem bírta. Abnormis hízásnak indult és mennél kövérebb lett annál
Betegebb volt. Felutazott Pestre consultálni a legkülönfélébb orvosokkal, járt hazai és külföldi fürdőkbe, de semmi sem használt. A mint öregedett ezek a rohamok ritkábban jelentkeztek, de jobban ő már nem lett soha.”

tomkaházi Tomka Emil:

Az 1867-es kiegyezés Magyarország számára egy új korszak kezdetét, Ausztriához, Németországhoz való felzárkózás első lépését jelentette. Megkezdődhetett a gazdasági és politikai élet megerősödése.
A gazdaság ugrásszerű fejlődését segítette az Ausztriával való együttélés. A kiegyezés után a vezető politikusok közös vámterület kialakítása mellett döntöttek, mely biztosította a folyamatosan bővülő piacot a mezőgazdasági termékeknek és az élelmiszereknek.
A gazdaság fejlődése, megerősödése szempontjából kulcsszerepe volt az osztrák tőkének, főként a vasút, a hajózás és a bányászat területén, hiszen gazdasági fellendülés elképzelhetetlen lett volna a közlekedés, a szállítás és a nyersanyagok kitermelésének fejlődése nélkül. A vasút- és hídépítés biztos üzletté vált, rohamosan nőtt a közlekedési pályák száma. Baross Gábor minisztersége idején a kilencvenes évek elejére a Magyar Államvasutak az ország legnagyobb vállalatává fejlődött, így valósulhatott meg az egységes nemzeti piac. Ám a vasút fejlesztése mellett megszerveződött a távíró- és a postaszolgálat is, ugyanakkor a hajózás is európai színvonalra emelkedett.
A kiegyezés után a finanszírozási és gazdasági reformok hatására jelentősen megnőtt az ország szántóterülete, eltűnt az ugar, a mezőgazdaságban megjelentek a gépek. Az állattartás módja is megváltozott: korszerű istállózó tenyésztéssel elterjedtek a külföldi állatfajták. A mezőgazdaság mellett az ipar is fejlődésnek indult a század második felében, melynek legjelentősebb ágazata az élelmiszeripar, azon belül a malomipar lett, de európai szintre emelkedett a szesz- és cukorgyártás is. A nehézipar a vasérctermelés és a vasútépítések miatt lett igen jelentős iparág, üzemeink az érclelőhelyek közelébe telepedtek. A legmodernebb technikát alkalmazó gépgyártás a hazai ipar, mezőgazdaság és közlekedés igényei szerint termelt: a Ganz Gépgyár hajókat, vagonokat gyártott, a Láng Gépgyár gőzgépekkel látta el az országot és a külföldet.
A régi birtokos köznemességnek azonban csak egy része tudott alkalmazkodni az új viszonyokhoz. Csak ha volt kellő ambíciójuk és szorgalmuk akkor találták meg helyüket a gazdasági és politikai életben. Főként a helyi politikában töltöttek be vezető szerepet, de emellett többnyire maguk gazdálkodtak. Mások városba költözve beálltak közhivatalokba, de nemesi hagyományaikat nem adták fel. Mindezen változások eredményeként Magyarország a kiegyezést követő három évtized alatt modern európai álammá vált, szívében a világvárossá növekedett Budapesttel.
Az 1870-es évektől Európa-szerte egyre nagyobb jelentőséget kapott a vízi munkálatoknál folyószabályozás, talajjavítás, öntözés, árlecsapolás, telkesítés, alagcsövezés, vagy ahogy összefoglalóan nevezték, a kultúrmérnöki tevé­kenység. A hazai kultúrmérnöki intézmény megszervezésekor az első magyarországi ­kultúrmérnök, Kvassay Jenő német mintákat vett alapul. A főmérnököknek és a segédmérnököknek műszaki diplomával és mezőgazdasági ismeretekkel kellett rendelkezniük. A kultúrmérnökök száma évről évre emelkedett. 1881-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumon belül – Kvassay vezetésével – megszervezték az önálló kultúrmérnökségeket. Hogy ez milyen rendkívüli közgazdasági jelentőségű volt, mutatja, hogy a kultúrmérnökségek a régi Magyarországon hatalmas folyóárterületeket szabályoztak, kb. 1.5 millió kat. holdon csapoltak le vizeket, ezenkívül igen nagy területeket tettek alagcsövezetté, öntözötté.
Thomka Pál fiatalabbik fiát thomkaházi, folkusfalvi és bisztricskai Thomka Emilt magával ragadta a magyar gazdaság villámgyors fejlődésének bűvölete és a hatalmas kihívás, mely egyszerre kívánt műszaki és mezőgazdasági ismereteket. Tizenkét éves volt, mikor Édesapja 1870-ben meghalt és jóságos, egyszersmind igen határozott édesanyja, Szögyény Mária vette át a Taracköz környékén, Mármaros és Csanád vármegyében elterülő családi birtok irányítását. 19 évvel idősebb bátyja már a főváros ismert és megbecsült tagja volt mikor Tomka Emil (ő már elhagyta nevéből az archaikus csengést reprezentáló „h” betűt) a mármarosi  gazdálkodás helyett a mérnöki pályát választotta.
Így került 1881-ben – az elsők között – a Kultúrmérnöki Hivatalhoz. Tíz év múlva már Arad- és Csanád vármegyék VI. kerületi kultúrmérnöki hivatalának vezetője, főmérnöke.

dubraviczai Dubraviczky Mária:

