1969 szeptember végén ismertem meg Ilikét, ki végzős vegyész hallgatóként nagyapja és egyetemista öccse háztartását is vezette, mert szülei külföldön dolgoztak. 1970. augusztus 8-án vezettem oltár elé a 23 éves Ilonát.

Szerelmem édesapja, a budapesti ELTE Ábrázoló- és Geometria Tanszék vezetője volt, kit az UNESCO újszerű feladattal bízott meg. 1967-ben – feleségével és a tíz éves fiával – öt évre Afrikába költözött. Elsőként szervezte meg a Mali Köztársaságban az egyetemi doktor képzést. Felesége, a Felvidékről – nagynénje örökbe fogadta – került Budára a szép svábhegyi kertvendéglő-villába. Szerelmem szülei kertjük egy részét lányuknak ajándékozták, hogy ezen építsünk házat magunknak. A sziklás hegyoldalban nagyon keményen dolgoztunk, mert sietni kellett, hogy mire a szülő hazajönnek Afrikából, kiköltözhessünk a lakásukból.

Az építkezés közben (1971) megszületett első gyermekünk. Második gyermekünket vártuk, mikor behívtak villamosmérnöki tartalékos tiszt képzésre. Tiltakoztam, hogy építkezünk, feleségem áldott állapotban van... A Gondviselő Isten segítségével, nem kellett benn maradnom. Az emberek kissé megcsodáltak, mikor naponta egyenruhában cipeltem haza hátamon a kislányunkat. Ezalatt várandós, majd kisbabás feleségem irányította az építkezést. Ilike, ha kellett, nagy hassal is aljzatbetonozott a leendő szobánkban, miközben szépen haladt doktori disszertációja megírásával.

Mire első fiunk megszületett, beköltöztünk az új ház egy szobájába. (Építkezésünk huszonöt évig tartott, hogy végül kényelmes lakóhelye legyen 9 gyermeknek és szüleiknek.) Harmadik gyermekünk, „kettős kiáramlású jobb kamra”-val született. Két éves korától az életveszélyes katéterezések igazolták, hogy szívének nincs működő bal kamrája. Ezt néhány éves korig tudják a gyermekek túlélni. Időközben negyedik és ötödik gyermekünk is megszületett, és mi folytonosan rettegtünk, látva a sápadt, vékonyka kislány beteges arcát. Már szinte felhagytunk a reménnyel, mikor hazaérkezett Amerikából Árvay professzor, aki vállalta a kilenc órás műtétet. A család, számtalan rokon és ismerős imája meghallgatásra talált. Az orvosok még sokáig csodás esetként emlegették második kislányunk felépülését. Az operációt követő lassú gyógyulás másfél éve szinte minden mást háttérbe szorított. Pedig közben született hatodikként újabb fiú gyermekünk .

Aztán, ahogy minden gyermekünk születése hozott valami váratlan jót, javulást a család életében, úgy hetedik gyermekünk, is meghozta az új állást, jobb fizetést. Nyolcadik gyermekünk, se maradt el a többitől. Születése után váratlanul magasabb vezető beosztásba helyeztek. Mire kilencedik gyermekünk megszületett, a legnagyobb már főiskolára, míg a két következő gimnáziumba járt. Azt hiszem nem sokan tudják elképzelni, de még kevesebben utána csinálni, amikor feleségem, egyszerre igyekezett együtt tanulni elemis, felső tagozatos, gimnazista és főiskolás gyermekünkkel, miközben az elkerülhetetlen tinédzser problémákkal is meg kellett küzdenie. Esténként sokat beszélgettünk, de még ilyenkor is volt ereje arra, hogy a családi ügyeken túl még a munkahelyi problémáimba is beleélje magát. Számtalanszor hallottuk: „Mi is sok gyereket szerettünk volna, de...” a folytatás már sokféle volt. Kis lakásban..? Ebből a fizetésből?; Ennek rendszernek?” Azt azonban nem hallottuk, hogy bizony a nagy családhoz csodálatos anya kell, aki mosolyogva tud – ezer házimunka közepette – minden gyerekre nemcsak külön figyelni, de személyes választ adni az akár 17 év korkülönbségű gyermekek kérdéseire is. Ilike, miután jeles eredménnyel végzett vegyészként, kutató intézetben kezdett doktori disszertációja elkészítéséhez.