Dubraviczky Miklós a jogi tanfolyam elvégzése után csak gazdaságának és családjának élt s a megye közéletébe nem folyt be; 1858-ban hunyt el.
1832-ben vette nőül Nagykörösről jalsovai Jalsoviczky Erzsébetet, a ki férjét sokkal túlélve 1888-ban hunyt el.
Dubraviczky Miklósnak és Jalsoviczky Erzsébetnek négy leánya és egy fia maradt.  Egyetlen felnőtt kort ért fia, az 1842-ben született Elek-Miklós, a megyénél kezdte közszolgálatát mint szolgabíró. Majd a törvénykezés szétválasztásakor járásbíró, azután pedig a vallásalapítványi uradalom tiszttartója lett, s végül mint a m. kir. közigazgatási bíróság itélőbírája vonult nyugalomba. 1891-ben megkapta a cs. és kir. kamarási méltóságot. 1870-ben vette nőül Vecseszéki Ferenczy Gergely és Kisjáczi Szeles Krisztina leányát, Viktóriát Kecskemétről.
Dubraviczai Dubraviczky Eleknek és Ferenczy Viktóriának két leánya volt: Dubraviczky Aranka és Mariska
Inárcsi Farkas Ferencnek és Kalotsa Katalinnak három fia és két leánya született. Elek nem nősült meg. Balázs kökényesdi Papp Jolánt, míg László Krail Irmát vette nőül. (Ez utóbbi hölgy nem lehetett hűséges természetű, mert elvált és hamarosan férjhez ment gróf Somsich Imréhez, kitől szintén elvált és végül Bercsényi Béla felesége lett.)
Öt évvel Balázs halála után  kökényesdi Papp Jolán a cserbenhagyott inárcsi Farkas László felesége lett 1883-ban. Két gyermekük született: inárcsi Farkas László és Ferenc
A kökényesdi Papp Szatmármegyében igazolt család nemességét és címerét Papp István és felesége Kászonyi Katalin kapta 1629-ben

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

Dániel János és Kiss Auguszta két fia közül Ernő volt az idősebb. Gimnáziumi tanulmányait Temesváron, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1865-ben Torontál vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé, 1867-ben szolgabíróvá nevezték ki. 1868-ban, miután ügyvédi diplomát szerzett, törvényszéki ülnökké választották. 1870-től, 27 évesen mint a bégaszentgyörgyi kerület Deák-párti képviselője vett részt az 1872. és 1875. évi országgyűlésen. Ekkor kapcsolódott be a délvidéki ármentesítési (Tiszavölgyi Társulat központi bizottsági tagja), majd késõbb a vasúti munkálatok irányításába (Nagykikinda-Nagybecskerek vasút igazgatóságának elnöke 1881-tõl). 1878-tól a Torontál vármegyei Nagybecskerek város szabadelvű-párti képviselője. 1884-1906 között a pancsovai választókerületet képviselte. Evvel párhuzamosan igazgatósági tagja az elsõ erdélyi vasútnak, valamint elnök-igazgatója az Elsõ Pesti Hazai Takarék­pénztár Egyesületnek és a Hazai Banknak 1895-ig. 
Pártjának pénzügyi és gazdasági szakér­tője. 1895. január 15-1899. február 26. között a Bánffy-kor­mány kereskedelem­ügyi minisztere. Mint az Ezredéves Országos Kiállítás Bizottsága elnöke irányította a millen­­niumi ünnepségek rendezését. Munkássága alatt fejezték be a Vaskapu szabályozását. Ő szervezte meg az önálló építõipari oktatást is 1898-ban, mikor a Középipartanodából leválasztotta az építész képzést és létrehozta a Budapesti Magyar Királyi Állami Felsõépítõ Ipariskolát. Királyi belsõ titkos tanácsos lett majd, a milleneumi ünnepségek szerve­zé­séért és egyéb érdemeiért pedig 1896.ban örökletes báróságot és fõrendi­házi tagságot kapott.
 1906-1910 kö­zött a főrendiház tagja. 1910-ben nem­zeti munkapárti prog­rammal ismét or­­szág­gyűlési képvi­se­lővé választották. A háború után már politikai szerepet nem vállal, viszont amikor 1921-ben megalakult a Magyarországi Örmé­nyek Egyesülete, õ lett az elnöke, szintúgy mint az Örmény-Magyar Ke­reske­delmi Rt-nek, mely a Kaukázusbeli gazda­sági kapcsola­tok élén­kítésére töre­ke­dett.
Dániel Ernő felesége: cséri és szentlőrinci Cséry Szeréna. Két fiuk Elemér és Tibor.
báró Dániel Tibor főis­pán végvári báró Neuman Margitot vette nőül. Gyermekeik: Marietta és Tibor.
Dániel Ernő szerette nagymamát és engem unokahúgát is hiszen ő volt esküvői tanúnk, de mikor igen nagy örökség lehetősége csillant fel, ő saját pozitiója megvédése érdekében (finoman fogalmazva) nem állt mellénk.

„Ezüst rengeteg mennyiségben volt felhalmozva Eleméren. Azt említette nagymama, hogy a háború kitörésekor 11 m.m. ezüstöt ajándékozott az apja a katonai kincstárnak Temesváron. És legalább még annyi volt, ami idegen kézre került. Hazafias kötelességének tartotta, hogy ezredét maga ruházza, lovakkal ellássa, ismétlem két kézzel szórta a pénzt és a mellett volt 1 milliója deponálva az angol banknál!  Meg tudjuk azt ma érteni mennyi volt akkor 1 millió? – A forradalom után az a millió ott maradt az angol banknál, és kamat-kamatra nőve sok millió lett belőle. Volt az oldalági rokonoknak egy beházasodott, szemfüles tagja, az kikaparta ezt valahogyan, utána járt és megtudta, hogy ezt a pénzt már a kiegyezés után az osztrák katonai kincstár felvette. Felkeresett neves ügyvédeket és megtudta, hogy a pénz még perelhető, de már sietni kell vele, mert pár év múlva lejár az ideje. Bíztatták ezt a szemfüles rokont, hogy ezt a pénzt nem lehet elveszteni, annyira kézenfekvő a család igaza. – Persze felhatalmazás kellett elsősorban a két főörököstől, azután az oldalági örökösöktől és a per megindításához sok ezer forint. – Ez mind könnyen ment. A perlendő összeg már akkora volt, hogy a főörökösökre 30 milló esett. – Az ország egyik legtekintélyesebb ügyvédje, az akkori ügyvédi kamara elnöke vállalta a per vezetését, a melyen az adatok stb. összeszedésén még egy pár ügyvéd keresett volna. Szóval minden rendben volt., - a mikor beütött a bomba. Ernő bátyám akkor miniszter volt. Gazdag ember létére – 11 ezer kat. Hold földje volt Torontál és Temes megyékben – nem szorult még több vagyonra, de miniszteri álmait zavarta egy kincstár elleni per, ez bizony a miniszterségébe kerülhetett volna, kegyvesztetté tehette volna. – Ő azután, milyen eszközökkel nem tudom, de megakasztotta az egészet. – Nagymama rettenetesen haragudott, ő már a miniszterségért is annyira el volt keseredve a fiára, hogy ki akarta tagadni, - Nekem diktálta ezt a kényes levelet, és nekem kelletett volna azt postára tenni. Már nem emlékszem, hogy sikerült ötet békülékenyebbé tenni és a levelét megsemmisíteni. ----”

Lehetséges, hogy a megbékülést az segítette, hogy Dániel Ernő jogilag is rendezte Kiss Auguszta és Róza társadalmi helyzetét.

„Az 1890-es évek elején, nem tudom biztosan melyik esztendőben megkapta végre azt az elégtételt a melyre szótlanul és panasz nélkül, de egész életén át várt, - a törvényesítést.
Ernő bátyám akkor miniszter volt és Ő Felsége I. Ferenc József a kérésére a végrendelet értelmében elösmerte a két testvér jogos kérelmét, és minden jog és nemesség átruházásával törvényesítette őket. Ott állottam nagymama mellett a mikor először írta alá egész nevét:
Szamosujvárnémeti Dániel Jánosné szül.: eleméri és ittebei Kiss Auguszta. Az aláírás pedig azon a képen történt a melyet azután nekem adott.”

dubraviczai Dubraviczky Mária:

Ferenczy Ida az első találkozás pillanatától szerette és tisztelte Erzsébetet, „harmatos rózsájának” szólította. Ismerte úrnője minden titkát, gondozta és intézte legszemélyesebb levelezését. (Az 1992-ben megjelent „Kedves Idám!” című leveleskönyvben sok Erzsébet királyné által írt levél hiányos. Ferenczy Ida annyira vigyázott úrnője titkaira, hogy azokat a részleteket, amelyekről úgy vélte nem tartoznak az utókorra, ollóval kivágta.
Ida néni nélkülözhetetlen volt Erzsébet sokféle kívánságának teljesítésében. A királynénak különleges étkezési szokásai voltak, hogy megtartsa legendás karcsúságát. Gyakran csak tejjel táplálkozott. Ennek garantáltan jó minőségűnek, megbízhatónak kellett lennie, ezért a királyné Idát bízta meg egy kis majorság létesítésével és irányításával.
Erzsébet megkülönböztetett szeretettel volt Ferenczy Ida iránt. A Burgban és Gödöllőn Ida néni szobái a királyné lakosztályához csatlakoztak, Schönbrunnban is kiemelt helyen voltak. Az udvarhölgyek szobái viszont egy mellékszárny harmadik vagy negyedik emeletén, akik nemegyszer sóhajtoztak és panaszkodtak a napi többszöri lépcsőjárás miatt.
A kiváltságos helyzetet persze ügyeskedők is szerették volna kihasználni a maguk javára, s ez igen kellemetlen volt Ferenczi Idának. Erről édesapjának írt egyik levelében panaszkodott:
„Kétszer nem fogadhattam el, mert beteg voltam, de harmadszor igen meglepett, hogy jött, mivel már mondtam, hogy nem tehetek semmit. Most egy kérésem van kedves Atyámhoz, ha pénzre szüksége van, ne vegyen ezektől…már pedig ha az csak  pletyka képpen is ki jönne, hogy ő az én protektiomér Apámnak pénzt mert ígérni, az engem Ő felsége előtt úgy tönkre tenne, hogy én képes volnék a Dunába ugrani, nekem az udvarnál mindenki ellenségem azért mert Ő Felsége szeret, csak egynek a fülébe menne ilyes hír azonnal besúgnák Ő Felségének s én akkor végezve volnék, most pedig nem csak engem, de egész családomat tiszteli Ő Felsége”

Hogy mennyire szívén viselte Erzsébet Ferenczy Ida érzéseit, az kitűnik abból az Írországból írt leveléből, melyben Idának apja halála (1879) miatti együttérzését fejezte ki:

„Kedves Idám!’
 Szívböl sajnállak, mert tudom mennyire oda leszesz Atyád halála miatt. De remélem, ha elmúlt az elsö nagy fájdalom, be fogod látni, hogy jobb így, mint ha betegesen végig húzta volna életét hónapokon át.
Szívböl csókol legöszintébb részvéttel szeretö Erzsébet.”

Erzsébet már Rudolf trónörökös halála előtt is sokat utazott. Fia halála (1889) után útjai gyakoribban lettek, a szüntelen utazásban keresett enyhülést, fájdalma azonban nem enyhült, sőt szomorúsága depresszióvá alakult. Nyomott hangulatát még fokozta gr. Andrássy Gyula 1890. februárban bekövetkezett halála.
Az évek teltek és Ida néni gondolatban, fájó szívvel kísérte bolyongásaiban szomorú királynéját és várta a leveleket, melyeket a királyné kíséretének tagjai továbbítottak neki. Közben mindvégig támogatta, segítette a magyar politikai törekvéseket, ahogy erről húgának is írt:

„Egy hét előtt járt nálam Széll s akkor elő vettük a kis grófnéval…Most Tisza Kálmán is feljön – őt is fogjuk ostromolni – azóta Tisza Lajos is volt itt – most már ő is ebben az irányban működik”

Távollétében Erzsébet átérezte Ferenc József magányát, ő volt az, aki összehozta a császárt Schratt Katalinnal, a Burgtheather színésznőjével. Az ő ötlete volt, hogy Schratt Katalin Ida néni lakásán keresztül jusson be a Burgba. Ferenczy Ida szerette királynéját, kedvéért vállalkozott erre a szerepre. A találkozókkal kapcsolatban gyakran írt neki Ferenc József is. A császár Ida néni iránti nagyrabecsüléséről tett tanúbizonyságot, amikor Benczúr Gyulával megfestette Erzsébet portréját, kizárólag Ferenczy Ida számára.

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

Dániel Béla betegsége súlyosbodását követően felesége,  gyermekei: Margit és Franzi 1876-ban Elemérre költöztek. Milyen is volt ez a kastély és milyen volt úrnője?