Második gyermekünk hat hónapos korára feleségem feladta sokat ígérő tudományos karrierjét (itt fontos megjegyeznem, hogy munkája és szeretetreméltó természete gyümölcseként a Központi Kémiai Kutató Intézet még a kilencvenes években is minden rendezvényére meghívta, segélyekkel és egyéb juttatásokkal könnyítette családunk életét). Párom tehát otthon maradt gyermekeinket nevelni, háztartást vezetni. De e mellett – rendkívüli kézügyességét és művészi érzékét kihasználva – autodidakta módon megtanulta a tűzzománcozást, majd a kerámiázást. Az így eladott kis ékszerei, figurái komolyan
hozzájárultak a családi kasszához .

Nagyobb gyermekeink egyre inkább „kikukucskáltak” a családból, így fontosnak éreztük, hogy mielőtt kirepülnek a fészekből, minél több közös program kösse össze őket egymással is. Ilike szervezésében még néhány évig sikerült legalább egy hétig együtt nyaralnunk. Ez nem volt egyszerű, hiszen 11 fő önellátó nyaralása elviselhető költségen sokszor már a varázslás kategóriájába tartozott. Most, mikor már valamennyi gyermekünknek saját családja van, igazi öröm látni, hogy milyen fontos nekik is a közös nyaralás. Idősebb gyermekeink már a diplomához közeledtek és sorra szereztek jogosítványt (ezt a szép érettségi eredményekért kapták). A kilenc növekvő gyermek mellett rövid időre se maradhattunk kereset nélkül, így a feleségemmel betéti társaságot alapítottunk. Míg én a szerződéses munkákkal foglalkoztam, ő a könyvelést és a bürokratikus munkákat irányította. A háztartás vezetése mellett egy jogi-, könyvelői- és számítógépes tanfolyamot is elvégzett. A 90-es évek második felében újabb gyermekeink jártak főiskolára (végül mind a kilenc felsőfokú végzettséget szerzett) és megindult az esküvők sorozata. A második esküvő önfeledt vigasságát hamarosan kétségbeejtő hír feledtette.

Első gyermeküket váró fiunknál rákot állapítottak meg. Több operációt, kemoterápiás kezeléseket követően Franciaországban is megvizsgálta egy specialista, de már ő se tudott reményt nyújtani. Miközben a család, az új rokonok, a barátok, a munkatársak és még sok száz ismerős imádkozott a gyógyulásáért, nagyobbik fiunk lé kúrába kezdett (melyet vele csinált feleségem is). Több mint tíz kilót fogytak pár hét alatt, de állapota javulni kezdett.. Hisszük, hogy az ima ereje hegyeket mozgathat, hatalmas erőt ad a gyógyuláshoz a család, a barátok, munkatársak együttérzése, támogatása, szeretete. Csodálatos megkönnyebbülés volt, mikor évek múltán az orvosok is elismerték a rendkívüli gyógyulást. A 2000-es évek elejét újabb diplomák és újabb vőlegények színesítették, hogy aztán főljön a szülők feje, mikor két év alatt hat esküvőt, hat lakodalmat kellett megrendezni. Rövid időn belül hat új családi fészket kellett kialakítani. Ez nem sikerült volna széles körű családi összefogás nélkül.. Boldogan tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy senki se keres mentséget ha a másiknál építkezni, költözködni, villanyt szerelni, festeni, gyereket őrizni, fát kivágni, autót, számítógépet javítani, vagy éppen orvosi ellátást kell nyújtani.

Gyermekeink és vejeink, menyeink között van három tanár, két informatikus, két közgazdász, egy-egy térképész-informatikus, autószerelő, szociálpedagógus, közlekedésmérnök, tanár-informatikus, óvoda pedagógus, építőipari szakember, sebész orvos, diplomás viselkedés elemző, mérnök-informatikus.