„Lépjünk mindjárt a verandán keresztül a házba. 3 lépcsőn feljutunk a kettős ajtóhoz, - a külső nehéz vasból, a belső üvegezett – és azon át belépünk az u. n. pipázóba. De sötét van benne, pedig négy ablak és 2 üveges ajtón keresztül jut be a világos. Alacsony, de gyönyörű bolthajtásai kibékítenek ezzel a ténnyel, az egész földszint ilyen bolthajtásos, méteres ablakmélyedések mutatják a falak vastagságát… Mikor az uram először meglátta ezt a szobát, szinte megdöbbenve nézett fel a mennyezetre. Nem alacsony ez, mondotta csak a széleken, a hol a bolthajtások gótikusan emelkednek, hogy azután kupolaszerűen találkozzanak össze. Ott azután már magas is a szoba. – Az ablakmélyedésekben állanak a kényelmes nagy karosszékek, a falak mentén két nagy garnitúra, sarokban íróasztal, egy gömbölyű fehér cserépkályha. Kívülről fűlik, ide bennt semmi sem zavarja szép vonalait. Két kis puff, középen egy óriás gömbölyű asztal tele újságokkal, lapokkal, mellette jobbra-balra két hintaszék. És a hová csak illik, minden tele tyihinekkel. Többnyire fehér alapon a tarka minták élénkítik ezt a kicsit zord kinézésű szobát. Ebéd előtt itt gyűltünk össze és vártuk az öreg Krausz ünnepélyes jelentését: „Euer Gnaden ist serviert.” A kitárt szárnyas ajtón belépünk az ebédlőbe. Csak két ablak van, de csupa fény. Nagymama a mióta vissza tudok emlékezni, soha sem evett velünk, mindig külön a szobájában. Ellenben ebéd után az egész család egyenként és egymás után bementünk hozzá, kézcsókra, - megköszöntük az ebédet. Ilyenkor mindenkitől volt kérdezni valója. Azután ismét visszamentünk a pipázóba fekete kávézni. Nagyapa beült a nagy karosszékébe, pipázott és elszundikált, mi többiek olvastunk, vagy terveket kovácsoltunk. Mikor azután a Franz jött a kávés tálcáért, akkor szétszéledtünk valamennyien.. vacsora után viszont nagymama körül gyülekeztünk. Rendesen kártyáztunk vele, vagy patience-okat raktunk ki előtte. Nagy ritkán ő jött le hozzánk a pipázóba. Kedvesen coquette asszony volt a nagymama. Rendesen a Márija vezette karonfogva, nagy ritkán én, mert nagymamát nem volt tréfa vezetni. Jóval 150 kiló felett volt  a rendes súlya....Bájos mosollyal, egy pár kedves szóval, úgy jött be mint egy fejedelem asszony. Szinte magától értetődő volt, hogy mindenki felugrott a helyéről, „glédában” állt, a míg ő a nagy kanapé sarkában elhelyezkedett, akkor mindenki ment kézcsókra.
– Roppant sok gondot fordított a külsejére. Ruhái, akár alkalmi, akár mindennapi célt szolgált egyformán, egy szabásra készültek. Egybe szabott, úgy nevezett „princesse” teljesen földig érő ruha, kis uszállyal, magas nyakkal, hosszú ujjakkal, és ezen egy térdig érő ujj nélküli kabát. Ez az öltözködési forma teljesen leplezte formátlan kövérségét, benne nagynak, méltóságosnak festett. Papa úgy fejezte ki: „fejedelmi megjelenés”. Pici lábain teljesen sark nélküli kivágott cipő, szép hófehér ezüstfényű haján fehér csipke fejkötő.
 Hacsak gyászban nem volt, mindig világos szürke volt a ruhái színe és csak selyem ruhát viselt úgy télen, mint nyáron.. Illatszereket, púdert saját vallomása szerint soha nem használt, mert az apja nem engedte. Viszont ő sem engedte nekünk, ellenben az eau de Cologne mindig ott állott és azt napközben többször is használta. Szép volt a nagymama és kimondhatatlanul kedves tudott lenni, éppen úgy, ahogy gőgös és visszautasító is tudott lenni. Rajongtak érte és féltek tőle.. mert ő mindig egyenesen megmondta kertelés nélkül, a mi neki nem tetszett, vagy a miért haragudott és ezt bárkinek   rang és kor különbség nélkül. Egy szavával, egy tekintetével vérig tudott sérteni és ki tudott tüntetni. – Hadd mondjam el itt egy esetét a melyet még évek után emlegettek, így tudtam meg én is. Az écskai uradalom szintén 36 ezer hold, egy örmény testvérpár, a Lázár testvérek birtoka volt.(Nagymama naplója itt écskai Lázár Ágoston földbirtokosról és écskai Lázár Zsigmond cs. és kir. tábornokró ír. ki elvette  gyoroki Edelspacher Imre és br. Bánhidy Vilma leányát, Viktorint.)Az egyik öregségében beleszeretett egy Edelspacher Viktorin nevű nagyon szép és épen olyan szegény lányba, a ki ezért hozzá is ment az öreghez, a ki nagyapja lehetett volna. Ez a Lázár nem tudom hogyan, de rokona volt Kiss Ernőnek és nagyon tartották is a rokonságot, úgy hogy Viktorin a nagymamát Guszti tant-nak hívta. Lázár két-három évi házasság után 80 egynéhány éves korában meghalt és egész vagyonát kis leányára – a ki természetesen nem volt az ö gyermeke – hagyta, de az asszony haszonélvezte korlátlanul egészen Marianne nagykorúságáig vagy férjhez meneteléig. Ezt a gazdag özvegyet pár év mulva elvette Thurn-Taxis Egon herceg, a kinek testvérbátyja, a királyné nővérét bírta feleségül.. Viktorin a férjét elhozta bemutatni Nagymamának és a két család folytatta rokoni éríntkezését. Nálunk otthon mindenki – Ernő bácsit kivéve – ellenzéki volt főképpen vad Habsburg ellenes. A herceg viszont természetesen nagy aulikus. Így kerültek azután egy alkalommal – ha jól emlékszem képviselő választáson – szembe egymással. A ki a kerületben képviselő akart lenni, elsősorban a nagymama voksát igyekezett megkapni, mert akkor már félig nyert ügye volt. A választási ebédek is mindig nálunk voltak. – Hát szóval nagymama azonnal leállította rögtön az érintkezést a két család között. Hogy édesanyám elmaradt az écskai társas összejövetelekről csakhamar feltűnt, az emberek keresték okát, szóval „beszéltek” róla. Ez Viktorinnak kellemetlen tehát hamarosan keresték a kapcsolatok újra felvételét.. Jöttek a meghívók és jött maga Viktorin is, de nagymama hajthatatlan maradt. Taxis találkozott a megyeházán nagyapával, excusálta magát és a két férfi rendbejött egymással, de nagymama nem tágított, míg a herceg személyesen jött a nagy kibékülésre. Később Franci és én eljártunk megint Écskára és ők hozzánk. – Viszont aki nem volnta magára a haragját, azzal jó és kedves volt. Mindenki panaszát, baját meghallgatta, a mit érdekében tehetett megtette, már pedig csodálatosan messzire ért el a keze…
…Hogy gondolkodott felőle a falu népe? Talán legjobban illusztrálja a következő: Nagymama a mióta ily beteg volt, csak kocsin járt a parkon kívül, és olyankor valaki közülünk mindig kísérte, többnyire én. Mint a futótűz terjedt el az utcákon: die alte Gnädige komt . És akkor rohantak ki a gyerekek a házakból, udvarokból és le térdeltek az út mentén, az út porába. Ilyenkor markolt nagymama bele a zacskóba és szórta ki jobbra-balra a krajcárokat és nevetett, örült a gyermekek ujjongásának. Ez nem mese, ez tény, bármennyire is meseszerűen hangzik. Soha nem hallottam, hogy ilyen bárkivel is megtörtént volna. Pár ezer krajzárt szórt így szét egy-egy kocsizása alkalmával.
Érdekes volt a megszóllítási különbség is. Nagypapa, nagymama volt unser Herrschaft, Róza néni a Frau von Bobor. –”

dubraviczai Dubraviczky Mária:

 A 19. század második harmadában két uralkodónőt tartottak a világ legszebb asszonyainak: Eugenie francia császárnét, valamint Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét.  Eugenie Montijo fekete hajú, kreol bőrű szépség volt, amit ő viselt, az volt a legutolsó divat. Uralma a szépség és a divat területén is addig tartott, amíg férje, III. Napóleon politikai hatalma. 1870-ben le kellett mondania a trónról és a társasági életben vitt vezető szerepéről. Erzsébet vetélytárs nélkül maradt a világ legszebb asszonya. Gödöllőn Erzsébet saját ízlése szerint  alakította ki vidám és kötetlen udvartartását, s teljesült a magyaroknak az a régi vágya is, hogy ne csak Bécsben legyen királyi udvar.  Csodálkozhatunk-e azon, hogy minden magyar lelkesedett érte, s Benedek Elek ezt írta az Erzsébet Emlékkönyvbe: „Mi koronát tettünk a fejére, ő a koronáért szívét adta nekünk. Ezer év óta az egyetlen királyné, kinek szíve melegét érezte a magyar.”

A királyné legszeretettebb magyarja persze Ferenczy Ida volt. Ennek szép jelét adta, mikor 1890-ben előbb dédelgetett huga férjének Dubravitzky Eleknek eszközölte ki a kamarási méltóságot, majd húgának a csillagkeresztes hölgy kitüntetést (mely akkor a királyné által adományozható legmagasabb cím volt ).
A Csillagkereszt-rend (ném. Hochadeliger-Sternkreuzorden): osztrák kitüntetés ősnemes hölgyek részére. - 1668. IX. 18: alapította III. Ferdinánd császár özvegye, Gonzágai Eleonóra, annak emlékére, hogy a birtokában levő kereszt ereklye sértetlenül vészelt át egy tűzvészt. IX. Kelemen pápa. és I. Lipót is megerősítették.
 A Csillagkereszt-rend tagjai általában csak olyan férjes hölgyek v. özvegyek lehettek , akik ún. őspróbát tettek, azaz (a Habsburg birodalom. egyes részei szerint eltérő számú) 8 atyai és 4 anyai nemes őst igazoltak s azt, hogy férjük császári kamarás, vagy mel­lékelték férjük u.n. „kamarási tábláját” melynek 8-8 atyai-anyai nemes őst kellet igazolni. A belépéssel a tagok kötelezték magukat a vallás szolgálatára, a Szt Kereszt tisz­­teletére, erényes, méltányos életre, a vallási szertartá­sokon való részvételre, jótékonyko­dásra, irgalmasságra, a szenvedőkkel, betegekkel való foglalkozásra (pl. kórházlá­togatásra). A Csillag­­ke­reszt-rend élén az ún. legmagasabb védnök­asszony (Oberste Schutzfrau), a mindenkori császárné vagy egy meghatározott főhercegnő állt. A tisztségviselők közé tartoztak még az ún. segéd-dámák és a tanácsosnők stb. A Csillagkereszt-rend ünnepei: a Kereszt föltalálásának (V. 3.) és fölmagasztalásának (IX. 14.) napja. Ezeken a napokon vették föl az új tagokat. II. 6: az alapító és az elhalt tagok emléknapja. A Csillagkereszt-rend alapszabálya 18 szakaszból állt, tagjainak száma nem volt meghatározva. A tagok között mindig nagy számban voltak magyar arisztokraták. - A Csillagkereszt-rend jelvényeiből 5 fő típust lehet megkülönböztetni. A 18. sz. közepétől használatos a legismertebb: kék zománcozású aranykereszt, melynek függőleges szárai egyenlő arányban hosszabbak. A kereszt közepén egy kisebb vörös kereszt, ez alatt egy korona nélküli, kétfejű, fekete császári sas. A motívumot egy aranyszegélyű, kék zománcozású keret fogja körül, melynek felső részén egy aranyszegélyű, fehér zománcozású, 3 szakaszból álló szalagot helyeztek el, a SALUS ET GLORIA ('Üdv és dicsőség') jelszóval. A rendjelvény felső részén karikára erősítették a szalagot. A Csillagkereszt-rendet fekete moiré selyemből készült ún. női csokorszalagon, a szív fölött viselték.
Dubravitzky Elekné, vecseszéki Ferenczy Viktória tehát csillagkeresztes dáma lett, mely méltóságban akkoriban csak arisztokraták részesültek (ahogy azt az 1900-ban készült hivatalos kimutatásban láthatjuk). Érthető, hogy Ferenczy Ida háláját egy köszönő levélben fejezte ki Ferenc Józsefnek: „Leghálásabb köszönetét teszi Felséged lábaihoz    alázattal   Ferenczy Ida”
Az már egy másik érdekessége e levélnek, hogy miként leveleztek a császárral ittebei Kiss Miklósnéról, azaz Schratt Katalinról a Burgtheater szinésznőjéről: „Hogy van Frau von Kiss? Kérdezte F. Ida  „ugy látszik hogy jobban hanem még nem biztos, ha jöhet e ma     FJ ” írta a levélre vissza Ferenc József.

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

Kiss Ernő, aradi vértanú másod unokatestvérének fia ittebei Kiss Miklós, egy könnyelmű magyar úr volt, akinek egy nő sem tudott ellenállni. Ő vette feleségül a törekvő hölgyet, és közepes színésznőt, Schratt Katalint. Eleinte 14 szobás lakásban éltek, de a férj nemcsak saját vagyonát, hanem felesége hozományát is elkártyázta. Házasságukon 1880-ban született gyermekük sem segített. Bár nem éltek együtt, Schratt élete végéig hivatalosan Frau Kiss maradt, s törlesztette férje adósságait.
A császári házaspár viszonya egészen különleges volt. Gyengéden szerették egymást és mindketten tudomásul vették, hogy egyéniségük, életvitelük különböző. Erzsébet örült. Hogy Ferenc József egy megértő, okos asszonnyal beszélheti meg problémáit. A „barátné”, ahogy egymás között hívták, azt tudta nyújtani, amit Erzsébet tulajdonképpen sohasem: a bécsi kedélyességet, a „Gemütlichkeit”-et, egy kis pletykát, kötetlen, gondoktól mentes beszélgetést. A királyné jó, szinte barátnői viszonyban állt Schratt-tal, s úgy irányította a dolgokat, hogy a színésznőt az uralkodócsalád barátjának tekintették. Olykor legkisebb gyermekükkel, Mária Valériával négyesben mentek nyaralni. A császár elfogadta a felesége által kialakított helyzetet, s bele is szeretett a színésznőbe. Schratt egyszerű, jó ételeket, figyelmes hallgatást nyújtott a császárnak, és sok mindenben befolyásolhatta is az uralkodót, de a politikába nem volt beleszólása. Schratt állítólag folyton Erzsébetet próbálta utánozni, aki emiatt magában le is nézte őt - erről a királyné bökverse is tanúskodik:
"Úgy véli, ő Titánia,
 s ligetben pajzánul szökell,
 pedig hiú e mánia: 
kövér a Schratt, fogynia kell."

dubraviczai Dubraviczky Mária:
Kecskeméthez és Nagykőröshöz egyaránt hozzánőttek a Dubraviczkyek, az inárcsi Farkasok a balatoni Farkasok és a Ferenczy-lányok családjai. Nagykőrösön Anna férjéről, Kalotsa Balázsról elnevezett utcát már csak azért is érdemes kiemelni, mert ma a Kalotsa kúrián kívül is számos szép kúriát láthatunk. Kalotsa Balázs, a Coburg-huszárok századosa, bátor honvédcsapat vezéreként került 1849-ben osztrák fogságba és a kufsteini börtönbe.
A rendkívül összetartó család mély gyászba borult  mikor a legidősebb Ferenczy leány visszaadta lelkét teremtőjének. Ferenczy Ida is hazautazott Bécsből a nagykőrösi temetésre.

tomkaházi Tomka Emil:

Bohus-Szögyény Antónia a 60-as években tevékeny részt vett az írói segélyegylet megalkotásában. Élete utolsó éveiben a közjótékonyság terén, főleg a vakok ügyének előmozdításában fejtett ki nagyobb szabású tevékenységet, de a Pesti Jótékony Nőegylet munkájából szintén kivette a részét. 1853-tól három évtizeden át volt a nőegylet elnöke, a tiszteletbeli elnök címét pedig élete végéig viselte. Ekkoriban Brunszvik Terézzel ismét együtt tevékenykednek. „Bohus asszony, bölcsődék” – írja Teréz a naplójába, s másutt is utal arra, hogy barátnője az első hazai (pesti) bölcsőde felállításán munkálkodik. Bohus-Szögyény Antónia a családjára, rokonaira is nagy figyelmet fordított.
Szalonja nem­­csak a politikai élet kiváló­ságai előtt volt nyit­va, de szere­tet­tel ügyelt a fiatalabb ge­­­nerációra is. Kedves pél­dá­ja ennek Világosról küldött szívélyes gratulációja 1888 márciusá­ban, mikor engem a Temes–Begavölgyi Vízszabályozó Társulathoz kineveztek. Tóni Néni  87 évet élt, munkássága elismeréseként a csillagkereszt-rendet is elnyerte. Életnagyságú bronzszobra (Philipp István és Vass Győző alkotása) 1910 óta a világosi kastély parkját díszíti.
Testvére, Szőgyény-Marich László életpályája egészen más irányt vett. Metternich kancellárral, a magyarországi reformok legnagyobb ellenzőjével kitűnő viszonyt ápolt. Szolgálataiért 1844 végén őt nevezték ki a helytartótanács alelnökévé. Amidőn Windisch-Grätz herceg 1849. január 5-én bevonult Pestre, megbízta egy, a hajdani helytartótanácsra emlékeztető bizottmány, az ún. "ideiglenes polgári közigazgatás" vezetésével. A megyerendszer alapjainak kidolgozására 1860 első hónapjaiban a császár hű emberét, Szőgyény-Marichot személyesen kérte föl, s csakugyan az ő előterjesztése képezte a rendszer alapját. (A vármegye élén a kormány által kinevezett főispán áll, s annak beosztottjai az alispánok illetve szolgabírák lennének.) 1865. augusztus 25-én elfoglalta azt a Fejér vármegyei főispáni tisztséget. Az országgyűlés főrendiházának elnöke, 1888 óta országbíró, az Osztrák császári Lipót Rend nagy- és a Magyar királyi Szent István Rend középkeresztese, az Aranygyapjas Rend tagja 1893. november 19-én hunyt el Székesfehérváron, 87 évesen.

szamosújvárnémeti Dániel Margit:

„Most pedig gyere fiam, járjuk végig az emeleti szobákat is és tekintsük meg kegyelettel a mit az ősök tehetőssége szeretettel és hozzáértéssel összeszedtek és felhalmoztak.Tehát fölérve a lépcsőn, épen olyan zárt folyosón vagyunk a milyen van a földszinten. Nagy ablakok világítják meg – az egész emelet levegős, világos, napsugaras. Balra fordulunk és egyetlen ajtó nyílik a szobába, azon tehát belépünk.  Édes anyám hálószobája volt ez. Nagy oszlopos, kék függönyös ágyában halt meg itt 1883 szeptember 2-án; csendesen megbékélten Istennel, rózsafüzérét mormolva. Életéről mit is mondhatnék? Hét évi boldog házasélet után lett özvegy, és gyermekei érdekét szem előtt tartva engedett a sürgető kéréseknek és  letelepedett az anyós házánál. Akkor mindössze 27 éves volt. Nagyon messziről került ez a két olyan végtelenül különböző nő egymás mellé, csak természetes volt, hogy nem tudták egymást megérteni. Közös vonás bennük csak a mélységes gyász volt a korán – 31 éves korában sírba szállt olyan nagyon szeretett fiú és férj felett. Nagyon szerencsétlen volt szegény édesanyám! Kitűnöen mehetett volna férjhez, Karátsonyi Laci bácsi, 8 000 hold független ura haza akarta vinni beodrai kastélyába; korra szépségre egymásnak valók voltak. Édes anyám ment is volna, és nagyszüleim is óhajtották volna. Ámde édes anyánk megkérdezett bennünket, mi pedig nem szerettük Laci bácsit, mert nagyon szigorú volt mindig velünk. Mi tehát sírva fakadtunk ijedtünkben, és kiabáltunk: nem nem. És édes anyám is azt válaszolta tehát, nem! Szegény drága jó, szép anyám! Pihenjen békével. –
A hálószoba mellett, a melyben Franci testvérem ágya is állott, volt az ő nappali szobája, ott aludtam én. Később anyám halála után, nagymama költözött be ebbe a szobába. E mellett volt a társalkodónő szobája, és azután következett az én nagylánykori szobám. Édes egy leányszoba volt ez! Tengerzöld selymesfényű anyaggal voltak a kényelmes, párnázott bútorok bevonva, - azt hiszem nem volt azokban semmiféle stílus, - mégis milyen szépek voltak! Rokoko korabeli motívumok árnyalt fehér színben, pásztorkalap és bot, nagy virágkosarak és szórt virágok, szalagok Watteau-szerűen mintázták a szépszínű alapot. Az ágyam az már nemcsak szép, de értékes bútor is volt. Kétféle világos fa csavart oszlopok, a melyekről fehér csipke függönyök omlottak alá. Egy kis rokoko lábú íróasztal az ablak előtt, egy nagy álló tükör a két szekrény között, a melyikben az ember oly jól megnézhette magát, ha szép ruhát kapott. Három ajtaja volt: az a melyen bejöttünk, ezzel szemben az  a melyen tovább fogunk menni, míg a harmadik ki vezetett a folyosóra. Ez kettős ajtó volt, (természetesen két szárnyú volt valamennyi), a kettös ajtó között annyi hely, hogy ott matrácon alhatott az én szép nagy ulmi doggom a Herold. Vad állat volt, ha velem volt, ezért is kellett meghalnia, nagymama lelövette. – Az ablakon nyíló felfutó, - passiflóra és viaszk virág. A mellette lévő szoba már szalon, itt most három szalon jön egymás mellett. – Ez az úgy nevezett kék szalon volt a melyet én foglaltam le és szerettem  az én szalonomnak nevezni. -  A merev és egyenes támlás bútorok szigorúságát enyhítette a fehér virágú világos kék anyag a mellyel be voltak vonva. Az ovális asztalon azt jóformán teljesen elfoglalva egy egészen rendkívüli szépségű bronz asztaldísz. Bachust és bachusi orgiákat ábrázoló ámorkák, fatörzsek és azokon csapra vert hordók. Teljesen szét volt srófolható és csak úgy volt szállítható, - összeállítva 4 ember alig bírt vele. Ezt dédatyám szerezte valamelyik külföldi útján, - sajnos senki sem tudta, mikor és hol. Két egyforma ilyen dísz volt és hozzá 4 darab 4 gyertyájú kandelaber. Az egész együtt egy „Tafelschmuck” volt, nagy banquetten díszítette az asztalt, de a két testvér egyenlő részben megosztozott rajta, így nálunk ez az egy középdísz és két kandeláber volt meg. Még egy gyönyörű régi darab volt ebben a szobában, egy álló óra. A parketten állt és a mennyezetig ért majdnem. Az óra háza valami furcsa szép világos vörös fa volt, és persze üveg falak. Az óra számlapja nem, tudom milyen fémből lehetett, ezüstnek látszott és teljesen cizellálva volt, levelek egymásba fonódva, ugyanilyen volt a hosszú száron lógó nagy inga. Már nem járt, de amikor járt nem kellett gyakran felhúzni, annyira hosszú útja volt a súlyoknak. Volt még ott két értékesnek mondott acélmetszet, az egyik oroszlán, amásik tigris vadászatot ábrázolt, - a metszetek iránt soha nem volt érzékem, de hallottam, hogy szépek és értékesek. Ott állott a kisebbik zongora, az édes anyám zongorája és két szekrény. Az egyikben őrizték a kastélynak egyik legnagyobb kincsét  a Napoleon abroszt. Ez egy sima fehér damaszt abrosz volt, középen egymástól bizonyos távolságra I. Napoleon névbetűje, egy nagy N. a melyet, ha jól emlékszem babérágak díszítettek és felette a császári zárt korona volt beszőve. 50 terítékes asztalt beborított és 50 asztalkendő tartozott hozzá, de 25-öt nagymama átadott Róza néninek, az abroszt bizonyos ellenérték fejében megtartotta. Az asztalkendők éppen úgy néztek ki, mint az abrosz, közepükben a monogrammal felszőve, nagyságuk egy kis abrosznak beillett. –”

thomkaházi Thomka Emil

Az 1880-as évektől a magyar megrendelőkkel is mind szorosabbá vált Zichy Mihály együttműködése. E folyamat nyitánya egy állami megbízatás volt: 1876-ban a kormány megrendelésére allegória és aktuális eseményábrázolás sajátos ötvözeteként készült el reprezentatív festménye, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (Magyar Nemzeti Galéria).Az Athenaeum Kiadó 1875 nyarán kereste fel a rövid időre a Magyarországra látogató mestert azzal a kéréssel, hogy készítsen néhány rajzot a tervezett illusztrált Petőfi-díszkiadás számára. A három rajz – a Jövendölés, A költő és a szőlővessző, valamint A király és a hóhér – Petőfi összes verseinek második, 1878-ban megjelent díszkiadásában került a hazai közönség elé.
1880 elején a Nizzában időző mestert ismét Petőfi versei foglalkoztatták. A Föltámadott a tenger, a Talpra magyar, a Farkaskaland és a Borús, ködös őszi idő illusztrációi Petőfi verseinek negyedik, 1884-es képes kiadásában, az előző három rajzzal együtt jelentek meg. 1881-ben jelent meg ~ Géza műballadájának, a Leányvári boszorkánynak Zichy által illusztrált díszkiadása. 1885-től dolgozott Madách Imre Az ember tragédiájának illusztrációin. E Magyarországon töltött időszak tette lehetővé, hogy a híres festő leánya, Olga magyar udvarlóra, majd férjre találjon thomkaházi, folkusfalvi és bisztricskai Thomka Jenőben, ki jó humorú társalgó volt; a 80-as évek végén megindult Urambátyám c. humorisztikus lap részben neki köszöni létét. Az országos kaszinó alakí­tásában is tevékeny részt vett és hosszú ideig választmányi tagja volt. Jogi czikkein kívül a politikai napilapokba is írt, így a Buda­pes­ti Hírlapban megjelent közgazdasági cikkei nagy érdeklő­déssel találkoztak.”
Zichy Mihály később  visszatért visszatért a cári udvarba, de felesége és leánya Taracközön maradt. (1919 novemberében itt helyezték örök nyugalomra Zichy Mihálynét, Alexandra Jerssowát.)  Zichy Olga nem csak kísérője, de segítője is volt apjának. 1871-ben nagyobb nyugat-európai körutazást tettek és többször vendégeskedtek az angol trónörökösnél az angol királyi udvar meghívására. A skóciai vadászat képei komoly kompozíciójú lényegre törő művek voltak, mint a Fáklyatánc, Kardtánc, A megtalált szarvas, A szarvas leszállítása a hegyről. A Vasárnapi Újság így írt erről 1873-ban „ A walesi herczeg kíséretével vasárnap érkezik Pestre; e napra rendelték meg számára a Hungária-szállodában a szükséges lakásokat. Az angol trónörökös — hír szerint — jelen lesz a vasárnapi versenyeken, s két napig marad itt. Az angol trónörökös közelebb értékes melltüt küldött ajándékba Zichy Olga kisasszonynak, Zichy Mihály híres festész leányának. Zichy Mihály ugyanis hosszabb ideig vendége volt a trónörökösnek s vadászataikat leírta a magyar lapokban; a herczeg ezeket olvasni kívánván, Zichy leányával lefordíttatta czikkeit számára. E munka fáratságáért nyilvánította most elismerését a herczeg.”
Thomka Jenő és Zichy Olga 1887-ben keltek egybe és boldog házasságban éltek. Három lányuk és egy fiuk volt.

dubraviczai Dubraviczky Mária:

Ferenczy Ida ugyanolyan aggodalmas szeretettel várta Viktória húga második gyermekét, mint az elsőt. 1893. szeptember 1-én megszületett Dubraviczai Dubraviczky Mária.

„Édes Kedves Vityuskám!
Azt gondoltam, hogy legjobban cselekszem, ha azt az órát, még itt várnom kell a Gödöllöi vonat indulására – arra használom fel, hogy Neked írok. Pestre bemenni nem merek, mert nem tudom minö Fiakert kapok s lekésnem nem szabad, dolgom van Gödöllön s holnap reggel érkezik Ö Felsége. Leveled rémítö örömet szerzett és meg is szomoritott! Fogalmam se volt róla, hogy annyit szenvedtél! Szegényke, be jó, hogy túl vagy a kínon; csak vigyázz magadra s ha jól érzed is magad, ne koczkáztasd egészséged, hanem tartsad magadat, mert a büntetés késöbben jön. Köszönöm, hogy kis leányunk elnevezése iránt kérdezel, kereszteltesd olyan névre, mi Nektek rokonszenves, én szeretnifogom bár minek hívják. Eleket üdvözlöm s köszönöm sürgönyét….Pár éjjel nem aludtam s akkor éjjel, midön szültél olyan izgatottság fogott elö, hogy a szemem se bírtam becsukni s már 6 órakor sürgönyöztem s végtelen jól esett azt a választ kapni, hogy már berukkolt a kisportéka. Nem mérte meg az orvos, hogy mennyi volt a súlya? Minö haja és szeme van? Ankát csókolom s azt izenem, hogy a kis testvérkét igen szeresse, én is szeretem….Mit gondolsz meddig maradtok Szelén? Most úgy áll, hogy Gödöllöröl Budára megyünk hol Ö. F. egy estélyt ad, mint májusban Bécsben, adja Isten, hogy úgy ne járjunk, mint tavaly! Most Isten áldjun édes Vityuskám ölel csókol a kis piczivel szeret és igen örülne mi elöbb látni,   szívből   Idád”